Nem könnyű témát választott jelen könyvünk szerzője, nem kisebb feladatra vállalkozott, mint a román történelemhamisítás leleplezésére. Műfaját tekintve regény, melyben bő tucat történész professzor gyűlik össze, hogy megalkossa a románság valódi nemzeti történelmét, mely mentes a dákoromán kontinuumról és más blődségektől. A történetnek igazából 3 főszereplője van, a keretező elő- és utószóban töprengő Alexandru Iionescu, akit Vatra Românească az elkészült könyv és hanganyag visszaszerzésére kötelezne életükért cserébe, a leleplező könyv megírását kiötlő és megszervező Andrei Constantin Rotaru,és Mihau Ardelenau, a Vatra beépített embere, aki maga sem hiszi el a hamisított történelmet, de a román nemzet érdekének tartja annak továbbélését (végül a történet Saulja lesz, a marosváráshelyi pogrom után a Vatra legkeményebb ellenzőjévé lép elő). A könyv három szálon futó, a történészek vitái (A), a hanganyag gépelt változata (B) és a szerző megjegyzései (C).

Annak ellenére, hogy regény, az oldalak a román történelem meghatározó korszakaival vannak tele, Micu-Klein püspök és az erdélyi függetlenséget biztosító Diploma Leopoldinum, a moldovai viszonyokat leíró Bandinus-kódex, a Ferenc Józseffel 1849-től tárgyaló korai irredenta Andrei Șaguna püspök, Alexandru D. Xenopol, a tragikus sorsú irredenta Ioan Slavici (akit végül a radikális irredenták pusztítottak el), az 1868-as nemzetiségi törvény, annak módosítása, a Lex Apponyi, a túlzó 1892-es román memorandum, Tisza Kálmán kisebbségpolitikája és tárgyalásai, Miron Roman viszonyát a magyar közjoghoz mind tárgyalja. Érdekes, hogy a könyv legalább 80%-ban az 1848-1918 közé eső részt tárgyalja (a kommunista időszakról alig esik szó) és eredendően, főleg Rotaru előadásai által felmenti a magyar döntéshozókat (aki szerint a román történelem megtisztítása lényegében magyarosítás), míg a román irredentákat eredendően cselszövő, nacionalista elemeknek tartja (ez a legtöbb jelenlévő történésznek nem tetszik). A történetben központi elem az Ardenelau pálfordulását hozó pogrom, melynek ellenére Rotaru kitart a könyv megírása mellett, remekül visszaadva a tehetetlenség hangulatát.

A könyv tanulsága, hogy egyik oldal sem fekete és fehér, mindent meg kell tennünk azért, hogy egyik népet bűnösnek, magunkat pedig áldozatnak kimondó ideológiák ne lehessenek a köztudat részei, hogy a korábban kisebbségben lévők ne váljanak többségben elnyomókká (a könyv legjobb kifejezése a "román trianoni pszichózis", hiszen területileg gyarapodott, arányaiban nemzetiségi lett a román állam). Külön köszönet Takács Péter békéscsabai képviselőnknek és kvázi Erdély-szakértőnknek, hogy a könyvet figyelmembe ajánlotta.