Illetve mi is innen várjuk a megváltást és egyéb cinikus megjegyzések követték az LMP tegnap országos hírré kinőtt kijelentését, miszerint nemzetpolitika munkacsoportunk kijelentette, hogy az OV következő ülésén Csíkszeredán tartja.

Érdekes módon mind a bal-, mind a jobboldal szinte már vallási fanatikusai hőzöngenek. A baloldaliak szerint pusztán a szavazatgyűjtés a cél, a jobboldal szerint pedig minket nem is érdekel az ügy. Tipikus, a magyar néplélekre jellemző fintorgás, amikor el kell fogadnunk egy tényt és nem mondhatjuk, hogy "Ugye, hogy megmondtuk!". Az LMP nem eszdéesz, tessék elfogadni. Ők pár hete feloszlatták magukat, megmentve a magyar politikát egy igen komoly tehertől és keserű emléktől. Mint a munkacsoport tagja, a Dunai Konföderáció ideájáért rajongó, a nemzetpolitika témából szakdolgozatot készítő és világ magyarjai iránt elkötelezett személy határozottan visszautasítom, hogy elsődleges célunk a szavazatszerzés volna. Tisztában van vele a párt, hogy Erdélyben lépéselőnyben van a Fidesz a hozzá közel álló kisebb pártokkal annak ellenére, hogy a térségben rengeteg kárt okozott a megosztással és Nyírő József újratemetési szertartásával, illetve szinte minden határon túli régióban van legalább egy erő, mely elkötelezett feléjük. A Jobbiknak egy sajátja van, a Magyar Reménység Pártja a Vajdaságban. Azt is tudjuk, hogy azok a magyarok, akik harcolni mernek a szlovákiai és ukrán megtorlásokkal, azok bizony vélhetően a magyar jobboldal szabadságharcos felfogása mellett elkötelezettek. Abban sem hiszünk, hogy a nyugati és észak-amerikai diaszpórákból olyan hatalmas mennyiségű szavazat folyna be. De éppen ezért merem mondani, hogy a küldetésünk őszinte, elvégre nem a kintiekből akarjuk kormányon tartatni magunkat.

Az LMP eddigi, főleg a ma már PM színekben politizáló Dorosz Dávid és Szűcs Balázs által képviselt nemzetpolitikája és annak öröksége kiváló alap az együttműködésre, még ha kifejezetten a határon túli magyarokra koncentrál is, elhanyagolva az emlékezetpolitika és szimbolikus politizálás kérdéseit. Az az irány, hogy a határon túli közösségek feladata eldönteni, hogy milyen van szükségük a népek harcában, elég-e nékik a személyi autonómia vagy jogot formálnak egy esetleges területei és közigazgatási autonómia megszerzésére, mely egy teljesen európai gondolat, akkor az LMP-nek, mint minden jóérzésű magyarnak kötelessége ebben segítő kezet nyújtani. De az LMP nem úgy gondolja, mint mondjuk Vona Gábor, hogy némi dühöngéssel bejuttatja magát a közmédiába, előadja a kisded dacosságával, hogy milyen szörnyűségek vannak, aztán ő nyugodtan hajtja álomra a fejét díszmagyar pizsamájában, miközben elindított egy olyan folyamatot a határon túliakkal szemben, aminek végül ők isszák meg a levét. Aktualitás Erdély közigazgatási átalakítása és ezzel a tömbmagyarság szétszórása, mely olyan etnocídummal (kulturális megsemmisítés) fenyeget, melytől a Nyírő által megformált id. Wesselényi Miklós is rettegett szüntelen. De azt el kell fogadnunk, hogy a nemzetpolitika és a jó szomszédságpolitika elválaszthatatlan, hiszen, ha a szomszéd elkezdi nyirbálni a fánkat, melynek ágai (és gyökerei) hozzá átnyúlnak, akkor először megkérjük, hogy legyen szíves, ne tegye, hiszen a fa a mi telkünkhöz tartozik javarészt. Ha dacosan tovább szemtelenkedik, következik a jogi út (Az Európa Tanács a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményének 16. cikkében az aláíró államok kötelezettséget vállaltak, hogy „tartózkodnak olyan intézkedések meghozatalától, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott területeken az arányokat megváltoztatják, és arra irányulnak, hogy korlátozzák azon jogokat és szabadságjogokat, melyek a jelen Keretegyezményben foglalt elvekből származnak és csak halkan jegyzem meg, Románia is ratifikálta), de nem megyünk át és verjük agyon a tisztelt szomszédot, mert akkor a rendőr még neki ad igazat.

Ami az LMP nemzetpolitizálásában új, hogy a Kárpát-medencét nem csak mint történelmi, hanem mint ökológiai egység tekinthető, vagyis kijelenti, hogy ezen fenséges terület természeti kincseiért mindannyian közösen felelősek vagyunk, különös tekintettel vizeink megóvására, melyeknek rossz szokása, hogy határokon nyúlik át medre. Ezen felül a terület mezőgazdaságának, vadállományának közös monitorozása is sokat segítene a regionális biodiverzizás (faji sokszínűség), és a kárpát-medencei ősi tájfajták megőrzése (pl. határokon áthidaló génbankok) érdekében. Meg kell tanulnunk, hogy a nemzetpolitika színtere a jelen (és ezáltal a jövő) és nem a múlt. Fontos, hogy megtaláljuk a múlttal összekötő kapcsokat, gyökereket, az előttünk példaként magasló személyeket a magyar nemzet viharos évszázadaiból és az LMP azt hiszem, ezzel adós is, de nem lehet a minél régebbi és ezáltal egyre nehezebben meghatározható őstörténetre, vagy inkább eredetmítoszra alapozva, a "ki volt itt előbb?" tipikus nacionalista vitájában dacolva nemzetet építeni. Ha azt akarjuk, hogy na az állandó sérelempolitika, a Fidesz-féle werbőczista "pártnemzet" vagy a jobbikos ökölrázás, de ne is a szocialisták nemtörődömsége jellemezze az elcsatolt honrészekkel való törődést, (akiknek közös jellemzője amúgy, hogy a Képviselői Irodaházból akarják megmondani a kintieknek a tutit) akkor ideje a nemzetpolitikában új fejezetet nyitnunk. Van élet Trianon után és mivel még mindig itt van egy kicsinyke ország a Kárpát-medence szívében, elmondhatjuk, hogy a magyarságnak szívósságának hála van jövője.

Akkor találkozunk Csíkszeredán.