A toleranciájára büszke nyugat és a befogadó nemzettudatáról ismert Franciaország sajnos állatorvosi lovává vált a legsötétebb kettős mércének, álszentségnek, önbeteljesítő rettegésnek és emberi hülyeségnek. Elsőként Dieudonné M'bala lépett a hatóságok tyúkszemére azzal, hogy a fészbúkra kiposztolta a "Je me sens Charlie Coulibaly" üzenetet, de már egyre nagyobb rettegéssel posztolok Zuckerberg médiabirodalmára bármit, mert egy gimnazista a karikatúráknak otthont adó lap egyik címlapját átphotoshoppolta, ugyanazt követte el, mint a lap szerzői.

Ezt a jelenséget magam "liberálfasizmusnak" neveztem el, mely a klasszikus radikális rendszerekkel ellentétben rendszerint ellentmond saját magával. Egyetlen mondatban összefoglalva a jelenséget: "Addig vagyok toleráns irántad, amíg egyetértesz a toleranciámmal". Ezek a társadalmak rendkívül elfogadóak az őket nem érintő kérdésekben (pl. kiállnak távoli országok elnyomott vallási- és etnikai kisebbségeiért, akár adakoznak is), illetve olyan ügyekben, amelyeknek nincs köze a multikulturalizmus válságához (fogyatékossággal élők, nők ügye). Több ízben megtapasztaltuk már, hogy pl. a közép-európai romák integrációjába milliárdokat ölő nyugat mennyire nem tudja sem a hozzájuk migráló romák, sem más bevándorlók ügyét kezelni, mennyire erősödnek a radikális populista pártok, miközben ujjal mutogatnak a Jobbikra és más kelet-európai radikális pártra. Úgy gondolom, illene most már kimondani, hogy a "mi sem vagyunk annyira qrvára jófejek, mint eddig állítottuk magunkról" és még jobban illene nem ordítozni a szomszéd házra, amíg a sajátunk oldala is ki van dőlve és a disznók az ólban egyenlőbbek az egyenlőbbeknél.

Az Atlatszo.hu a közelmúltban kifejezetten korrekt módon járt el a rivális oldalhoz köthető kuruc.info-val kapcsolatban, ezért így utólag is köszönöm következetességüket a saját ideáikkal kapcsolatban.