A Népesedési Kerekasztal hozott a nyugdíjra egy olyan akciótervet, melyben a nevelt gyermekek száma és iskolázottsága (tehát a hozott áldozat) befolyásolná a nyugdíj összegét. Az alapötlet nem ördögtől való, a jelenlegi rendszer nem csak a főiskolai tanulmányok ellen agitál, hanem a gyermekvállalási kedvet is csökkenti, hiszen csak az 1968 előtt születetteknek ad szolgálati időt a gyermeknevelésért és az 1995-öt követő felsőoktatási tanulmányok néhány éve már nem számítanak szolgálati időnek.

A gyermeknevelés többletterhekkel jár, hiszen mind időnket, mind pénztárcánkat csorbítja, de természetesen egyben örömforrás is és biztosítja ideális esetben az időskori szerepcserét, amikor a fiatal segít be szüleinek. Jelenleg viszont Magyarország nem teljesít jobban, akinek még van veszítenivalója, vagy nem vállal gyermeket, vagy egykézik, akinek nincs, az nem a gyermekeiért, hanem a gyermekeiből él, szabályos kalkulálás folyik, hogy az új családtag mennyi GYES-t, családi pótlékot és egyszeri anyasági támogatást hoz, ami rögtön a családi költségvetés likvid részévé válik.

A támogatásnak elsősorban azokra kell vonatkoznia, akik vérszerinti szülők (tehát az édesapa tett apasági nyilatkozatot, illetve ha a szülő nem neveli gyermekét, nincsen tartásdíj elmaradása), illetve örökbefogadó szülők, illetve, hogy ezért a rendszer ne élje fel magát, pl. 5 évet legalább volt kijelölt gyám (pl. családba fogadó). A nevelőszülőket nem venném ide, mivel ők ezt munkaként végzik, tehát ők ezért megkapják a megfelelő honoráriumot és szolgálati időt.
Az iskolázottság megjelenése a számításban kiváló ötlet, hiszen nem a gyermekek mennyiségére, hanem minőségére koncentrál, de nem tennék különbséget a szakmák megszerzése és az egyetemi végzettség között. Ennek oka egyszerű: Míg a felsőoktatásban a tanulmányok kerülnek többet, szakmunkásoknak az életkezdés (különösen az otthoni műhely, szerszámok), vélhetően utóbbi esetében is hosszabb ideig lesz szüleire utalva a páyakezdésben.

A gyermektelenek büntetését el kell felejteni, hiszen bár mondhatjuk, legalább önmagunk pótlása erkölcsi kötelességünk, de jogilag ezt megoldani a legsötétebb diktatúrák jellemzője. Aki sem saját, sem befogadott gyermeket nem nevel, annak nem jut a családi élet boldogsából, ezért felesleges őt magát tovább büntetni.

A mélyszegénységben élők tömegeinek e szempontból való megítélése viszont kettős. Egyik oldalról nagyon veszélyes volna esetükben az emelt nyugdíjjal honorálás (a GYES maga szolgálati időnek számít, időtartama max 3 év, a minimális 20 év gyermekvállalással teljesthető, ha az ember pontosan kiszámolja az időt), mivel további machinálásra ad okot, viszont azon szülők esetében, akik mélyszegénységből (ennek igazolására való a jegyző által megállapított halmozottan hátrányos helyzet) szakmát vagy diplomát ad gyermeke kezébe, annál a nyugdíjba számítás, mivel erején felül történt, számíthatna másfélszeres szorzóval.