Nem kifejezetten politizálós téma, de a szociális szakmát nem lehet a szociálpolitikától elválasztani. Mélységesen megdöbbent, amiket eddig tapasztaltam, az elmélet olyannyira nem tükrözi a gyakorlatot, hogy az talán semelyik másik szakmára nem jellemző ennyire, és a gond nem is a klientúrában, hanem a működési feltételekben, az intézmények bürokratikusságában és a dolgozókban keresendő.

• Az ellenőrzöttség brutális, olyan adminisztrációs kényszer van az oktatás-, egészségügyi- és szociális intézményeken a normatív fejkvótáért, hogy az eszméletlen. Egy igazából semmire nem vezető 2 perces beszélgetést 5 percig dokumentálsz, ahogyan a napot is több helyen fel kell vezetned, minden sz*rt igényelsz, igazából az irodából is alig mozdulhatsz ki.
• Általában a vezetők többsége igencsak régi vágású, más területekről érkeztek, még a rendszerváltás után lettek fejesek, így az adott területet teljesen más szemüvegen át látják, mint a szakma, a módszereik is teljesen mások. Sokszor mentalitásuk sem fér össze a szociális munkával, volt, hogy egy Fidesz területi szervezet hangulatát éreztem az irodában.
• A kollégák nagy része is szakképzetlen, itt ne azt higyjük, hogy a szokásos "tanár ne végezzen szociális munkát, én sem oktatok történelmet" dolgot szeretném erőltetni, az egyik kollégám pl. autószerelő, a másik kozmetikus, csak csináltak egy három hónapos gyorstalpalót. Tudják, hogy az adminhoz miket kell csinálni, minimálisan foglalkoznak a gondozottakkal, de pl. a közösségi munkát nem hogy nem értik, el is lehetetlenítik.

Ez hosszú távon nem fog vezetni sehova. Az ellátottak persze életben maradnak, de a helyzetükből nem is jutnak ki, mintha az orvosnak nem volna érdeke, hogy betege felépüljön, mert akkor nem lesz munkája. Ez már cinizmus, de én ezt kezdem érezni bizonyos döntéshozók irányából.