A magyar külpolitika sajátossága, hogy az ország múltja miatt nem választhatja el nemzetpolitikájától, ezért foglalkozom most vele. Az Antall-kormány, mint első demokratikusan választott államvezetés kettős szerepet játszott, egyik oldalról a Varsói Szerződés minél gyorsabb felbomlasztására törekedett, a fő cél az európai integrációba és a NATO-ba való belépés volt. Antall József feledhetetlen érdeme, hogy jó benyomást tett a nyugatnak, de még Jelcinnel is sikerült jó viszonyt kialakítani. A korszakhoz fűződik az államszocialista időszakban is konfliktusokkal terhelt Kárpát-medence békéjének megóvása és a frissen alakult államokkal való államszerződések megkötése, melyek által tulajdonképpen békejobbot nyújtottunk és megfogadtuk, jó gondját viseljük a másik kisebbségeinek. Ma látjuk, hogy ezeket mennyire veszik komolyan.

„Kisebbségi politikánk fő célja az emberi jogok, s ezeken belül a kisebbségek jogainak érvényre juttatása határainkon kívül és határainkon belül egyaránt. Tekintettel arra, hogy a magyarság egyharmada határainkon kívül él, a magyar államnak különleges felelőssége a magyar nemzet, mint kulturális és etnikai közösség megmaradásának támogatása mindenütt.”, mondta Jeszenszky Géza, aki külügyminiszterként a "15 millió magyar" lelki miniszterelnökének jóbarátja is volt egyben.

A Horn-kormány, bármennyire is oltották még ellenzékben az MDF-et, a nemzeti retorikát hanyagolva ugyan, de folytatta az antalli örökséget, az államszerződések megkötését a fekete bárány Romániával és Szlovákiával. Igaz, Tabajdi Csaba nem volt éppen a rámenős fajta. Az I. Orbáni kormány már egészen más célokat pedzegetett, megalapították a MÁÉRT-ot és küzdöttek a státusztörvény megalkotásáért, igaz, a kettős állampolgárságot egyértelműen elutasították. Elkezdődött a határon túliak támogatása az Apáczai Csere János Alapítványon keresztül. A már említett státusztörvény munkavállalói és letelepedési részéből a Medgyessy-kormány nem kicsit kurtított az EU-csatlakozás okán, ugyanis az sértette volna a Schengeni Egyezményt. Gyurcsányék alkották meg a Szülőföld Alapot (ma Bethlen Gábor Alap), de ez mellett sikeresen elkaszálták magukat a népszavazás kiherélésével, ezekután beszélhettek nemzetegységesítésről, süket fülekre talált.

És hogy mire fel ez a felvezető? Hiába van külön tárca nélküli miniszterünk Tömjén Zsolt személyében a nagy feladatra, ha mind az európaiság, mind a kárpát-medencei béke terén leromboljuk azt, amit eleink összehoztak. Mi vagyunk életszínvonal terén az EU-ban hátulról a harmadik, a görögök után minket tennének ki legszívesebben a NATO-ból, utolsó előttiek vagyunk világszínvonalban "önértek-központúság" terén. Elgőgösödtünk, kormányunk számára mindennél fontosabb a presztízskérdés, így Zerglingként rohan az EU Carrierjei felé, mindeközben Siege Tank gócokat helyezne el Erdélyben, ahol a legmagasabb támogatottságra tehetett volna szert, ha nem ragaszkodnak egy nyilas költő újratemetéséhez. Egyszerre rombolják a tekintélyünket, de akarnának forrásokhoz jutni. Igazából két lehetőség közül lehet választani: Saját erőből büszkén eldöcögünk, vagy részesülünk a nagy közösből és mások zsírján meggazdagodunk. Mert azt hülyeség feltételezni, hogy a nagy közösbe lépéssel segítő kezek és nem porszívócsövek jelennek meg az ország területén, a nyitással csak akkor maradhatunk életben, ha mi is kivetjük a csöveinket. Sajnos. Ideje dönteni, Urak!