A kép a "Merre van az előre?" konferencián készült
„Nem lehet többé törvényes, ami erkölcstelen” – ezzel a jelszóval bontott zászlót a Tisztesség és Emberség Szövetsége (TESZ) szerdán az egykori mátyásföldi szocialista pártszékházban. A mozgalom képviseletében Ángyán József volt államtitkár kijelentette, „tűrhetetlen, ami ebben az országban folyik”, meg kell állítani az „adókassza kirablását” és a földek elosztásán keresztül érvényesülő „új dinasztiaépítést”, amely a rendszerváltás óta zajlik.
A TESZ alapítói mindannyian hangsúlyozták: az új mozgalom nem kíván sem választási szövetséggé, sem párttá szerveződni. Ezzel némileg ellentétben a mozgalom egyik alapító tagja a pártként bejegyzett Élőlánc Magyarországért, amely a jelöltállításra nézve is sajátos koncepcióval rendelkezik.
Ertsey Attila, a saját bevallása szerint jelenleg körülbelül 50 aktív taggal rendelkező Élőlánc elnökségi tagjának elmondása szerint a helyi közösségeket arra bátorítják, hogy amennyiben saját maguk között a képviselőségre alkalmas jelölteket találnak, indítsák őket az Élőlánc listáján 2014-ben. Ertsey szerint ezeknek az embereknek egyfajta „becsületszerződést” kell kötniük a saját közösségükkel, amely alapján visszahívhatóak lennének tisztségükből.
Az egyelőre nem tisztázott, hogy a helyi közösségek jelöltjei egyéni körzetekben, vagy országos listán indulnának, mint ahogy a jelölés és a visszahívás módszere sem az. Ángyán József szerint ezeket a jelölteket valójában nem is választják, hanem „az életükkel hitelesítik magukat”. Annyit mindenesetre a szövetség minden tagja leszögezett, hogy a jelölteket nem egy pártközpontban szeretnék kiválasztani, és elvileg nem is a választás a lényeg, „az csak egy epizód” – mondta Ángyán, aki maga nem fog szerepelni az Élőlánc listáján, és a választáson sem indul.
A mozgalom kezdeményezői között van Ács Sándorné, az Élőlánc elnökségi tagja, valamint a földjeit vitatott körülmények között elveszítő Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ügyvezetője is, aki szerint a választóknak saját magukban kell bízniuk, nem a pártokban. „Egy egészséges társadalomban csak azok lehetnek a vezetők, akiket a közösség maga közül kiválaszt” – fogalmazott.
Az állami földhaszonbérleti pályázatok átláthatatlanságát retorikájának központjába állító szövetség láthatóan nemcsak a földügyekben érintetteket kívánja megszólítani: a megalakulást bejelentő – körülbelül tíz résztvevő előtt zajló – sajtótájékoztató utáni teltházas lakossági fórumon az adócsalások körüli botrányt kiváltó Horváth András, valamint a szekszárdi trafikmutyit leleplező állatorvos, Hadházy Ákos is részt vett.
Forrás: index.hu
A jelenlegi helyzetben hatalmas szüksége van az országnak a helyi gazdálkodók, családok és igények képviseletére, csúnyán összezár minden alkalommal az olló a Fidesz-MSZP párosnál, amikor csalásokra kívánunk fényt deríteni. Valljuk be, a Fidesz ugyanúgy egy saját magát hizlaló technokrata erővé nőtte ki magát, mint ami vád anno a szocialistákat érte, egymás iránti gyűlöletük szimbolikus és a saját tábornak szól. Ha az ember kertjében nagyra nő a bálványfa (ecetfa), akkor azt már csak kínkeservvel lehet kiirtani, mert burjánzik és megeszik mindent. Ezért kell a jelenlegi elitet gyökerestül kitépni.
Utolsó kommentek