Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Miért nem lehet normális jelölteket találni?

2014.08.27. 19:14 Member

Nyilván én sem vagyok a jelöltek gyöngye, de azért meglepetések tudják érni az embert. Eleve vicces volt, ahogyan a nagy Összefogás, ami igazából csak a saját szavazóbázis feldarabolását, a fővárosban alig tudott megegyezni, mert az MSZP kicsit más listát fogadott el, mint a többiek, Büki Tamást is jól benézték, Falus Ferenc főpolgármester meg lóvá tette magát, benevezett a már lerágott csont jeges önlocsolásba és miközben a kutya maszcizott, orrba vágta a gyereket. Sajnos az esztergomi Jobbik-DK szövetség kacsának bizonyult, de van, ahol dúl a Fidesz belharc, máshol szépségkirálynőt jelölnek, aki amúgy érdekesen fér bele a keresztény-nemzeti kultúrkörbe szerény véleményem szerint. Már nem is mosolygok azon, hogyan kerül a vérbudai Dr. Erőss Gábor mit keres a VIII. kerületben, mint jelölt. A szociáldemokraták meglepő módon nem Schmuck Andort vagy egy 70 éves kabalanyugdíjast jelölik a főváros élére, hanem Fürst Izabellát, aki pár hónapig elempés segítő is volt, de aztán valahogy a politikai karrier hirtelen a szocdemekhez röpítette. A Liberálisokon pedig meglepődik az ember, hogy léteznek. Vágó Pista pedig egyszerű képviselőnek indul, nem is polgármesternek, az okot nem értem, a közönség segítségét kérem.

Az én fejemben azért felmerül pár kérdés:

  1. Hol voltak eddig 4 évig?
    Értelemszerűen az LMP-t elhagyó PM-eseket ez a kérdés annyira nem érinti (nem mindenhol vittek el komplett kerületeket), de a többieket szolidan megkérdezném, mi a fenét csináltak eddig, hogy úgy kell összehalászni a használható embereket és ennyiről derül ki, hogy vagy maga az ember alkalmatlan politikai szerepre, vagy van valami furcsa a múltjában, vagy éppenséggel éppen nem oda való, ahol indul?
  2. Mi ez az összeszedetlen kommunikáció?
    Tóbiás József MSZP elnök nem ismeri a közös főpolgármester jelöltet. Főként a baloldalon tapasztalható deficit, egyszerűen nincsenek felkészülve erre a választásra, Tarlós leváltása (mivel láthatóan mindenkit a főváros sorsa izgat) teljesen esélytelen, őt Lázár fúrta, ahogy tudta, de megmaradt és a hatalom érdekében most nem bénáznak kifelé.
  3. Miért nem próbálkoztak kistelepüléseken?
    Van egy alapszabály a politikában: Amíg kislistás szavazás van (10e fő alatti települések), addig a jelölt személye számít, de amint választókerületek vannak és kompenzációs listák, a jelölt színe. Vagyis hiába nyomjuk tele pénzzel a nagyvárosi kampányt és küldjük oda a sajtót kilószámra, a legjobb lehetőség a tisztességes vereség. De a vereség akár 2%, akár 15%, akkor is vereség. Ha egy kisebb párt, és most már az MSZP is ilyen, tessék felfogni, hogy egy nagy pártunk van, a Fidesz-KNDP, valamint egy középpárt, a Jobbik, de utóbbinak sincsen esélye, akármilyen lokálpatriótát indíthatnak egy narancsos csirkefogó ellen, utóbbi fog nyerni, mert senki nem akarja a várost forrás nélkül hagyni. Kistelepüléseken, amiket a nagy pénzek amúgy is elkerülnek (kivéve persze Felcsút), az emberek a jelöltre magára szavaznak és lenyelik akár a nem szimpatikus pártállást is, egy kispárt jobban tud bizonyítani és akár mintaszerű közösséget kialakítani. Ennek persze akkor van értelme, ha nem utólag léptetnek be már bebetonozott embereket, hanem a sajátjaik visznek változást a településre. Utóbbival valamiért nem szokás próbálkozni, inkább a jól bevált "csak mindenhol legyen utolsó pillanatban előkapart polgink és listánk".

Úgyhogy mondhatni, ez a választás talán még kabarébb, eddig, mint a korábbiak, és még szeptember sincs.

Szólj hozzá!

Címkék: választás

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr596642509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása