Ökoradikális szemlélettel

889.png

Szociális területen dolgozó, de nemzeti sorskérdésekben és ökopolitikai dilemmákban (is) véleményt formáló örök lázadó.

Lájkolj!

Címkék

Címkefelhő

Linkek

Utolsó kommentek

Erkölcstan, Illés Úr, megvan?

2013.09.10. 11:28 Member

Attól, hogy ön szép, még nem következik, hogy ön okos.
Egyesével kell visszautasítanom azt a sok butaságot és baromságot, amit ön itt elmondott az elmúlt öt percben.
Én ott voltam másokkal egyetemben, (…), amikor lépések tömkelegét tette meg Orbán Viktor a nagybányai cianid-szennyezés kapcsán. Le a kalappal előtte. Nem nyalás a részemről, ott voltam, megtapasztaltam, le a kalappal azon intézkedések sorozata kapcsán, amiket ott megtett.
Tisztelt… ah, kedves képviselő asszony.
Képviselő asszony, a miniszterelnök úr nevét ne vegye a szájára. És egy utolsó megjegyzésem: nem a ruha teszi az embert, és attól, hogy ön pólóban beszél, még nem környezetvédő. Gyalázat.

Na ez a gyalázat. Talán az Országgyűlés rendszerváltást követő történetének legalantasabb, legméltatlanabb és legprimitívebb beszéde hangzott el. Egyetlen férfi sem mehet el addig, hogy ilyen aljas és sértődött hangnemben úgy beszéljen kollégájával, mint valami utolsó korcs kutyával, akibe pár perce rúgott bele, amikor az kért a zsömléjéből. És itt nem kisebb közjogi méltóságokról, mint honatyákról van szó. A Fidesz páholya nem egyszer bizonyította nem csak a törvénykezés, a jelöltállítás, hanem a visszaszólások során, hogy mennyire tartja nemzetünk virágait. Gondoljunk csak arra, mikor Dúró Dórát valóságosan is a "nemzet méhének" tekintette Márton Attila ("Hol a gyerek?"), jelezve, hogy otthon kellene a kicsivel törődnie (végülis Varga István sem gondolja másként, "A fiatal nők legfontosabb hivatása a gyerekszülés"), illetve a "Mit pofázol kisanyám?" sem éppen a megfontoltságot és kimértséget vetítette elénk, amikor Tasó László beszólt Szabó Tímeának. Akkor a nőverő Balogh Jóskáról már nem is beszélve...

Gyötör a kívánság, hogy pl. Selmeczi Gabriella, mint a Fidesz legismertebb női politikusa és szóvivője miként éli meg, amikor egy ilyen tesztoszteronágyú ekkorát robban? Ilyen intelligenciával és alacsony ingerküszöbbel egyáltalán miként lehet bárkit is jelöltnek állítani, nem hogy tisztségre kinevezni? Ennyire csak a gombnyomogatási készség az egyetlen, ami alapján a pocakosodó, kopaszodó Vezér választ? Ez döbbenet és az egész ország szégyene, mert olyan a kormánya a népnek, amilyet megválaszt és ezáltal megérdemel. :(

Frissítés:

305 komment

Címkék: LMP Fidesz Szél Bernadett Illéss Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

https://lehetvelem.blog.hu/api/trackback/id/tr575505604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Silent Bob 2013.09.10. 19:14:26

Hű, csak most hallgattam meg. Hát én erre a dumára simán odasétáltam volna és pofán baszom.

dobzse.laci 2013.09.10. 19:29:38

@csepke:
Ügyes kis hozzászólásKA, csepKE :)

dobzse.laci 2013.09.10. 19:38:57

@MACISAJT: Szelíd????

Ez a barom?

"Mert megparancsoltuk..."

Meg amikor az útszélén kiugrott az autóból a melósoknak vezényelni.
Isten barma.
Nagy szerencséje, hogy akkor nem verték el.
Mondjuk nagy kár is.

Hertelendi 2013.09.10. 19:40:16

@Kim Jong Un: " dogolj meg libsi!"

Illés bácsi, csak nem megbántották azt az idióta buksiját? A mama nincs otthon vigasztalni?

altona 2013.09.10. 19:40:50

illés elv. egy igazi ipari barom, de ennek a ribancnak nem ártott....

csak egy néző 2013.09.10. 19:56:18

Kedves mélymagyar, fidióta troll barátunk igen változatos kommentjeiből egy kis izelítő. Ilyen egy igazi fideszes mélymagyar, barom szavazó. Hará fidióták.
@Kim Jong Un: Kurva anyatokat libsik!
Kim Jong Un 2013.09.03 15:30:40
@norbert79: rohadt libsi!
Kim Jong Un 2013.09.03 19:14:49
@regress: kurva anyad!
Kim Jong Un 2013.09.01 22:44:42
@Napkutya: te liberalis szar!
Kim Jong Un 2013.09.01 14:39:59
@mutymurutty: te libsi szar!
Kim Jong Un 2013.08.31 19:57:36
@Szamiz67: te liberalis szar
Kim Jong Un 2013.08.27 12:05:38
@CSENDES: en legszivesebben a libsik levagott feje helyen tatongo lyukba okadnek bele egy hatalmasat, mert kb. ezt erdemlik.
:D :D :D :D :D\\Idiotak. Nagyot fogtok koppani ti jovo tavasszal mocskos libsik
Kim Jong Un 2013.09.10. 17:14:54
@Vombatus Ursinus: dogolj meg libsi!
@birkakhoz: te barom. :D

látjátok feleim szümtükkel 2013.09.10. 19:57:02

@jogalany: "Igaza tudatában elragadja az indulat, mint most is."

Ha téged igazad tudatában elragad az indulat az elfogadható. Azonban azok, akik az ország sorsát, közte a tied és az enyém is intézik, azok ne indullatból szónokoljanak a parlanemtben államtitkárként, hanem józanul, megfontoltan és szakmaian. Pont.

Aki azonban szakemberként a parlamentben olyat mond, hogy "Nem nyalás a részemről, ott voltam, megtapasztaltam,...", az nem alkalmas arra, hogy az én jövőmet igazítsa. Én ugyan is elvárom, hogy nekem felnőtt, okos emberek, és és ne hülyegyerekes bábok akarjanak jelent és jövőt építeni, akik még saját magukat sem tudták felépíteni. Annyi idősen, mint Illés Zoltán, már azt tudni kell az embernek, hogy a gyerekkornak előbb-utóbb vége van.

ember100 2013.09.10. 20:13:55

Helló !
Most a pártoktól , mindentől függetlenül , ha az én Nőmnek mondaná ezt valaki , akárhol azt hiszem a törött kezével szedné fel a fogait a földről ! :)
Nem a parlamentben , de sehol nem beszélünk így egy Nővel.Nincs olyan aki politikusnak megy azt lehet alázni , mert ha igen akkor ez az Illés p...l , b......i, k...g. ... meg minden :)

christophe 2013.09.10. 20:22:00

Nos egy pozitiv oldala mègiscsak van ennek az illès fèle hozzàszolàsnak,nevezetesen,addig se volt a nyelve a nagyfonok hàtsojàban....

Semper Fidelis 2013.09.10. 20:31:33

Meghallgattam. A stílus szerintem nem helyénvaló, a mondanivaló meg igen.

Kim Jong Un 2013.09.10. 20:37:56

@Peterpapo: 49% szavazo az uj rendszerben (+ a hataron tuliak) az egyszeru tobbseghez teljesen siman eleg lesz. En tovabbra is azt mondom, hogy osszehozza nekik a boszme a ketharmadot megint. A boszme felebredt, es a boszme aktiv. A fidesznek szazmillios vagy tobb milliardos reklamkampanyt takarit meg pusztan azzal, hogy levegot vesz az a fekalia.

@csak egy néző: neked ez a hobbid, hogy engem masolgatsz ide be? Ennyire belem vagy esve, hogy mindenhol ezt koveted? Hat az a rossz hirem te kotonszokeveny selejt, hogy en viszont nem vagyok buzi veled ellentetben. Banhatod mindennap, hogy az a kurva anyad a vilagra ellett a disznoolban es elned kell, de keress mast, en nem viszonozhatom a szerelmedet te ballibsi tetves geciszar! Megbeszeltuk? :D

@Pan Modry: a boszme olyan palyara lokte az orszagot, ahonnan nagyon nehez osszeszedni. Kesz csoda, hogy a csodot elkerultuk eddig te ballibas nemzetarulo!

Fake Nick 2013.09.10. 20:43:31

"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a 'jobboldaliság' címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint 'keresztény magyar ember', előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert 'keresztény magyar úriember', joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem 'keresztény magyar' vagy 'úriember', tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a 'jobboldali, keresztény, nemzeti' világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. (...) Ez a fajta soha nem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet."

(Márai Sándor: Napló - 1944)

horgi1 2013.09.10. 20:44:02

Merné egy ellenzéki képviselő azt mondani, hogy baromságokat beszél valamelyik hígagyú tahó a kormánypártból? Olyan büntetést kapna a főtahó kövértől,(akit takarítani sem engednék be egy hivatalos intézménybe)hogy megemelegetné. Olyat még nem hallottam, hogy kormánypárti sértegetésekért bárkit megrótt volna a bajuszos féreg!

horgi1 2013.09.10. 20:47:45

@Kim Jong Un: Már megint itt vagy 30-as IQjú seggnyaló? Persze egy értelemes bővített mondatot nem sikerül összehoznod.

Peterpapo 2013.09.10. 20:58:37

@Kim Jong Un:

A határon túliakat ne számold bele, mert a többségük utálja Orbánt. Ez meglátszik az ottani választási eredményeken. És a már rég nem a böszme az ellenfele Viktornak. Fletó már nem meghatározó a választás szempontjából a maga kis 1százalékával.

csak egy néző 2013.09.10. 21:02:14

Ime ennek a Kim Jong Unnak egy újabb, kultúrált gyöngyszeme. Ehhez a fennkölt stílushoz csak gratulálni lehet. Javaslom, mutasdmeg anyádnak is, büszke lesz rád.
"neked ez a hobbid, hogy engem masolgatsz ide be? Ennyire belem vagy esve, hogy mindenhol ezt koveted? Hat az a rossz hirem te kotonszokeveny selejt, hogy en viszont nem vagyok buzi veled ellentetben. Banhatod mindennap, hogy az a kurva anyad a vilagra ellett a disznoolban es elned kell, de keress mast, en nem viszonozhatom a szerelmedet te ballibsi tetves geciszar! Megbeszeltuk? :D"

vasmargitt 2013.09.10. 21:12:02

illés tahó zoltika tudja, hogy a biblia szerint "isten nevét hiába szádra ne vedd". arról is megvan győződve, hogy gazdikája, orbán vitya - isten. vagyis joggal mondhatta: orbánisten nevét a szádra ne vedd.

jó lesz nekünk is ezt figyelembe venni.

illés tahó, takarodj orbán gazdiddal együtt a francba.

monddazigazatmar 2013.09.10. 21:17:49

Ennek a Szél Bernadettnek hogy lehet azt modnani, hogy szép?

Egyébként mi rosszat mondott rá? Azt, hogy nem okos? Ez szexista?

Kim Jong Un 2013.09.10. 21:22:14

@monddazigazatmar: hogy lenne mar szep ez a liberalis ganajturo?

csak egy néző 2013.09.10. 21:25:40

@monddazigazatmar:
De kiváncsi lennék a képedre,ha valaki a te bizonyára szép feleségednek mondta volna ugyan ezt.

monddazigazatmar 2013.09.10. 21:30:51

@csak egy néző: "Attól, hogy ön szép, még nem következik, hogy ön okos." Ezt? Ez sértés? Egyem már a liberálisok túlérzékeny lelkét.

P.Freddy 2013.09.10. 21:36:11

@csepke:

"Illés Zoltán semmivel sem rosszabb ezen a téren mint átlag jóskapista aki vaskos megjegyzést ereszt meg a melóhelyen"

Persze, Illés Zoltán menjen a jókurvaanyjába Átlag Jóskapistával együtt. Egyetértünk.

Mondjuk Átlag Jóskapista negyvenhétezerért lapátpl. Illés Geci pedig milliókért finom öltönyben szaros szájjal nyalja Orbán Viktor redves_picsáját.

Van különbség.

Hajrá Fidesz, Hajrá Magyarok!

csak egy néző 2013.09.10. 21:36:49

@monddazigazatmar:
Te tényleg csak ennyit hallottál?

monddazigazatmar 2013.09.10. 21:42:50

@csak egy néző: igen. kb ez volt az amivel meggyalázta szegényt. Vagy még az, hogy válaszol a sok baromságra? :D Melyik fájt annyira ennek a se szép se okos nőnek?

P.Freddy 2013.09.10. 21:50:57

Azért a poszt kapcsán nem tud nem eszembe jutni Selmeczi Gabriella, aki nemcsak hogy nem szép, hanem ritka kurvaronda is, és emellé nemcsak segghülye, hanem gonosz is. Mennyivel jobb lenne, ha simán csak buta lenne :-)

csak egy néző 2013.09.10. 21:58:01

@monddazigazatmar:
Ugye, ha a kuszafogú, szép Selmgeczi párttársadnak mondta volna ugyan ezeket a mondatokat, mondjuk Szanyi kapitány, akkor is ugyanilyen kommenteket írtál volna és ugyanigy nem értenéd, hogy mitöl is lenne ez bunkóság ez a beszólás?

tcom 2013.09.10. 22:17:34

Illés!

Húzz a picsába! Szar alak vagy, akit megbabonázott a felcsúti Nagy Fehér Törzsfőnök. Bárgyú magyar vagy, akinek szüksége van egy vezérre.
És most ugyan ez az oktatási rendszer jön, amely gondolkodni képtelen, engedelmes tömegeket termel.
Éljen Rákosi, Kádár, Orbán!

tcom 2013.09.10. 22:21:16

@csak egy néző:

Ezeknek mindegy, csak a fidesztől jöjjön. Ha Gyurcsány épített volna a kertje végébe adóforintokból stadiont, már rég kivonult volna a Nemzeti Goly Markolósok csoportja lerombolni.

Ők a felelőtlen droidok. Fidesznyikok. 50 év választja el őket, attól, hogy MSZMP párttitkárok legyenek.

salitis 2013.09.10. 22:21:24

Gondolom, illés pajtás a Vezér ánuszrózsáját hiába a szájára nem veszi....

monddazigazatmar 2013.09.10. 22:21:26

@csak egy néző: Tényleg nem értem, hogy ez mitől ekkora sértés. Azt mondta, hogy attol mert szép, még nem feltétlen okos is... Azt hiszem azt Selmeczinek irják nem Selmgeczinek te polkorrekt illemtanár.

csak egy néző 2013.09.10. 22:26:46

@monddazigazatmar:
Na azt hiszem kiskancsó, itt a vége, ha tényleg nem érted. Ennyi volt.

salitis 2013.09.10. 22:29:06

illés ma bebizonyította magáról, hogy nem csak idióta sötétzöld, hanem gyökér paraszt is
ha ez még nem lett volna eddig mindenkinek világos

a fidesz trollok meg kinyalhatják.....

salitis 2013.09.10. 22:32:21

@monddazigazatmar:

Sötét barom vagy!

De nem értem, miért lenne ez sértés rád?! Mert amúgy seggsötét barom vagy (a 3nevű koreaival együtt). Tehát az első állítás dicséret számodra, nem kell megsértődni.

tcom 2013.09.10. 22:33:09

@monddazigazatmar:

Attól, hogy ön monddazigazmagyar nem jelenti, hogy ön okos.
Egyesével kell visszautasítanom azt a sok butaságot és baromságot, amit ön itt elmondott az elmúlt öt kommentben! =;-)

Kb. ekkora hülyeségeket mondott a fideszes szarjankód.

2013.09.10. 22:40:43

@MACISAJT:

"Mert valaki nő (mint ez az élőlény), akkor az annak tudatában mondhat bármilyen baromságot"

Illés Zoltán beszólásáról van szó, ha nem vetted volna észre!

De csak a kedvedért, mert szerinted aki hülyeséget mond, az megérdemli:
Tudod, arról az Illés Zoltánról van szó, aki egész Paksot betonba akarta öntetni az üzemzavar miatt!

Illés Zoltán szerinted mekkora baromságot mondott akkor? ;)

Serkill 2013.09.10. 22:42:28

Selmeczit nőnek nevezni sértés a női nemnek! Én azt hittem hogy ő az első transznemű politikus.

monddazigazatmar 2013.09.10. 22:42:46

@csak egy néző: Hát persze. Az nem bántja a nők érzékenységét, ha selmgeczinek hivod. Azt lehet, ugye? Neked meg főleg, egy névtelen nulla vagy :D
@tcom: monddazigazatmar. Igen, attol mert szép vagyok mint egy görög isten, még nem vagyok automatikusan okos is. És visszautasithatod, szived joga. Most akkor meséld el, hogy mi a hiszti lényege? Hogy a szép bernadett nem feltétlen okos?

monddazigazatmar 2013.09.10. 22:46:34

@salitis: Te kijelented, hogy sötét barom vagyok, ez sértés. Ha megkérdezed, hogy sötét barom vagyok-e, akkor az kérdés.
Ha azt mondod, hogy attol mert szép vagyok nem feltétlen vagyok okos, az meg egy megállapitás. Vagy le van irva valahol, hogy aki szép az okos is?
Mondjuk ebben az esetben szarban a haza, mert Szél Bernadett nem szép...
Annak jobban örültetek volna ha azt mondja, hogy attol mert csunya még nem feltétlen hülye is?

csak egy néző 2013.09.10. 22:47:15

Érdemes elolvasni e nagytudású Illés doktor értekezését. Shitt Paja csak kopizott, akkor ez a doki vajon hol és mennyiért vette a doktoranduszát??
www.haea.gov.hu/web/v2/portal.nsf/hirek_hu/78D0B341B79B9DDFC12571FE004EF286

monddazigazatmar 2013.09.10. 22:51:56

És lőn, az országban hirtelen mindenki környezetvédelmi szakértő lett :D:D:D:

2013.09.10. 22:54:16

@monddazigazatmar:

"Ha azt mondod, hogy attol mert szép vagyok nem feltétlen vagyok okos, az meg egy megállapitás. Vagy le van irva valahol, hogy aki szép az okos is? "

Aki nem érti, hogy mire utalt ezzel a "megállapítással" Illés, az hülye.
Ez most tőlem egy igen egyszerű megállapítás volt.

Te érted, mire utalt? ;)

P.Freddy 2013.09.10. 23:01:45

@csak egy néző:

Illés Geczoltán nemigen ismer olyat, hogy doktorandusz.

Olyat ismer, hogy orbánánusz, hiszen ezt bizonygatja itt nekünk napmintnap a parlamentben is. Nyalja ki, Illés Geczóltán!

Aztán húzzon a p1csába, és ott lehet rá szavazni, fideszes idióták.

Tényleg, melyik választókerületben is favorit Don Juan Illés Geczoltán? Hol van a trafikja, tuggya valaki?

Vincenzo90 2013.09.10. 23:13:22

Nem azt mondta, hogy a nőknek nincs eszük, hanem hogy vitapartnere szép ugyan, de nem okos. Férfi is lehet ettől még üresfejű, ez a kirohanás nem egy nem ellen szólt, hanem egy egyén ellen. Ettől még bunkó. Bár a póló-környezetvédő résznél azért egyetértettem vele.

monddazigazatmar 2013.09.10. 23:15:53

@MikeBoy: Nyilván arra, hogy buta. De 1. nem mondta, 2. az hogy buta valaki az akkora sértés?
Az eljutott valakinek a tudatáig, hogy a szép és okos csaj olyan dolog betiltását követelte, ami már rég be van tiltva? Hogy összevissza beszélt hülyeségeket?

Nem mellesleg az itt kommentelők a "geczoltán, selmgeczi, csúti paraszt, shitt paja" hozzászólásaikkal osztanak bárkit illemtanból? Mennyire hiteles a ballib " Kurva anyját a geci cigány illésnek, megbántott egy nőt azzal, hogy azt mondta, hogy szép de nem okos"
Elmondom. Pont annyira mint az egész ballib. Mint a siró fletó

Vombatus Ursinus 2013.09.10. 23:16:28

@Kim Jong Un: "dogolj meg libsi! "

:))) Amúgy illészolisan: Anyád!

yotta 2013.09.10. 23:22:11

"Erkölcstan, Illés Úr, megvan?"

Háááát... amilyen az "adjonisten", olyan volt a "fogadjisten"...

...és akkor mi van?

Hát az a nagy francos helyzet, hogy az itt hörgő fideszgyűlölő társulat az elsőtől az utolsóg rohadtul hiteltelen, és nem másért, mint azért, mert pontosan ugyanolyan hangnemben szólal meg mind, mint amilyent kritizál...
bruhahahaaaaa....

Vombatus Ursinus 2013.09.10. 23:32:08

@yotta: Olvasd nmár vissza Kim akoltársad kommentjeit...

kiwirágós kivirradtig 2013.09.10. 23:35:08

És olyan alacsony intelligenciával hogy lehet blogot írni, amennyi jelen blog írójának van?

Mondjuk nem tudja a barma, hogy a kutya nem aki, hanem ami.
A helyesírást meg nem ismeri.

salitis 2013.09.10. 23:35:40

@monddazigazatmar:

Míg eldöntöd, hogy Hegel-re vagy Sándor Györgyre akarsz utalni, megjegyzem, hogyha én,aki a 183. lófasz jóska vagyok az országban (ne örülj, te a 184. vagy!) így beszélnék négyszemközt egy randa buta nővel, elhatárolódnék magamtól, akkor Magyarország államtitkára, akit az én adómból tartanak el, ne röfögjön már a Parlamentben ilyesmiket egy képviselőnő képébe!!! Nem ezért fizetem!!! Mert ha a környezetvédelemhez lószart se ért, legalább próbáljon már meg civilizáltan viselkedni, Jóisten az anyját!!!! Ennyit már csak elvárhatnánk tőle!!!

monddazigazatmar 2013.09.10. 23:35:53

@Vombatus Ursinus: igen, ez is mekkora erkölcsi magasság. Akoltárs! Ez igen. Aki nem ért veled egyet, nem azt a szemetet fújja mint te, az csak birka lehet. Hogy lehet egy embert igy megalázni? Hát mongyá le azonnal

csak egy néző 2013.09.10. 23:36:50

Azért az is sokat elárul a fideszes trollokról, akik most itt játszák a visszafogott(?), illemtudó és valahogy e beszólást nem értőkommentelőt, mert valahol titkon ők is érzik, hogy most valahogy nem igazán lehet megvédeni ezt a bunkó beszólást és most ők minősítik finnyáskodva a "ballibsiket" hiteltelennek. Ha ugyan ezt a beszólást Szanyi kapitány tette volna, akkor most tuti, hogy kétszer ennyien hánynának itt, nem ilyen finnyáskodva, visszafogottan.

ócskalibsi 2013.09.10. 23:39:19

@monddazigazatmar: Ugyan nem találtam arra utaló jelet, hogy a Miniszterek Tanácsa(EU) hozott volna az államtitkár által említett határozatot - amennyiben hozott volna valószínűleg már ténylegesen tilos volna a cianidos bányászat -, de az EP tényleg kimondta a tiltást. Sajnos a kettő együttesen kell, hogy törvénnyé váljon.
Ilyen szempontból még meg is lehet érteni a napirend előtti kérdést, hiszen a konkrét tiltás nincsen. Bár nyilván abból eredt ez a csúúúúnya félreértés, hogy az EP már határozatot hozott.
Nem kell parasztnak lenni. Ez az üzenet, Illésnek, Szanyinak, Vadainak, Zagyvának, és Lázárnak sem.

monddazigazatmar 2013.09.10. 23:40:02

@salitis: Mi az hogy így beszélt? Azt mondta, hogy "szép, de nem feltétlen okos", illetve hogy válaszol a baromságokra.
Melyik olyan rettenetes durva beszólás, hogy elhatárolódnál magadtól? Az nem zavar hogy szél, akit szintén a te adódból tartanak el faszságokat beszél? Megvalósult dolgokat követel, és fingja nincs, hogy miket kér számon?

monddazigazatmar 2013.09.10. 23:41:43

@csak egy néző: ja, szanyi kapitány valamit ma szintén böfizett a klubrádióban, de már nem emlékszem, hogy pontosan mit. Az aztán a kultúra

monddazigazatmar 2013.09.10. 23:44:11

@ócskalibsi: Nem gondolod, hogy mielőtt vádaskodsz meg számonkérsz a parlamentben esetleg nálad kicsit komolyabban is illene utánanézni dolgoknak? Ha te megtaláltad a tiltást akkor a szél bernadett doktor szakpolitikus ogy képviselőnek kicsit mélyebben kéne ismernie a dolgokat?

yotta 2013.09.10. 23:50:17

@Vombatus Ursinus:

Csakhogy ő nem fikázta a stílus miatt Illést...

P.Freddy 2013.09.10. 23:50:46

@monddazigazatmar:

Jaj ne legyél már demagóg, miafaszt véded ezt a sötétzöldülye seggfej Fideszes barmot? Annyir segg, hogy kolontár után el kellett dugni nehogy elkúrja bammeg, egyébként jelemzően mint az összes Fideszes "szakember". Csak orbánnyalás-hűség a fontos, semmi más, tudod te is nagyon jól, ne legyél képmutató. Elég baj hogy az Fideszes vagy :)

yotta 2013.09.11. 00:03:43

Egyébként pedig... pontosan az történt a parlamentben, mint ami akkor történik, amikor egy embert - aki joggal vagy anélkül, meg van győződve arról, hogy éjt nappallá téve dolgozik ügyeken - megsértenek: alaptalanul semmibe veszik munkáját.

Illés ember volt, érzelemből reagált, őszinte volt és hiteles - pontosan olyan volt, amilyennek ilyenkor lennie kell!

smartdrive 2013.09.11. 00:14:42

de hát ez a nő nem szép

mondhatjuk, hogy ez élete nagy napja. a tévében azt mondták rá, hogy szép

a többi csak a líra

P.Freddy 2013.09.11. 00:35:53

@yotta:

Ízlelgesd csak, mit is írtál le:)

"Gyurcsány ember volt, érzelemből reagált, őszinte volt és hiteles - pontosan olyan volt, amilyennek ilyenkor lennie kell! "

Aztán habozzon a szád rendesen, hogy dehát gyurcsány az hibás meg nyócév meg libátlopott meg hazudás, de Illés - ááá, az más, az egy rendes, becsületes. nyugodt ember, akit ha elkap a hév, akkor is csak egy rendes, becsületes, Fideszes trafikos marad, nem úgy mint a gecigyurcsánybajnani libáshazuglibsibolsi féreg!!!

Istenem, de egyszerű galandférgek vagytok ti, Fideszesek..:-))) Az evolúció csodái.

Éljel Orbán Viktor, Éljen a Párt, Hajrá Fideszesek, emeljétek a nyelvcsapásszámot! :-)))

yotta 2013.09.11. 00:49:12

@P.Freddy:
"Aztán habozzon a szád rendesen,"

Miért habzana?
Azt már alacsony IQ-val is látni lehet, azt mondtam: Illés, erre nem késlekedsz a válasszal: Gyurcsány, trafik, libajnai... - ettől habozzon a szám? Attól, hogy olyan kiszámíthatóak vagytok, hogy akár magam is megírhattam volna a reakciótok? ez nem szájhabzás elvtárs, ez a mindig jóleső sikerélmény!

Tudod, képtelenek vagytok magatokban tartani valamit is a gyalázkodásból, különös kényszer feszít, hogy mindent, minden helyzetben újra és újra el kell ismételnetek! Naná, hát így erősítitek magatokat és egymást felülve annak a hamis stratégiának, hogy amit sokszor elmondasz majd csak igaz lesz...
Soha nem lesz az...

yotta 2013.09.11. 00:57:41

@P.Freddy:

"Istenem, de egyszerű galandférgek vagytok ti, Fideszesek..:-))) Az evolúció csodái."

Csak azt hagyod ki a számításból, hogy amíg többen vagyunk, fel is zabálunk benneteket...

Ez is evolúciós törvényszerűség ám: mindaddig, amíg egymást ugyanúgy gyilkoljátok, mint ellenfeleiteket (ez magyarázza egyébként a komcsi komcsit gyilkol 1956 utáni eseményeket) a kicsi egyszerű és egyként küzdő féreghad csupán az elvek mentén ad a búrátoknak...

P.Freddy 2013.09.11. 01:02:46

@yotta:

"akár magam is megírhattam volna a reakciótok? ez nem szájhabzás elvtárs, ez a mindig jóleső sikerélmény!"

Remek ez a meglátás kedves fideszkommunista orbán-elvtárs, pont ezt vártam, sikerélménynek élitek meg a gágogásotokat:)

Ne feledd a kontraproduktivitást, majd egyszer megérted mit jelent. Nem is olyan sokára!:)

vernarancs 2013.09.11. 01:18:50

Najo, de mikor vegzik ki Orban Rahelt a lenge eskuvoi ruhazatert? A peldakep eszak-koreaban ez a kovetendo minta!

vernarancs 2013.09.11. 01:27:46

Amugy az nem gaz, hogy ez az Illes mocsok undorito es meg csak tavolrol sem okos? Ostoba, na. Ezt dobta neki a gep meg a hasonlo szulei.

vernarancs 2013.09.11. 01:35:13

LOL. selemci annal sokkkkal ostobabb, hogy barmit is felfogjon a korulotte zajlo vilagbol. Kifli legyen, oszt jonapot.

yotta 2013.09.11. 01:41:54

@P.Freddy:

"Ne feledd a kontraproduktivitást, majd egyszer megérted mit jelent. Nem is olyan sokára!:) "

Miért áltatod magad? Mennyivel jobb a közérzeted tőle? Hát nem veszed észre, hogy minden szavad egy szeg a nagy összefogás koporsójában?

Nem veszed észre, hogy minden szavad egy szavazat Orbánnak? No, ez a kontraprodukció: minél inkább sározzátok a Fideszt az annál többet engedhet meg magának...

Eljuttok odáig, hogy Orbán borsót vethet a hátunkba, akkor is rászavazunk...

Nem tanultatok 2010-ből mi? Ti... ti...agyonképzettek...

vernarancs 2013.09.11. 02:02:04

@yotta: a baj az ,hogy senki nem veszi eszre, hogy az elmult 20 evben egyik tolvaj sem volt jobb mint a masik. Legyen ujra fidesz, hurra. Ezek meg ugysem voltak 2 ciklust. Majd aztan lehet elmult 8 evezni. De semmi nem valtozik. Kommnista csalo ez mind. Egy becsuletes embert nem tudnek mondani a parlamentbol. Tok mindegy kire szavazunk, ezek lopnak mind. Balkan tarsadalom.

vasmargitt 2013.09.11. 02:09:36

@yotta:

kistakony, miből gondolod, hogy még mindig többen vagytok? csak fütyörészel a sötétben, hogy ne félj.

annyi tutti, hogy akkora barom, mint te vagy, még a sötét birka fideszben is kevés van

májusban akkora lesz a pofáraesés a pocakos diktátorod számára, hogy vinnyogva húz el grázba. te oda is elkíséred majd, ahogy így elnézlek, takony

yotta 2013.09.11. 02:14:15

@vernarancs:
"a baj az ,hogy senki nem veszi eszre, hogy az elmult 20 evben egyik tolvaj sem volt jobb mint a masik."

Nem! A baj az, hogy arra mondod, hogy tolvaj, aki az és valószínű azt tekinted becsületesenk, aki szintén nem az...

"Kommnista csalo ez mind"

Nem osztom ezt az állítást!

"Egy becsuletes embert nem tudnek mondani a parlamentbol. Tok mindegy kire szavazunk, ezek lopnak mind."

Szerintem sokan becsületesek. (Illetve sajnos mind az, amíg be nem bizonyítom, hogy nem)

" Balkan tarsadalom."

Nem ismerem igazából a balkáni társadalmakat, azonban a miénket gyötri a komcsi éra nyerteseinek és a velük szövetséges liberális szabadság híveinek harca a korrekt, becsületes, erkölcsös életre vágyók ellen.

yotta 2013.09.11. 02:17:54

@vasmargitt:
"kistakony, miből gondolod, hogy még mindig többen vagytok? csak fütyörészel a sötétben, hogy ne félj."

Abból gondolom, hogy látom, mint vagdalkoztok kínlódtok, no meg ránéztem a közvélemény kutatási adatokra!

" annyi tutti, hogy akkora barom, mint te vagy, még a sötét birka fideszben is kevés van"

Hát ezt meg honnan tudod? Tán csak nem te vagy a tégla?

"májusban akkora lesz a pofáraesés a pocakos diktátorod számára, hogy vinnyogva húz el grázba."

Mi nem fogunk pofára esni! Hát és ti?

"te oda is elkíséred majd, ahogy így elnézlek, takony"

Nem tudom mi az a gráz! Pontosítanád?

yotta 2013.09.11. 02:19:22

@yotta:

Javítok:

Nem! A baj az, hogy arra mondod, hogy tolvaj, aki nem az és valószínű azt tekinted becsületesenk, aki szintén nem az...

vernarancs 2013.09.11. 02:53:06

@yotta: Definiald mi a komcsi era? A jelenlegi kormanyban most is ott ulnek a szocialista rezsim nyertesei. A fiatal demokratak sehol sem demokratak, a mai politika erosen hajaz a szocialsta idokre (megjegyzem, hogy nalunk soha nem volt igazi kommunizmus).
En egyik felet sem tekintem becsuletesnek. Sem Orbant sem Gyurcsanyt sem Bajnait. Ezek kozul egyiktol sem varom az orszag felemelkedeset., mert mind csaladi vallalkozasnak tekinti az orszagot. Tolvaj szarhaziak. Es leginkabb a nagyra tartott Antall Jozsi a hibas, hogy ezek itt szivjak a verunket. A soft rendszervaltas miatt. Az ilyen Orban-Gyurcsany fele kovuleteket ki kellett volna irtani meg csirajaban a gyokereikkel egyutt. Mindkettojuk csaladja detto egyforma verszivo. Es a ket sarj mit sem kulonbozik egymastol.

ócskalibsi 2013.09.11. 05:07:41

@monddazigazatmar: Nem tudom, hogy tudatában van-e. Mivel igyekszem jóhiszemű lenni, azt gondolom, hogy vagy rosszul fogalmazott, vagy valóban nem volt tisztában a határozattal.
Mindazonáltal ilyen tiltás valóban NINCS érvényben, tehát legalább részben jogos, hogy a kormányt arra kéri, hogy lépjen közbe.
(Megjegyzem, politikushoz méltatlanul gyenge erejű beszéd volt, amit elsősorban felolvasott, és többször belezavarodott/fulladt.
Bajt megelőzendő: nem én vagyok ilyen k. okos, hanem feltűnt ez az apró ellentmondás az elhangzottakban, és megnéztem.)

ócskalibsi 2013.09.11. 05:09:33

@yotta: Ciánt az ivóvízbe elvtárs? :)

balfék 2013.09.11. 05:40:25

Szarfaszú Illés merre járt , amikor több száz fát kiirtottak a Parlament körül?

felcsutisuttyo 2013.09.11. 05:49:25

ilyen bukók a Fideszesek...hiába három közjogi Buga Jakab vezeti az országot...mit vártok ezektől ? Kitaníttatta a Kádár rendszer őket, de suttyók maradtak....és buták semmihez nem értők.
Életükben nem dolgoztak....itt parazitáskodnak a nyakunkon? de meddig....Köteles Lacónak már nagyon kinéz a kötél a nyakára, mert sok kapa hullik ki a száján...

lüke 2013.09.11. 06:14:10

hüha
szép az Illés:)
meg a kommentek is

2013.09.11. 06:35:49

@monddazigazatmar:

Nem igazán számít, mit mondott a nő, itt nem erről van szó.
Illés utalása pedig egyértelmű. Őszintén, ennél jobb, ha azt mondta volna, hogy: maga buta.
Így ugyanis, mint nőt próbálta alázni, nem mint buta embert.
Az meg végképp nem számít, hogy itt a blogon ki milyen bunkó.
És egyébként Illés Miniszterelnökös megjegyzése durvább volt.

felcsutisuttyo 2013.09.11. 06:36:14

Szarfaszú és Szarszájú Illés a Horthy Kossuth térről nem ugat......mi? Hogy rohadna meg!

felcsutisuttyo 2013.09.11. 06:38:13

Szarfaszú és szarszájú Illés nem ugatott, amikor a retro Horthy Kossuth tér miatt kivágták a fákat mi,,?...hogy dögölnél meg!

látjátok feleim szümtükkel 2013.09.11. 06:45:00

@yotta: "...az itt hörgő fideszgyűlölő társulat az elsőtől az utolsóg rohadtul hiteltelen, és nem másért, mint azért, mert pontosan ugyanolyan hangnemben szólal meg mind, mint amilyent kritizál..."

Kikérem magamnak. Majd akkor fröcsögj, ha tőlem sértő kifejezést fogsz olvasni. Azért, mert tükörbe néztél, ne gondold, hogy mindenki úgy néz ki, mint te.

nu pagagyí 2013.09.11. 06:56:48

Így hirtelen nem is jut eszembe semmi, mit is csinált Illés ebben a ciklusban a tárcája élén. Valószínűleg 20 évre titkosították a jócselekedeteit. Egy dolgot azonban biztosan elmulaszatott, az iszapkatasztrófa után azonnal le kellett volna mondania, mert hiába vizsgálgatták rendszeresen a tározót mégis beütött a krach. Maradása már csak azért is felesleges volt, mert azóta sem sikerült megfejteniük a dolgot. A iszapkatasztrófáról jelenleg csak egy dolgot tudunk biztosan, a tulajdonost kifosztották.

gmower (törölt) 2013.09.11. 07:07:56

Ennél százszor durvább sértések hangzanak el a parlamentben nap, mint nap, minden párt honatyái részéről. Most egy nő kapta. És akkor mi van? Végre egyenjogú partnerként volt kezelve, ugyanolyan paraszt volt vele valaki, mint egy férfi képviselővel. Hát nem erre vágytak a libsik, az egyenjogúságra? Vagy jó libsi szokás szerint az egyenlőségnek csak a jó oldala kell, az árnyoldal meg nem?

Gorthaur 2013.09.11. 07:09:42

hmmmm ...

nem szeretnék komolyan belemenni, az érzelmi jellegű megközelítésbe... némi adalék az egészhez:
www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-//EP//TEXT+TA+P7-TA-2010-0145+0+DOC+XML+V0//HU
és
www.euromines.org/news/eu-commission-confirms-sufficient-legislation-place-gold

Azok kedvéért, akik az EU jogalkotási procedúráját annyira nem ismerik a fenti két cikk summázata a következő:
A Parlamnet szeretné ha be lenne tiltva a ciános technológia teljesen erről elfogad egy állásfoglalást, ez egy óhaj, nem jelent tilalmat. Ahhoz hogy tilalom legyen generálisan ahhoz el kell fogadni egy rendeletet, ami kötelező erővel fog bírni. Ilyen rendelet nincs.

Ezekből következik, hogy bár rosszallott dolog a ciános technológiával való aranybányászat, korántsem tilos.

Ha lenne is rendelet, ami kötelező erővel bír, azt is meg lehet szegni. Vannak kötelező erővel bíró szabályok amiket, bár mindenki elfogadja őket mégsem tartanak vagy tartatnak be (lásd: Ne ölj!).

Ami a parlamentben lezajlottakról a véleményemet illeti: a stílus maga az ember.

nu pagagyí 2013.09.11. 07:15:56

@yotta: Már csak egy csepp kell a pohárba, hogy lavinaszerűen omoljon össze a Fidesz támogatottsága. Politikailag és szakmailag már lenullázták magukat, csak az egzisztenciális félelem miatt hallgatnak az emberek. Ha biztosnak tűnik, hogy megszabadulhatnak tőlük, csak a kitartottak és üzletfelek vékony rétege marad mellettük.

nu pagagyí 2013.09.11. 07:18:37

@gmower: Az értelmes emberek arra vágynak, hogy szakszerű kritikára szakszerű választ adjon a kormány. Illés magáról állított ki bizonyítványt, nem ért a dolgához.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.09.11. 07:19:40

Igaz hogy büdös bunkó módjára beszélt az az LMP-s picsa, de azért nem kellett volna lebutuskázni se.

Elég neki a ballibbant acsarkodó szánalmas élete büntetésnek.

Gandalf(helyett) 2013.09.11. 07:47:35

Nem tudom ezen mit kell meglepődni.
Illés hozta a fideszkdmp-ben országos és helyi szinten elfogadott viselkedési normát, és a nőkre "ráhúzott" pártsztereotípiát.
Ennél érdekesebb, hogy spec. én a "nevét szádra ne vedd" szóösszetételt inkább vallásos utalásokban hallottam eddig (azt se ebben a "nemzeti nagycirkuszban").
Hogy is van ez? A "főnök"-öt most már Istenként aposztrofálják a pártkatonák?
Isten barmai.

contractor 2013.09.11. 07:54:58

Na Hölgyeim! Gondolják meg kétszer is, hogy tényleg magyar férjet szeretnének-e életük párjának, vagy inkább valami normális országban szeretnének élni messze innen ahol emberszámba veszik Önöket. Itt sajnos semmi esélyt nem látok erre.

Melchi Zadok 2013.09.11. 08:03:20

illés zolika arcát, megjelenését, fizikumát nézve, teljesen egyértelmű, hogy ez a tornából felmentett, suli lúzere fazon, még életében nem kúrt egy rendeset, sőt valószínű, hogy így ötven felé még mindig azt hiszi, hogy a szex egyenlő azzal, ha időnként orbán melegszaráig felhelyezi a nyelvét.

ő is csak egy a sok cseppfolyós gerincű szarházi fideszpávián közül.

carlo68 2013.09.11. 08:03:49

Az a szomorú,hogy még a becsületesnek és tisztességesnek hitt emberek is ócska seggnyalókká,lakájokká vállnak ebben a rendszerben.Újra éljük az ötvenes éveket?
MI lesz ennek a vége?

Rob67 2013.09.11. 08:04:15

@Kim Jong Un: Ez szep volt...
Gondolom te voksoltal elsonek az illemtan bevezeteserol...
Geciszar, mosadek, kotonszokeveny.
Csek egy csipetnyi izelito egy igazi erkolcsos es illedelmes jobboldali szavazo szotarabol.

En kerek elnezest edesanyad helyett.

notib 2013.09.11. 08:12:06

Member: Illés nagy tahó volt, de Szilvike is játszotta a hülyét, hiszen a cianidos aranykitermelést magyar javaslatra vették napirendre és szavazták meg Brüsszelben, de a híresen demokratikus és környezetvédő EP, nem alkotott jogszabályt a mai napig, amely alapján, még fel se merülhetne ilyen technológia alkalmazása, és az EP annak ellenére sunyít. mint szar a fűben, hogy ebből a játékból már egyszer igen nagy baj történt néhány éve, emlékezzünk csak a Tiszai mérgezésre...

azért arra is kíváncsi lennék, hogy a kanadai cég, Kanadában is, vagy kár NYUGAT-Európában is meg merné csinálni azt, amit Romániában...

volt 1 tahó, és 1 hülyének látszó (vagy azt tettető) képviselő, az állás 1:1....

notib 2013.09.11. 08:18:35

@nu pagagyí:

"Már csak egy csepp kell a pohárba, hogy lavinaszerűen omoljon össze a Fidesz támogatottsága. Politikailag és szakmailag már lenullázták magukat, csak az egzisztenciális félelem miatt hallgatnak az emberek."

rossz hírem van "na gyerünk", a zemberek a Kádár-rendszert is egzisztenciális félelemből tűrték jó néhány évtizedig, de ez így volt az összes kelet-európai cucilista országban is...

BKV reszelő 2013.09.11. 08:49:10

Türhő paraszt stílusú pártnak olyan az államtitkára is. A mi polgármesterünk is ilyen független narancssárga, az is ilyen tahó.

Melchi Zadok 2013.09.11. 11:40:37

@notib: hát, azért ez egy kicsit sántít...
a komcsi kádár rendszer mögött azért ott volt egy varsói szerződés és a szovjetúnió..

orbán mögött egy "taylor made" választási törvény és a zsebéből minden körülmények között elővarázsolható kb másfél millió, agyatlan bio-szavazócédula áll.

ezzel a másfél millió páviánnal tart sakkban egy egész országot.

azért én erre nem építenék évtizedeket, de egy választási ciklus talán még beleférhet.
süti beállítások módosítása