Precízen fogalmazta meg az index.hu, hogy a cunami elmosta a líbiai felkelést is. Miközben mangás kollégáim azon aggódnak, hogy kedvenc seiyuu-juk életben maradt-e, illetve izzanak a segélyhívó drótok az élelem nélkül maradt országban (persze mangát továbbra is árulnak, biztos forrásból tudom), a világ egy eddig rivaldafényben úszó szegmensét árnyék borítja be.
Képzeljük magunkat a felkelők helyébe. Kirobbantották a forradalmat, életüket nem kímélve, elfoglaltak fontos városokat, kelet szinte az övék volt, úgy tűnt, a siker nem marad el, a diktátor dinasztiának mennie kell. Ám Európának ostromló szavakon és diplomáciai kapcsolatmegszakításokon túl nem sokra futotta, és most a cunami még egy nyomós ok is volt, hogy szépen eltakarják a szemüket, mint az óvodás, aki véletlenül összetört egy vázát. Amit nem látok, az nem is létezik.
Kadhafi fölényben van hadfelszereltségben, légierejével megbombázza az ellenzéki városokat, majd harckocsijaival befejezi a piszkos munkát. Nem marad nyomában más, mint romok és földönfutók tömegei. Szép lassan elfogynak a felkelők erőforrásai, kimerültek, miközben a Kadhafi család korábban átmentett vagyonából friss és üde zsoldosokat küldhet eszméletlen fejpénzért a még álló bástyákra.
Ez mindannyiunk tragédiája. Emberéletek vesznek el pusztán azért, mert országok vezetői érdekeiket ütköztetik egymásnak és nem tudnak megegyezni. Emlékszik még valaki 1956-ra, amikor a lelkes magyarok forradalmát bedarálta a nagy vörös medve és nem jött a segítség, amire vártunk? Vajon nem ezt érzik most a líbiaiak? Magukra hagytuk őket, ezen nincs mit szépíteni. Végeztem.
Utolsó kommentek