Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Külpolitikánk margójára

2012.06.14. 11:31 Member

A magyar külpolitika sajátossága, hogy az ország múltja miatt nem választhatja el nemzetpolitikájától, ezért foglalkozom most vele. Az Antall-kormány, mint első demokratikusan választott államvezetés kettős szerepet játszott, egyik oldalról a Varsói Szerződés minél gyorsabb felbomlasztására törekedett, a fő cél az európai integrációba és a NATO-ba való belépés volt. Antall József feledhetetlen érdeme, hogy jó benyomást tett a nyugatnak, de még Jelcinnel is sikerült jó viszonyt kialakítani. A korszakhoz fűződik az államszocialista időszakban is konfliktusokkal terhelt Kárpát-medence békéjének megóvása és a frissen alakult államokkal való államszerződések megkötése, melyek által tulajdonképpen békejobbot nyújtottunk és megfogadtuk, jó gondját viseljük a másik kisebbségeinek. Ma látjuk, hogy ezeket mennyire veszik komolyan.

„Kisebbségi politikánk fő célja az emberi jogok, s ezeken belül a kisebbségek jogainak érvényre juttatása határainkon kívül és határainkon belül egyaránt. Tekintettel arra, hogy a magyarság egyharmada határainkon kívül él, a magyar államnak különleges felelőssége a magyar nemzet, mint kulturális és etnikai közösség megmaradásának támogatása mindenütt.”, mondta Jeszenszky Géza, aki külügyminiszterként a "15 millió magyar" lelki miniszterelnökének jóbarátja is volt egyben.

A Horn-kormány, bármennyire is oltották még ellenzékben az MDF-et, a nemzeti retorikát hanyagolva ugyan, de folytatta az antalli örökséget, az államszerződések megkötését a fekete bárány Romániával és Szlovákiával. Igaz, Tabajdi Csaba nem volt éppen a rámenős fajta. Az I. Orbáni kormány már egészen más célokat pedzegetett, megalapították a MÁÉRT-ot és küzdöttek a státusztörvény megalkotásáért, igaz, a kettős állampolgárságot egyértelműen elutasították. Elkezdődött a határon túliak támogatása az Apáczai Csere János Alapítványon keresztül. A már említett státusztörvény munkavállalói és letelepedési részéből a Medgyessy-kormány nem kicsit kurtított az EU-csatlakozás okán, ugyanis az sértette volna a Schengeni Egyezményt. Gyurcsányék alkották meg a Szülőföld Alapot (ma Bethlen Gábor Alap), de ez mellett sikeresen elkaszálták magukat a népszavazás kiherélésével, ezekután beszélhettek nemzetegységesítésről, süket fülekre talált.

És hogy mire fel ez a felvezető? Hiába van külön tárca nélküli miniszterünk Tömjén Zsolt személyében a nagy feladatra, ha mind az európaiság, mind a kárpát-medencei béke terén leromboljuk azt, amit eleink összehoztak. Mi vagyunk életszínvonal terén az EU-ban hátulról a harmadik, a görögök után minket tennének ki legszívesebben a NATO-ból, utolsó előttiek vagyunk világszínvonalban "önértek-központúság" terén. Elgőgösödtünk, kormányunk számára mindennél fontosabb a presztízskérdés, így Zerglingként rohan az EU Carrierjei felé, mindeközben Siege Tank gócokat helyezne el Erdélyben, ahol a legmagasabb támogatottságra tehetett volna szert, ha nem ragaszkodnak egy nyilas költő újratemetéséhez. Egyszerre rombolják a tekintélyünket, de akarnának forrásokhoz jutni. Igazából két lehetőség közül lehet választani: Saját erőből büszkén eldöcögünk, vagy részesülünk a nagy közösből és mások zsírján meggazdagodunk. Mert azt hülyeség feltételezni, hogy a nagy közösbe lépéssel segítő kezek és nem porszívócsövek jelennek meg az ország területén, a nyitással csak akkor maradhatunk életben, ha mi is kivetjük a csöveinket. Sajnos. Ideje dönteni, Urak!

9 komment

Címkék: fidesz külpolitika EU

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr494587661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

White SeeD 2012.06.15. 20:30:59

Szerintem már eldőlt. Az ország vezetőinek nem célja nagyobb (európai) közösségben gondolkodni, megy a nacionalizmus felé ezerrel.
Mondjuk Európában mindenfelé erősödik a a nacionalizmus és kezd recsegni az EU, mikor pont az ellenkezőjét kéne csinálni. Ha nem állnak jobban össze a tagországok elég pocsék évtizedek elé nézünk. A keleti szektor iszonyatosan erősödik, míg az EU lejtőn van.
Ha most még is jobban összeállnak és mi kimaradunk belőle az országnak végleg lőttek jópár évtizedig. (Márpedig sajna valószínű ezlesz)

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.06.15. 20:47:45

@White SeeD: Bizonyított tény, hogy a nacionalizmus nagyobb identitásképző erő, mintha az internacionális közösség, a magyar az EU-ból rekordidő alatt ábrándult ki, nem jött el a Kánaán, ezt a Fidesz is jól tudja.
Alapvetően euroszkeptikus vagyok, mert ha van közös valuta, ha nincs, a perifériák pusztulásra vannak ítélve. De legalább meglenne a látszat az eurofíliára és erősítenék az agrárszektort, meg a turisztikát, de csak a hűbéreseik háját kenegetik.

Mangekyo22 2012.06.16. 14:49:16

Azért ne felejtsük el, hogy Mo-nak bőven nem volt meg az alap az EU-ba lépéshez, csak az MSZP behülyítette a népet, hogy milyen arany életünk lesz, ha "igent" ikszelünk be... erre meg eladták az összes földet, bezáratták a pszichiátriai intézetek 90%-át (lásd "sárga ház, a bolondok háza"), bezáratták a cukor gyárainkat, tönkre akarták tenni a bor és libamáj gazdaságunkat, orvosi intézmények bezárása (és már akkor is 80000 forint voltak a bérek, de akkor valamiért nem nagyon sírtak, hogy növeljék), leépítések 100000-el, a kölcsön vett hitel más hova ment, még jobban eladósodtunk stb... igen, most a Fidesz is ezt csinálja, de az MSZP 8 év alatt csinálta s kb olyan fokon, mint most a Fidesz).

És tévedsz, hogy görögök után mi vagyunk a legrosszabbak! Más országok is vannak, akik 1000-szer rosszabbul állnak, mint mi: spanyolország, írország, portugália, románia, bulgária, ciprus (igen, ők is igen ramatyul állnak), málta stb..., tény, ez nem vigasz, hogy köztünk meg a görögök közt még 6-7 ország rosszabbul áll, mint mi.

És az országunk tekintélyét is az MSZP pusztította el, hiszen bebizonyították, hogy azt tehetnek velünk, amit akarnak (lásd nyilvános magyar verések a tévében, a Köztársasági elnök kiutasítása stb...), szóval ezen a Fingesz nem oszt nem szoroz, max annyiban, hogy meg vannak lepődve, hogy tudunk olyan szavakat is mondani, hogy "nem" és "szuverenitás".

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.06.16. 15:45:36

@Mangekyo22: Ne keverjük össze a valós helyzetet a vélttel, illetve a sérülékenységet! Az az orbáni mánia, hogy mindent az adósság GDP százalékában mérünk, igen, többen állnak cudarul, de ha nem bíznak bennünk, előbb fogunk bedőlni, mint az említett országok. Nincs még egy olyan ország, ahol a kudarcot ennyire sikertörténetként adnák el.

A földeladáson moratórium van, jövőre jár le, ez a probléma még nem létezik, a kvótáinkat elhajigáltuk, ez tény. Ez a rossz a kvótarendszerben, van egy összalap, mint egy részvénytársaságnál a részvények számában, és mi vedd úgy, hogy a mezőgazdaságban mindent pénzzé tettünk, de visszavenni már nem tudjuk, amikor kéne.

Mint írtam, az MSZP tutyimutyi jószomszédi politikát gyakorolt, de amikor kezdünk cefetül állni, ez az egy logikus magatartás van a nagyobbakkal szemben. Az, hogy a szlovákoknak nem vertünk oda (vesszőparipád :)), az gáz.

Én úgy tudom, az elmegyógyokat azért is zárták be, mert rengeteget csaltak az ágy normatívával és a Fidesz népszavazós ökörsége sem tett éppen jót a finanszírozásnak. 2008-ban a balga szociális népszavazással sokat ártottunk magunknak.

Mikrobi 2012.06.16. 22:40:16

Varsói, te szerencsétlen -.-

White SeeD 2012.06.17. 09:31:26

Egyáltalán nem volt hiba belépni az EU-ba. a hiba az volt hogy rendszerváltáskor nem pateroltak ki mindenkit a parlamentből. Hiba volt még a kapitalizmust egyik pillanatról a másikra beengedni, aminek hála nem alakultak ki normálisan a megfelelő rétegek.
Hiba volt hogy az aktuális vezetés (fidesztől kezdve az mszpig) szarul kezelte a lehetőségeket és mindent azonnal eladott ami eladható volt.
Nemvolthiba csatlakozni egy nagyobb közösséghez, a hibát itthon kéne keresni és nem odakint. Az ország nagy része az utóbbi időkben gyak EU-s pénzekből tud csak fejlődni. Mindig is többet vettünk ki mint amit beleadtunk. A probléma ottvan, hogy kapunk egy halom pénzt aminek nagyrésze eltűnik kedvenc vezetőink kezei között, a maradékból meg a megfelelően közbeszerzés alapján kiválasztott kivitelezők szar munkát végeznek sok pénzért...
Nem az EU-ra kéne mutogatni hanem előbb magunknál kéne rendet tenni.
BTW, ha az EU nem képes összébb állni és szétesik, ezen a kontitnensen mindenkinek pocsék lesz leszámítva 1-2 országot.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.06.17. 10:13:20

@White SeeD: Az EU lényege az volna, hogy homogén gazdaság és kulturális pluralizmus, különben b@szhatjuk Kínával szemben. Persze ha a nemzetállamok mini Észak Koreákká válnak, akkor nem szóltam. :D
Közgép és a kátyúzás, meg a vasútfelújítás. :) :)

Szúrófény 2012.08.03. 05:12:23

@Member: Cozmopolitizmusmól, a Hitelbe, de hitelbe se kellett az új "igazhitűeknek"!

Széchenyi üzenete

Hány dicsekedik még azzal, hogy Cosmopolita! Gyengeség, hiba halandótul elválhatatlan, de azokkal kérkedni az elromlottság legmélyebb lépcsője: hol a szemérem eltűnt, ott az élet minden bájainak vége. Szerencsére sok ollyast beszél, amit maga sem ért, s olyannal dicsekedik, ami gyalázatára válik. A Cosmopolita tágasb szívűnek tartja magát, s így jobbnak, mint másokat. Ő minden embertársát hordja szívében, midőn a patrióta főképpen csak hazafiait. Ő magasb értelműnek képzi magát, mert minden régi szokáson, bévett ítéleten áthág, egyszerre keresztény, török, etheista lehet, s chaméleoni ügyességgel szabhatja magát a körülállásokhoz, a hasznoshoz. —De ily tehetség áltermészet, s többnyire igen sok baltudománynak éretlen és savanyu gyümölcse, s az emberbűl, ki minden sajátságát elveszti, olly csúfot tesz, mint nevetséges a szelíd farkas, s kacajra méltó a láncon idomtalanul táncoló medve, s csúf a legvékonyabb vesszőtül is rettegő kalitkás oroszlán.
Mily szomorú sors öntagjainak egymásutáni lassú sorvadását nyilván érezni s az életerő fogyatkozását naprul napra csalhatatlanul, észrevenni — s ennél csak annak kínja lehet még fájdalmasabb, ki kénytelen átlátni, hogy Ő egy rothadó nemzet tagja: mert százszor könnyebb a testi, mint lelki aljasodást szenvedni.
Hol pedig a nemzetiség semmivé vált, hol a lakosok elkorcsosodtak, vagy hol a nemzeti szellem és sajátság hiábavalóságokon, gyermeki bábokon alapul már, ott a sokaság vakságában nem is gyanítja, keserű de csalhatatlan tekintettel nézi a gondba merült hazafi, miként folydogál le szemenkint a hátra maradt kevés föveny a nemzet életórája üvegszelencéjébe
Rátok szánakozva tekintek, ti nyomorult lelkek, kik egyedül egy idegen napsugárinak köszönhettek egy kis fényt: mint rátok is törpe kevélykék, kik hiú viszketegségtől hajtva, s vélvén, hogy majd ti fogjátok irányozni azt, bujdosó csillagra ültök, bár legnagyobb veszéllyel járna is az, s bármint s bárhova sodorna benneteket. Ti nemzeti testünk rothadt, s rothadó tünetei, kik polgári erényt nem ismertek, s ezért senkiben nem is bírjátok feltenni, ám dobjatok rám sárt, mennyit erőtök csak győz, lemoss rólam az idő, és titeket felejteni, vagy utálattal fog nevezni Hunnia, mely csak akkor lehet, csak akkor lesz magas, ha ti gyávák, nem vagytok többé!
Az állampolgársági nép”savazás” kapcsán jutott eszembe!
süti beállítások módosítása