Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Három kongresszus egyetlen hétvégén!

2012.01.29. 11:57 Member

Megjegyzem, egyiken sem vettem részt.

A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.1. Demokratikus Koalíció 

Miután Gyurcsány Ferenc, Vadai Ágnes, Varjú László és Molnár Csaba qrvára megismerhette a proli életet Miskolc lakótelepén három nap alatt, tapasztalatokkal és élményekkel feltöltődve mondhatták ki, hogy nyugatos, polgári demokráciára vágynak. Közben önkéntelenül is feltűnik a bűnbánat 2004-ért, amikor Gyurcsány Ferenc a nemzeti és polgári értékek összeegyeztethetőségéről beszél. Ez valóban így van, de az ő szájából eléggé groteszk. Voltak teljesen jogos elvetései Ferencnek, pl. hogy sem ő, sem Viktor nem vitte volna sokra, ha a jelen rendszerben kellett volna tanulniuk, a ló túlsó felére estünk felsőoktatás terén. Viszont mivel továbbra is a nyugdíjasok a célközönség, Kádár nem tűnhetett fel negatív szerepben. Volt szerencsém a mi nagy Jánosunk néhány levelébe beleolvasni és hát nem éppen a jóindulat és a széles látókör volt jellemző a szavaira, de persze nem vitatható, hogy nem éppen a demokrácia ölelésében volt akkor Magyarország.
Jelenleg 3-4%-ot számlál a DK a biztos választók körében, tagjainak száma 4-5k, nem tudom, mennyivel indultak. Ennek nagy része viszont vélhetően az MSZP táborából lett kiszakítva, vagyis nem az apolitikus szeletből lett meggyőzött hívő. A DK jövője azon fog múlni, hogy meg tudják e nyerni a ma még önmagukat korábbi pártoktól függetlennek valló mozgalmakat, mint a Szolidaritás vagy a 4K!.

A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.

2. Jobbik Magyarországért Mozgalom

Eddig is tudni véltem, hogy a Jobbik nem hisz a demokráciában, de legalább végre sikerült ezt is coming out-olni, most már lesz mivel visszaszólni a szimpatizánsoknak, ha az Orbán rezsim diktatórikus módszereit szidják.

Kevésbé személyeskedve, a párt egyértelműsítette Kelet-felé nyitását (az EU túl demokratikus?), ezek egyik elemét még megértem, a Jobbik kedvelte az arabokat, ha nem bevándorlóként jelentek meg, mivel tiltott náluk a kamatos kamat és amúgyis keményen konzervatív értékrendjük van (furcsa belegondolni, hogy a középkori keresztény Európa idején éppen az araboknál virágzott a tudomány). Kicsit nehezebb hová tennem az oroszokat, bár a Jobbikon belül is vannak ellentmondások, Vona Gábor atompárti sok párttársával ellentétben, ezek szerint nem gond, hogy 40 éven át éltünk Moszkva rabigája alatt, felvevőpiacnak még jók. Kicsit ezt a populista fajvédő ide-oda kapkodást érzem ebben a kijelentésben, ahogyan a pártelnök a háborús veszély elemét is belengette, tudjuk, ha háború van, a nép nem kérdezhet. A melegolimpia meg csak hab a tortán, ha ez diszkriminálja a heterókat, akkor kérem, a Rubeola FC Csömört is takarítsuk el, amelynek a Kárpátia szerezte az indulóját, mert vélhetően nem sok meleg van a csapatban. :)
A Jobbik most nagyon megerősödött, biztos szavazók körében 22% körül járnak, erre rájátszik, hogy miközben Orbán Viktor Brüsszel előtt kezd jó útra tért bárányka képében tetszelegni, addig itthon továbbra is báránybőrbe bújt farkasként nézik le az EU-t és ez a tábor keményen a Jobbikkal kompatibilis. Vona ráadásul hazudott is, volt népszavazás az EU csatlakozás előtt, sőt, kutatás is készült, ami nagy fogékonyságot mutatott a lakosság körében az EU-ra.  Csepeli György – Örkény Antal – Székelyi Mária: Nemzeti érzés és európai identitás könyvében a példákon jól látszik, hogy a csatlakozás előtt mindenki csodát vár, majd 7-8 év alatt kiüresedik az európaiság. Most, hogy a roma lap nem kijátszható, a magyar radikális populisták számára a legfontosabb, hogy a kormány EU ellenes retorikájára rájátszanak, bár 2014-ig a bevándorlókkal riogatás is előkerülhet, ha Ukrajna csatlakozik. :)

A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.

3. Lehet Más a Politika

Bevallom, tényleg nem voltam ott. Sőt, még ma is tart, pl. Scheiring Gábor ügye nem derült terítékre, pedig nagyon érdekelne a végeredmény a kommunikációs ámokfutásával kapcsolatban.
Szél Bernadett lett Kaufer Virág utódja (sajnos a jelöltem nem vállalta :() legfontosabb és mindenkit érdeklő kérdése az volt, hogy az LMP melyik utat választja, Orbán Viktor mindenáron való leváltását vagy a tisztának maradást és a szövetkezésben történő óvatosságot, magyarán az MSZP visszatéréséhez hozzá nem járulást. Ebben véleményem szerint helyes határozat született, a kongresszus döntése alapján a párt nem fog kezet a korábbi kormányzó pártokkal és utódjaikkal (meg gondolom a Jobbikkal sem, de ez mindig kimarad a listáról), csak az új civil szerveződések jöhetnek szóba, amíg nem adják be a derekukat a nagyoknak, reméljük nem teszik. Új erő nélkül lehetetlen látszik a korrupt politikai elit leváltása, ami nagyban hozzájárult Magyarország mai állapotához, ezért az LMP nem fog lepaktálni és eleszdéesedni.
Az LMP jelenleg 7-8%-on áll, volt már jobb és rosszabb is. Számomra egyértelmű, hogy önállóan csak mint rétegpárt politizálhat az ökopárt, ezért mielőbb meg kell egyezni azokkal, akik szintén nem kérnek a szekfű öleléséből és nem is sértik meg a jó ízlésnek megfelelő normákat, mint a Jobbik. Irányban meg kell állítanunk a balra tolódást, elvégre ökopártnak indultunk, viszont fel kell ismernünk, mennyire fontosak a vidéki és nemzeti értékek, melyeket a Fidesz szinte egytől-egyig igyekezett kisajátítani.

Szebb Jelent!

14 komment · 1 trackback

Címkék: kongresszus jobbik dk lmp

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr523967829

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az LMP nem lesz az Ellenzéki Kerekasztal tagja 2012.01.29. 13:31:50

Az LMP tegnapi kongresszusán eldőlt, hogy a pártok helyett inkább a civilek felé nyitnak továbbra is és azokkal kívánnak együttműködni a későbbiekben. Az Ellenzéki Kerekasztalban nem látnak fantáziát....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.01.30. 17:02:50

Hát, pedig a másodikra elmehettél volna.
A Vonás csúsztatás viszont kifejezetten tetszik, nem rossz, akár még a 168 Óra munkatársai közé is felvehetnek majd! :D

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.01.31. 07:51:12

@Aszteroida-bányász metal énekes: Mert akkor ezek szerint nem akar nyitni Putyinék és az orosz olaj felé?

Mangekyo22 2012.01.31. 10:31:28

Röviden:

DK: "Ők" + Gyurcsány "mester-szemkilövész" Ferkó meg a megbánás és "nyugatias demokrácia", arra én befizetek! Az a 4-5 ezer emberke is csak az MSZP-ből ment hozzá, hiszen köztudott, hogy Gyurka volt ott az "only one", szóval alapjából véve nem lett több szavazó(juk) csak "átkonvertáltak". DK fails.

Jobbik: No komment, csak annyit fűzök hozzá, hogy sajnos 2 dologban igazuk van: az első, hogy mi magyarok az "EU alapelveiből" és "előnyeiből" keveset érzünk (csak kifelé áramlik a munkaerő de be nem, több a külföldi termék a multikban mint a magyar és külföldre is alig kerül magyar termék stb...), valamint hogy valóban erősödött, és nagy valószínűséggel ők lesznek 2014-ben a legerősebb ellenzéki párt, mert a liberálisok, akik elfordultak az MSZP-től 2010-ben nem fognak a most már Fidesz-ből kiábrándulva visszamenni hozzájuk, hanem vagy LMP vagy Jobbik. Jobbik danger.

Azért azt megjegyzem, hogy az araboknál nem azért vitágzott a tudomány a középkorban, mert Európa nem volt túl konzervatív, hanem mert az egyházak elnyomták a gondolkodókat, és aki bármit tudományosan próbált megmagyarázni, azt máglyán égették el.

LMP: Először is gratulálok Shciffer utódjához. Másodszor pedig a korrupt politikai elit már 1990 óta létezik, és kiirtásához az utolsó két akkori párt kiütése kell, vagyis nem csak a Fidesz, hanem az MSZP végleges eltűnése is kell (mivel az SZDSZ és MDF már eltűnt). LMP... bocsi, nem jut ide semmi az eszemben...

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.01.31. 10:43:34

@Mangekyo22: Igen, tudom, hogy ez is kellett az arabok felvirágzások és most éppen a vallással nyomják el a dolgokat náluk, mondjuk úgy, hogy konzerválták azt, amit a Hellászból megmaradt. :)

Az EU-ból annyit érzünk, hogy nem hagyják a Fidesz teljhatalmát. Ezen felül tényleg nem sokat, a támogatások túlzottan is felújítás, valamint látvány jellegűek és nagy részükből közpénzes korrupció csírái fakadnak. Hogyisne, munkaerő beáramlás, amikor így sincs felszívó erő? :) Egyedül a társadalmi megfiatalítása miatt kellenének.

Én jobban örültem volna Mile Lajosnak. Jávor könnyen befolyásolható, amennyire őt ismerem, illetve a társadalompolitikai részben eléggé felszínes, ő igazi ökopolitikus, a természettel van eljegyezve.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.01.31. 13:33:29

@Member: Azt nem tudom és nem is érdekel túlzottan, viszont azt egy szóval mondta, hogy nem demokratikus párt. Ajánlom figyelmedbe:
www.youtube.com/watch?v=VaFwdw52JXw&list=UUg-HszBaHeZjWeEzzcIdIEg&index=2&feature=plcp
01:00-tól 01:20-ig érdekes

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.01.31. 14:55:30

@Aszteroida-bányász metal énekes: Akkor várom a "nem züllött" demokrácia modelljét, ugyanis erre kedves Gábor a legkevésbé sem adott választ.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.01.31. 15:04:48

@Aszteroida-bányász metal énekes: Igazából csak a képviseleti és részvételi közötti csúszkát tudom elképzelni, de pl. a Fidesz-féle, 20s évek Jugoszláviáját idéző szolgabíra rendszer már régen nem demokrácia, mert nem választott tisztségviselők hozzák a döntéseket.
Tudod, a demokráciában mi magunk választjuk meg a diktátorainkat. :D

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2012.01.31. 15:44:31

@Member: Ezt mondom én is. Ennél csak jobb lehet, ha Vona, ha más lesz az élen. Bár a Jobbik sose fog kormánypárt lenni, legfeljebb csak második. Muszáj lesz koalíciót kötni valakivel, ha tényleg érvényesíteni akarják az elveiket. Van Fidesz, akikkel talán, ha leváltják a fejeseket, az MSZP-vel soha, LMP-vel meg nem érdemes, mert úgy is kiesnek, höhö. :D OK, most gonosz voltam. Tényleg kéne valami libsi és bármilyen elvmentes új erő, ami csak a gazdaság és az ország helyreállításán lenne.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.02.01. 06:39:40

@Aszteroida-bányász metal énekes: Elvmentes?? :D Éppen az a baj, hogy a Fidesznek nincsenek már elvei, csak homályos céljai.

Jelenleg nem tudom, kik lehetnének az új leváltók, egyre kevésbé vagyok meggyőződve arról, hogy ezek a független média szerveződések függetlenek (az EK kapcsán).

Mangekyo22 2012.02.01. 18:46:17

@Member: Basszus, Member, olvastad? Gyurka "szem-mesterlövész" Ferkó-t örökre kitiltották Gyönygyöspatáról, a DK-val meg egy Gyurka bérenc "civil társasággal" együtt! Szerinted ez kivitelezhető lesz a Gönygönypatakiaknak?

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.02.01. 19:08:31

@Mangekyo22: Ivádról már évekkel ezelőtt kitiltották. :)

Mangekyo22 2012.02.01. 19:22:50

@Member: Tényleg?! Francba, azt reméltem hogy új dolog, hogy kitiltják a "Nagy Ő"-t egy településről, és írsz majd róla véleményt....

komplikato 2012.02.04. 17:59:34

@Mangekyo22: "mi magyarok az "EU alapelveiből" és "előnyeiből" keveset érzünk "

Célszerű lenne erre cserélni: "mi magyarok az "EU alapelveiből" és "előnyeiből" lófaszt sem értünk ..."
És akkor egyből a helyére kerülne pár dolog. ;)

"másodszor pedig a korrupt politikai elit már 1990 óta létezik,..."
Jó lesz az 1950-nek is, de ha csak mindenhol ott lévőkre gondolok akkor is legalább évtizedet visszamehetünk még. Persze az eleve történelmünket jellemző korrupciót nem számítva.

"... és kiirtásához az utolsó két akkori párt kiütése kell, vagyis nem csak a Fidesz, hanem az MSZP végleges eltűnése is kell"
Ez meg túl naiv, mint ha nem lenne pár "jó elvtárs" egyéb helyen is, nem beszélve a rajtuk szocializálódott mai ifjakról. :(
süti beállítások módosítása