A Bolyai Akadémia által 1989-ben megjelent könyv, melyet a sokat mondó nevű Turul Szövetség Könyv- és Lapterjesztő Kft. is kiadott, elég bőségesen, több mint négyszáz oldalon keresztül kutatja a magyarság legkeletebbre szakadt szórványának néprajzát. Hagyományosan egyházi vonatkozásban szokás a csángókat vizsgálni, mivel egész létük, magyarságtudatuk a katolikus anyaegyház (sajnos javarészt be nem következett) jóindulatán és segítőkészségén múlott,

A szerző a könyv elején, túlzás nélkül 150 oldalon keresztül tárgyalja a csángók eredetét, mind népi mítosz (ebben kissé bele is bonyolódik a turáni törökös hablatyba), mind a települési szintű anyakönyvezés terén, főleg a neveket vizsgálva. Ebben olyan szinten túlzásba esik, hogy 100 oldalt átugrottam, mivel ekkora mennyiségű információt fejben tartani lehetetlen.
Később a könyv sokkal követhetőbbé válik, amikor a romániai katolikus misszióról, a maroknyi magyar ügyért elkötelezett papról ír, akik munkásságát az egyházmegye és sokszor maga a szentszék is ellehetetlenített, vagy éppen az a helyzet, hogy Moldovából voltak kénytelenek Erdélybe papot rendelni. Érdekes módon magáról a csángó kultúráról, életszemléletről kevesebbet ír, sokkal többet szán a csángók beszédstílusának (sejpítés) és említ egy mesét, illetve tucatnyi csángó verset és dalt, melyekkel máshol még nem volt alkalmam találkozni.

Vannak frissebb könyvek a témában, mint pl.:

• Jakab Attila: Mivé lettél, mivé leszel, csángó magyar?
• Adaptáció és modernség a moldvai csángó falvakban
• Tytti Isohookana-Asunmaa: Csángó körkép

De ettől függetlenül ismereteink bővítésére még kiváló, csak nehéz olvasmány, inkább a finn szerző könyvét avaslom ismerkedőknek.