Talán csak Teleki Pál váratlan öngyilkossága olyan megrendítő a magyar politikatörténetben, mint az első világháború végóráiban elkövetett Tisza István ellen elkövetett merénylet, melynek felderítésére vállalkozott a szerző 1988-ban megjelent könyve. Tisza Istvántól már fiatalon sem állt távol a politika, hiszen Tisza Kálmán, édesapja maga is hosszasan miniszterelnök volt a kiegyezést követő időszakban. Édesapjával közösen a Szabadelvű Pártban politizáltak, végül az állampolgárságot korlátozó javaslat miatt szembe is kerültek, mely elvette volna minden olyan személy magyar állampolgárságát, mely hosszabb ideje külföldön tartózkodik, köztük Kossuth Lajosért is. Tisza Kálmán végül a Budapestet megszépítő (Operaház, Országház), Szegeded újjáépítő rendelkezései ellenére, a korrupció, a véderő javaslat (mely a magyar katonaság függetlenségét és létszámának növelését támogatta), a nemzetiségekkel szembeni türelmetlenség és Kossuth állampolgárságának kérdése végül elegendőnek bizonyult, hogy Tisza Kálmán lemondjon tisztségéről.
Tisza István sokszínű személyiség volt, huszártiszt (később az első világháború alatt szolgált is, hogy népszerűségvesztését csökkentse) és főjegyző volt, majd életének jelentős részét az országos politikában élte ki. Kezdeti mérsékelt liberális álláspontja jelentős változáson ment keresztül, főként az ellenzéki technikai és tartalmi obstrukció hatására, így jelentősen korlátozni kívánta az ellenzék beleszólását a politika alakításába, később véleményüket gyakorlatilag figyelmen kívül hagyta és hitt konokul az egyre inkább konzervatívvá váló, sőt, időnként legitmista (IV. Károly kapcsán) nézeteiben. Általában népszerűtlennek bizonyult az alacsonyabb néprétegek körében (mivel ellenezte az általános választójogot, tudva, hogy abban az esetben esélye sem lesz választást nyerni) és a nemzetiségekkel szemben sem mutatott megértést, a románokkal több ízben leült tárgyalni, de a horvátokkal is megromlott viszonya a vasútnál való magyar nyelv előírással és az egységes délszláv állam elutasításával. A háborúban az uralkodóval ellentétben Bulgária védelmére kelt, mivel Törökország és Görögország megerősödését veszélyesnek tartotta és tartott az orosz befolyástól, célja a Monarchia megőrzése és a dualizmus fenntartása volt.
Idővel egyre több párbajba (amiben profi volt) és merénylet kísérletbe keveredett, így várható volt, hogy mivel a háborús pusztításokért őt tették felelőssé, hamarosan szervezett akcióval törnek életére. Gyilkosságának körülményei mind a mai napig nem tisztázottak, a Tanácsköztársaságban nem nagyon nyúltak az ügyhöz politikai indokból, de még Tisza ellenzéke is elítélte a gyilkosság tényét, a fehérterror alatt pedig egyértelműen politikai megtorlást szándékával kezdték meg a feltételezett tettesek előkerítését, majd az ítélethozatalt. Az eljárás lezajlását bonyolította, hogy Hüttner Sándor csak azért vállalta be a tett elkövetését, mert politikai szerepvállalása miatt tartott a vérbosszútól odakint, az eljárást vezető Kovács bíró öngyilkosságot követett el, és érdekes módon a kisebb bűnrészesek kerültek előítélésre, míg a fő vádlottakat felmentették.
A könyv felvezető fejezete és az utolsó, Tisza megítélését taglaló fejezete kissé elfogult, kritikátlan, viszont a történeseket, különösen a politikai tevékenységet bemutató részek objektívek, tárgyilagosak, így ajánlom bárki figyelmébe, akit érdekel a kor a politikaitörténete.
Utolsó kommentek