Pár hete vettem részt a címben szereplő egyesület tréningjén a hevesi Csillagházban, illetve elolvastam a képen látható ingyenes kiadványukat. A NANE eredendően a bántalmazó férfi és a bántalmazott nő kapcsolatára épít, bár elismeri, hogy ez a felállás nem kizárólagos. Természetesen ez egy rendkívül nehéz téma és ritkán szoktak róla nyíltan beszélni, különösen ha fogyatékossággal élőket vagy LMBT személyeket aláznak meg.

Magyarországon minden ötödik nő éli meg, hogy a kapcsolatában rendszeresen bántalmazzák, akár fizikailag, akár verbálisan, akár kapcsolatai korlátozva, akár szexuálisan. Utóbbiről különösen kevés szó esik, mivel 1997-ig nem ismerte el a jogalkotás, hogy házasságon, élettársi kapcsolaton belül létezhessen a szexuális erőszak esete, a szóbeli- és gazdasági bántalmazást pedig hajlamosak vagyunk lekicsinyleni, pedig a mindennapos lelki terror és önbizalommegsemmisítés, a bántalmazott számára fontos dolgok elpusztítása, az állatkínzás, a tanulmányok és munkavégzés megtiltása, vagy a nagycsaláddal való leterhelés mind-mind olyan eszközök, melyekkel a másik fél egy alá-fölé rendeltségi viszonyban tartható.

Általában mind a bántalmazott, mind a bántalmazó megtanulja már a saját gyermekkorában azokat a szülői mintákat, melyek ehhez a kóros felálláshoz vezetnek. A férfi alapvetően érzelemmentes (a düh mellet legfeljebb éhes lehet), a nő pedig kiszolgáló és alázatos, meg persze minden az ő hibája. Sokan hinnék azt, hogy ezek a minták kizárólag a mélyszegényeket jellemzik, pedig nem véletlenül olyan alacsony a nők aránya a politikai palettán, illetve azon sem lepődhetünk meg, hogy egy Balogh József kellett a családon belüli erőszak BTK-ba emeléséhez, egyszerűen odafent csak sokkal rafináltabban zajlik a bántalmazás és el tudják simítani az ügyeiket. Az viszont közös, hogy általában a nőnek ebben az esetben sok gyermeke van, nincs magas végzettsége és megfelelő munkatapasztalata, saját háza, így számára a lelépés akkora kockázattal járna, amivel nem mer szembenézni, nem beszélve annak érzelmi oldaláról, hogy esetleg másnak meg nem fog kelleni.

A könyv jól leírja a bántalmazás dinamikáját és a segítő számára hasznos tanácsokat ad a bántalmazottakkal való közös munkára, de a fentiek mellett több árnyoldala is van. Az egyik, hogy csak nőket javasol a bántalmazottakkal kapcsolatos munkára, mintegy feltételezve, hogy a két ellentétes nem között nem alakulhat ki semmilyen bizalmi légkör (neandervölgyiek vagyunk és csak a hasunk korog). A másik, hogy a bántalmazott felelősségét igyekszik elhárítani arra az esetre is, amikor közös gyermekeik nap mint nap átélik, akár csak az anya bántalmazását, de sajnos pl. az is ismeretes, hogy a gyerekeket szexuálisan bántalmazók általában direkt kisgyerekes elhagyott nőket keresnek. Ha úgy vesszük, 3-4 alkalommal megy vissza a bántalmazott a párjához és 7 év átlagosan, amit együtt töltenek, ez idő alatt bőven kijelenthető, ha a gyermekek rendszeresen elszenvedik akár csak a bántalmazó, akár a bántalmazott általi (feszültségátvitel) sérelmeket, akkor ott már önzésről és tettestársiasságról is beszélhetünk. A gyermeki lélek érzékeny, akár a porcelán, és ha eltörik, hiába ragasztják össze, a hegek örökre látszatni fognak.