Na barátaim, a mai nappal elkezdődött a visszaszámlálás, a maja naptár szerinti világvégét elkezdik az azték naptár képére hivatkozva hirdetni, de mi maradjunk csak annál a dátumnál, ami egészen másként csapódik le Hazánkban és Romániában.

Bizony, ma van 94 éve annak, hogy Erdélyországot, egy önálló közigazgatással, erős öntudattal rendelkező területet elveszítettünk a világégésben, s Gyulafehérvárott e napon kimondták annak egyesülését Romániával. Most ne foglalkozzunk azzal, milyen trükközéssel fogadta el a 1228 delegátus az egyesülést és ennek meglepő módon milyen érzelműek voltak tagjai, vagy hogy mennyi ortodox templom építését kényszerítették ki, mennyi értelmiségit és hivatalnokot űztek el, hogyan osztották el a magyar földeket. Ezek megtörténtek, de sajnos meg nem történtté nem tehetőek.

Ma az a feladatunk, hogy Erdély és a Székelyföld politikai megosztása helyett (a vak is látja, hogy az autonóm és legitim RMDSZ-t miként fúrja a Fidesz törpepárt gárdája, szerencsére nem sok sikerrel) olyan autonómiát harcoljunk ki, amely nem csak névleges, hanem valódi anyagi forrásokkal és lehetőségekkel jár, ugyanis 1918-ban nem kevesebbet ígértek. Ahhoz, hogy az erdélyi magyarság ne fogyjon és ne szakadjon le minél jobban a többségtől, méltó oktatás és korrekt lehetőségek szükségesek, hogy a létra bizonyos fokai ne csak azok számára legyenek elérhetőek, aki románként viselkedik és ne jussanak az erdélyiek a gyimesiek sorsára, akik mára szinte teljesen elrománosodtak. Sajnos még a liberálisabb román pártok sem feltétlen partnerek ebben (gondoljunk csak a zöldekre), pedig Moldova ugyanúgy egy fájó pont Romániának, mint nekünk Erdély a többi elcsatolt honrésszel együtt.

A másik oldalra pedig szólnék az archaikus erdélyképpel bíró hazai kollégák felé, akik egyfajta agyonromantizált képpel azt az Erdélyt szeretik, melyet nem ismernek, és tulajdonképpen elmaradottnak is tekintenek. Ahhoz, hogy Erdély, akárcsak Magyarország, fejlődő, valamelyest önellátó (teljes megoldása ennek lehetetlen) legyen, meg kell ismernünk a nyugaton már bevált gazdasági és közösségfejlesztő módszereket. Ez talán a legnehezebb, se nem a közép-európai szegénységet, sem a felőrlő kozmopolitizmust választani.