Talán csak Teleki Pál váratlan öngyilkossága olyan megrendítő a magyar politikatörténetben, mint az első világháború végóráiban elkövetett Tisza István ellen elkövetett merénylet, melynek felderítésére vállalkozott a szerző 1988-ban megjelent könyve. Tisza Istvántól már fiatalon sem állt távol a politika, hiszen Tisza Kálmán, édesapja maga is hosszasan miniszterelnök volt a kiegyezést követő időszakban. Édesapjával közösen  a Szabadelvű Pártban politizáltak, végül az állampolgárságot korlátozó javaslat miatt szembe is kerültek, mely elvette volna minden olyan személy magyar állampolgárságát, mely hosszabb ideje külföldön tartózkodik, köztük Kossuth Lajosért is. Tisza Kálmán végül a Budapestet megszépítő (Operaház, Országház), Szegeded újjáépítő rendelkezései ellenére, a korrupció, a véderő javaslat (mely a magyar katonaság függetlenségét és létszámának növelését támogatta), a nemzetiségekkel szembeni türelmetlenség és Kossuth állampolgárságának kérdése végül elegendőnek bizonyult, hogy Tisza Kálmán lemondjon tisztségéről.

Tisza István sokszínű személyiség volt, huszártiszt (később az első világháború alatt szolgált is, hogy népszerűségvesztését csökkentse) és főjegyző volt, majd életének jelentős részét az országos politikában élte ki. Kezdeti mérsékelt liberális álláspontja jelentős változáson ment keresztül, főként az ellenzéki technikai és tartalmi obstrukció hatására, így jelentősen korlátozni kívánta az ellenzék beleszólását a politika alakításába, később véleményüket gyakorlatilag figyelmen kívül hagyta és hitt konokul az egyre inkább konzervatívvá váló, sőt, időnként legitmista (IV. Károly kapcsán) nézeteiben. Általában népszerűtlennek bizonyult az alacsonyabb néprétegek körében (mivel ellenezte az általános választójogot, tudva, hogy abban az esetben esélye sem lesz választást nyerni) és a nemzetiségekkel szemben sem mutatott megértést, a románokkal több ízben leült tárgyalni, de a horvátokkal is megromlott viszonya a vasútnál való magyar nyelv előírással és az egységes délszláv állam elutasításával. A háborúban az uralkodóval ellentétben Bulgária védelmére kelt, mivel Törökország és Görögország megerősödését veszélyesnek tartotta és tartott az orosz befolyástól, célja a Monarchia megőrzése és a dualizmus fenntartása volt.

Idővel egyre több párbajba (amiben profi volt) és merénylet kísérletbe keveredett, így várható volt, hogy mivel a háborús pusztításokért őt tették felelőssé, hamarosan szervezett akcióval törnek életére. Gyilkosságának körülményei mind a mai napig nem tisztázottak, a Tanácsköztársaságban nem nagyon nyúltak az ügyhöz politikai indokból, de még Tisza ellenzéke is elítélte a gyilkosság tényét, a fehérterror alatt pedig egyértelműen politikai megtorlást szándékával kezdték meg a feltételezett tettesek előkerítését, majd az ítélethozatalt. Az eljárás lezajlását bonyolította, hogy Hüttner Sándor csak azért vállalta be a tett elkövetését, mert politikai szerepvállalása miatt tartott a vérbosszútól odakint, az eljárást vezető Kovács bíró öngyilkosságot követett el, és érdekes módon a kisebb bűnrészesek kerültek előítélésre, míg a fő vádlottakat felmentették.

A könyv felvezető fejezete és az utolsó, Tisza megítélését taglaló fejezete kissé elfogult, kritikátlan, viszont a történeseket, különösen a politikai tevékenységet bemutató részek objektívek, tárgyilagosak, így ajánlom bárki figyelmébe, akit érdekel a kor a politikaitörténete.

Ezeket a valóságshownak kikiáltott megcsináltshowkat valahol serdülőkorom hajnalát követően már nem tudtam értékelni, főleg, miután gondosan ügyeltek rá, hogy minél butább, egysíkúbb és bevállalósabb szereplőket helyezzenek a képernyőre a profitmaximalizálás érdeklében. Nem kell sokat gondolkoznunk azon, hogy mivel lehet igazán a (fiatal) nézőt a képernyő elé szegezni, a lehetőségek egyike az előítéletekre való rájátszás (hülye bevándorló, hülye meleg, hülye cigány, stb.), a másik pedig a bennünk elnyomott, a társadalom elnyomásaival szemben kitörni kiszülő ösztönlény. Ergo nincs az a szemét, amit némi ivással és dugással el ne lehetne adni.

A TV2 Éden Hotel című műsora ezúttal nagyon magasra tette a lécet, mivel tökéletesen mutatta meg, miként adják a másik fél tudtára tesztoszteronbajnokok a párosodás imitálási szándékukat, és miként reagálják le, ha a behatolási szándék nem jár sikerrel. Azt gondolnánk, jelen történet biztosan a mélyszegények, esetleg romák, pszichésen sérült emberek között zajlik le elsősorban, de a szomorú valóság éppen az, hogy nők tízezrei (vélhetően férfiak is vannak hasonlóan furcsa helyzetben, csak lényegesen kevesebben) élik át szinte minden nap, hogy össze vannak zárva egy zsarnokkal. A recept nagyon egyszerű, a végig dominánsként viselkedő fél erőszakosan közeledik, majd sikerét nem látva önfényezésbe kezd és nekikezd a másik önbizalmának módszeres megtörésébe, mely általában hatásosnak bizonyul egy kiszolgáltatott egyén esetében.

A TV2 pedig, mint mindig, most nem látja felelősségét. Talán bele sem gondoltak a jelenet súlyába, ezért adták le cenzúrázatlanul, igazából kiváló elrettentő kampányfilm lehetne, ha a jelenet végén egy felirat jelezné, milyen számon kérhetnek segítséget a bajba jutott nők (illetve férfiak, bár mi, férfiak még a házirorvoshoz is csak női unszolásból megyünk). A fenti jelenet viszont így természetesnek, és mivel tévében leadott, normálisnak tűnhet egy éppen érő serdülő szemében, aki amennyiben ugyanezt tapasztalja otthon, még inkább el fogja fogadni természetesnek, hogy a férfi az, aki erővel szerez érvényt akaratának és a nőnek alapvetően ezt tűrnie kell, mert máshol is ez megy. Sajnos már ma is tapasztalható, hogy a kutatások eredményeivel ellentétben (mivel az önbecsapás rendületlen működik) sokkal kívánatosabb a "tiltott gyümölcs", az ellenvéleményt nem tűrő, kegyetlenül taktikázó ("Most miért ilyen velem?"), agresszív, pénzt szóró ("Majd értem megváltozik") és kemény múltú, sokszor önsajnáltató ("Biztosan csak sokat szenvedett")  férfi, aki a megbeszélt találkozóra nem megy el, "elfelejt" elköszönni, magától nem telefonál és minden komoly sértés után virágot hoz. Mindez kiváló taktikázás, a préda megszerzésének és megtartásának művészete, amire a női magazinok, teleregények, olcsó ponyva irodalom mind csak rátesznek a rámenős, titokzatos és általában megbízhatatlan férfi ideáljának felépítésével. A legszomorúbb a történetben, hogy ezen szereplők potenciális apajelöltek nyilvánvaló alkalmatlanságuk ellenére és így a párkapcsolati erőszak családon belül erőszakká válik, a verbális bántalmazás pedig fizikaivá. Ma a legtöbb embert nem az utcán vagy szórakozóhelyen, hanem saját otthonában éri erőszak, már csak ezért sem árt elővigyázatosság.

A TV2 ebben a súlyos ügyben egyetlen esetben tudna saját felelősségét csökkenteni, ha feljelentést tenne a zaklató hotellakóval szemben, vagyis elismerné a fenti cselekedet bűncselekményként. A csatorna, amennyiben következetes jogállamban élünk, számolhat a Médiahatóság fellépésével is, mivel 12-es karikával sugárzott annak ellenére, hogy tartalma alapján sokkal magasabb besorolást érdemelne.

Szentendréről eddig Ráby Mátyás zugügyvédi tevékenysége és a Dunán leúsztatott szerb menyecskék jutotta eszembe, de most már előkerült azt is, hogy a közterületek közül többön tilos lesz az életvitelszerű tartózkodás. Természetesen itt most két vélemény fog egymásnak feszülni, az egyik, akiknek csípi a szemét a kukázó, lomizó és meglehetősen kellemetlen állapotban fekvő emberek látványa, a másik pedig a klasszikus jogvédelem, hogy ne rúgjunk a szerencsétlenbe, hadd legyen joga eldönteni, hol kívánja az éjszakáit tölteni.

Második ízben dolgozom a hajléktalanellátórendszerben, voltam nappali melegedőben, éjjeli menedékhelyen és vagyok most átmeneti szállón. Utcás nem voltam, ennek ellenére tisztában vagyok a helyzettel. Életvitelszerűen az utcán általában azok a személyek tartózkodnak (utcán, és nem erdei kunyhókban, sátrakban!), akiknek súlyos alkoholproblémái vannak (elvégre ez miatt korlátozottabban érzik a hideget, ami természetesen a szervezet átverése) és akik nem jutnak el a népkonyháig a napi egyszeri meleg ételért, akiknek egyetlen "bevétele" a kukákból összeszedett lomi, amiknek mondjuk úgy, a minősége és a tápértéke nem nevezhető megfelelőnek. A gyógyszereikhez nem jutnak hozzá, az egészségügyi ellátásból kimaradnak, ha be is kerülnek, a legrosszabb elbánásban részesülnek. Könnyebben vállnak bűncselekmények áldozataivá, lesznek a koldusmaffia áldozatai, lesznek "csicskáltatva". Az utcán az élet jóval rövidebb és keservesebb, mint a szállón, átlag egy utcás év megfelel 5 évnyi fedél alatti életnek.

Úgy hiszem, akkor érdemes egy intézkedést bevezetni, ha van rá kapacitás. Elő lehet írni, hogy legyen 500 liter tej naponta, ha egyetlen tehén legelészik a mezőn, nem fog sikerülni a terv. Vagyis abban az esetben van értelme bármilyen tiltó rendelkezésnek, ha adott olyan intézményi háttérben, melyben adott személyek ellátás megfelelő színvonalon garantálható. Szentendrén ismereteim szerint a Magyar Vöröskereszt rendelkezik egy 22-26 fős szállóval, a helyi viszonyokat (pl. a hajléktalan emberek számát és nemek szerinti megoszlását) nem ismerve elsőre a szám rendkívül kevésnek tekinthető, vagyis a büntetés nem korrekt a férőhelyek számának tekintetében (a krízisidőszakban szokás matracokra fektetni a létszámtúllépést).

A második kérdés a jogi következetesség. A törvény pl. kötelezően előírja a védőoltások beadását (még ha a Labant Csabák hörögnek is miatta), ahogyan nem engedélyezi a kábítószerfogyasztást (a következetlenséget hagyjuk abban, hogy bizonyos ismert drogokat aránytalanul büntet a nyilvánvalóan sokkal veszélyesebb dizájnerdrogokkal szemben), mert azt feltételezi, hogy egyrészt az egyén nem feltétlen képes ismeretek hiányában jó döntést hozni, ill. a köz érdeke felülírja az egyén esetleges érdekét (pl. az oltatlanság vagy a fertőző betegség veszélyei a többségre nézve). Márpedig mint fent leírtam, akármennyire is tiszteljük az egyén saját döntési jogát, belátható, hogy minden egyes utcán töltött nap csökkenti az életben maradás esélyeit és időtartamát, ezért az egyén érteke, hogy fedett, fűtött szobában, minimális élelem és tea mellett vészelje át legalább a krízisidőszakokat, nem beszélve arról, hogy mennyivel nagyobb esélye van onnan egy újrakezdésre.

A harmadik pont pedig, hogy az alacsonyküszöbű ellátások képesek-e önmagában a problémákat kezelni? Gondolva itt a tűcsereprogramra, az óvszerosztásra (szexmunkások esetében) vagy a krízispontokra (tea és élelem közterületen)? Véleményem szerint ezek, mivel biztonságosabbá teszik a szokásostól eltérő életmódot, annak fenntartását segítik elő és nem teszik lehetővé a benne élők megfigyelését, követését és ezáltal kiemelését, programokba bevonását (főleg mivel az anonimitást biztosítják), egy sokkal komplexebb, kevésbé szabadságelvű, rendesen finanszírozott rendszerre van szükség. Természetesen mindig el lehet mondani, hogy nincs pénz, de amíg az ágazatba nem fektetnek forrást és az ellátórendszer célja a statisztika kilúgozása és a látszatintézkedések végrehajtása, addig nem várható el változás és a szakma presztízsének növekedése és pl. a "polgárok" számára szemet égető hajléktalan emberek látványa sem szűnik meg.

Nyilván lesznek ma, akik a kormány által három zsinórban elveszített időközi választásból levonják a következtetést, a kormány meg fog bukni, előrehozott választás kell, stb. Olyanok is lesznek, akik a baloldal teljes bukását vízionálják Pad Ferenc gyenge teljesítménye okán és nyilván lesznek, akik vagy nagyon örülnek Rig Lajos győzelmének, vagy máris riogatnak a náciveszéllyel.

Közhely a politikában, hogy "időközi választások eredményeiből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni", ami különösen igaz akkor, ha a következő országgyűlési választások három év múlva lesznek, elvégre a politika a gyors változások és pozicionálódások terepe, a Fidesz-KDNP pedig az előző választás előtt is körülbelül egy évvel dobta be a rezsicsökkentést és kezdett visszaosztani három évnyi megszorítás után. Most, hogy a Quaestor-botrány és a vasárnapi zárvatartás őrülete közepette teljesen természetes, hogy a Fidesz-KDNP népszerűsége megingott és a korábban teljesen kormánypárti körzetek valamelyik ellenzéki jelöltre szavaztak, csak hogy kifejezzék az említett intézkedésekkel szembeni ellenérzésüket. Ha jövő vasárnap nyomnánk egy teljes reset-et, vélhetően a Fidesz a hagyományosan jobb sorú, több fejlesztést kapó vidéki és budai kerületi körzetekben nyerne, a baloldal elsősorban Pesten, valamint néhány hagyományosan munkáskörzetben, míg a Jobbik vélhetően Észak-Magyarországot (ahol a romák aránya magasabb, így a Jobbik üzenetei könnyebben átvihetők) és számos vidéki körzetet vinne elszórtan.

A legnagyobb vesztese ennek a "kormányváltó hangulatnak" egyértelműen az LMP, mely igaz, nem szerepelt úgy, mint a Munkáspárt vagy éppen az apostoli királyság kormányzója (konkrétan tízszer annyi szavazatot szerzett), de a teljes lakosságban mért 6-8% helyett mindösszesen 2%-ot szerzett, miután a választók nem tartották veszélyes jelöltnek és jobb ötletnek tűnt a kormány ellen szavazni, mint értékítéletet mondani.

A mai győzelemmel még érdekesebb a Jobbik retorikaváltása és finomodása, úgymond néppártiasodása, melyről még mind a mai napig nem tudjuk, még vélhetően a párton belül is csak pár tucat ember, hogy realitásként fogható-e fel, vagy éppen csak egy álca a hatalom megragadásáért, aztán kormányra kerülésükkel ugyanúgy maszkot váltanának, mint a Fidesz-KDNP tette 2010-ben? Egy biztos, a Jobbik komoly konfliktusba került a korábban őket komolyan segítő paramilitáris szervezetekkel, akik a korábban a cigánysággal és a zsidósággal, vagyis az ide nem valókkal, idegen elnyomókkal szembeni kemény fellépést várnák továbbra is a párttól, miután már békülnének a nyugattal és a zsidóság gyászában is osztoznának. Az egyre inkább állampárti jelleget betöltő, különvéleményt nem tűrő polip Fidesz-KDNP hiába vette elő a "kemény dolgozó kisember" kártyát, láthatóan némi retorikai fordulattal nem lehet a tökéletes bénázást ellensúlyozni, így a "keményen dolgozó kisemberek" nem érzik azt, hogy a kormány az ő érdeküket nézné és ezért a Jobbik most egyértelműen az ő helyükre pályázik komolyabban vehető jobbközép párt formájában. A legkomolyabb eredményt a szélsőjobboldalon eddig az Osztrák Szabadságpárt és Jörg Haider tudta felmutatni, aki kormányra kerülhetett koalíciós partnerként (és tartományi választásokat rendszeresen nyert), viszont pártja az így keletkező vitákban kettészakadt és Haider új pártot alapított.

Mivel két és fél évet töltöttem el a gyermekjóléti alapellátásban, azt hiszem van rálátásom a területre és sajnos nagyon nem lepődnék meg, ha a helyzet csak rosszabbodott volna. Tarnabodon, amikor még ott dolgoztam, heti öt napban láttam el a szolgálatot, az utódom viszont közös alkalmazott lett Tarnazsadánnyal, így ott ötről háromra, Tarnabodon ötről kettőre csökkent az ellátott napok száma, ami ilyen mélyszegény települések esetén brutális következményekkel jár.

Amikor valaki elgondolkozik rajta, vajon hol lehet a szociálisoknak a legnehezebb dolgozni, nyilván valamelyik zárt, intézményesült rendszer jut az eszébe, a börtön adott, hiszen ott bűnelkövetők vannak (ezen az egy területen az itt dolgozóknak járt a korkedvezményes nyugdíj hajdanán), a hajléktalanellátásban, hiszen oda jut minden más ellátórendszerből mindenki, aki nem tudott megkapaszkodni, vagy a pszichiátria-, fogyatékossággal élőkkel való munka, stb.. Abba csak kevesen gondolnak bele, hogy valójában aki egy településen látja el feladatát, óvó intézményi háttér nélkül (elvégre itt nem lakók vannak, hanem szabadon mozgó állampolgárok, nem lehet kitiltani vagy büntetni senkit), különösen a terepen mozog, a legváltozatosabb problémás személyiségekkel találkozik (büntetett előéletű, kezeletlen pszichiátriai betegek, a hajléktalan állapotbál is rosszabb körülmények között élők (akik nem jutnak sehonnan élelemhez, tisztálkodási, ruházkodási lehetőséghez) és hacsak nem családsegítő, a gyermekjólétben bizony félhatósági szerepet vállal, amit bizony a többség nagyon nem szeret, mert rendszabályoz, fegyelmez, feladatokat ír elő és rosszabb esetben közbelép.

Egyértelműen látszik, hogy ezt a területet senki nem becsüli meg. A kormány sem, hiszen az egyik legalacsonyabb javadalmazásban részesül (szinte a klientúra szintjére süllyednek a feladatot ellátók anyagilag, cinikusan megjegyezhetném, legalább fejlődnek empátiában) és 182 milliót átadtak a költségvetésben ebből az ágból a sportolók jutalmazására, mert hát a sportolók és a sportlétesítmények olyan alulfinanszírozottak ebben az országban. Az intézmény- és jelzőrendszer csökevényes,  pl. a különösen agresszív, vagy éppen a fiatalkorú pszichiátriai betegek, szerfüggők számára nagyon nincs megfelelő intézmény az országban, talán 1-2 és szétszórva kis Hazánkban, ráadásul a nevelőszülői hálózatot sem sikerült tökéletesen felépíteni, sokszor kerülnek kényszernevelőszülőkhöz a gyerekek és amúgy sincs elég hely. Ennek "megoldására" nehezítették a családból való kiemelés feltételeit, korábban elég volt egy kikötött villany, ma bántalmazás, nélkülözés és iskolakerülés kell ehhez egyszerre. Persze regionálisan változik a megítélés, a fővárosban, amiért a gyereket viszik, egy elzárt faluban pl. azért lehet, még a védelembe vételt sem támogatja a gyámhatóság, mert hát "ott az megszokott", illetve, ha minden gyermeket elvinnének, ki maradna az oviban, iskolában? Nem beszélve arról, hogy sem a település, sem a kormány nem örülne a siralmas statisztikának, lúgozni kell.

Természetes, hogy a gyermekjólét önmagában nem tudja a munkaerőpiaci-, tanulás- és nevelésbeli-, szocializációs, lakhatási- és közlekedésből adódó hátrányokat ellensúlyozni, de nem is ez a feladata, mivel alapvetően a jelzéseket gyűjti be és javaslatot nyújt be a valódi hatóság számára, amely a döntést hozza, vagyis a szerepe elsősorban a közvetítés, mivel saját hatáskörében belül lehetőségei korlátozottak. Viszont ettől még fontos szereplő, hasonló, mintha a fuvarozót kihagynánk a kereskedelemből és mindenki maga szaladgálna fel egyesével a termékekért. Rövidre fogva:

Három csütörtök volt a héten, abból az egyiken máris 35 °C, kánikula!!

Az a kutyakomédia, amit láthatunk a pénzünkből finanszírozott új m1-en, egy hosszú folyamat eredménye. Kezdődött azzal, hogy Orbán Viktor (igen, ő, és nem a Fidesz) megnyerte 2014-ben az országgyűlési választásokat és hiába múlt néhány mandátumon a kétharmad, úgy döntött, hogy elengedi a jobboldali sajtó kezét,mert úgy érezte, már van olyan erős, hogy hatalma megdönthetetlen (kissé Mussolini-féle program) és a közmédia bőven elég lesz a kormány szócsövének. Ezzel párhuzamosan lezárult az RTL Klub és a kormány háborúja (érezhetően gyengébbek is lettek előbbi hírműsorai), a médiaadó most már egyenletesebben oszlik el. Csakhogy ez a két döntés egy bizonyos ember birodalmának ártott a legtöbbet, akivel Orbán Viktor már egy éve nem is áll szóba: Simicska Lajosnak. Közöttük nyílt a Fidesz legújabb frontos háborúja, ebbe az ügybe mélyebben nem mennék bele, kicsit állítólag már unták, hogy az országnak két miniszterelnöke van lassan, egy politikai és egy gazdasági.

A hírhedt márc. 15.-ei őskáosz

 Csak egy "K" betű hiányzott

Szóval a kormány elveszítette egyik fő felületét, a Magyar Nemzetet és a Hír TV-t, közben éppen ezért görcsösen igyekezett az elvesztett funkciókat a csatornák átrendezésével pótolni. Az m1 lett a "magyar"... izé...  "fideszes BBC", az m2 gyerekcsatorna 8 órától átalakul Petőfi TV-vé, ahová száműzték a közmédia utolsó nézhető műsorait, a Duna TV pedig ma az eddigi m1 szolgáltatását nyújtja. Sajnos ezerszeresen szúrták el a fideszes hírtévé kialakítását, mivel pl. LED paneleket alkalmaznak előre kialakított stúdiókban, így a lent látható módon távol kell állnia a két karót nyelt kispolgár imidzsű műsorvezetőnek, mert a LED fal meleg és az azt hűtő ventilátor felfújná a hölgy szoknyáját. Pontosan ezért alkalmaznak más adókon greenscreen-t, ugyan a kevésbé vizuális meteorológusok dolgát pl. megnehezíti, de annyi baj legyen. Ennél sokkal súlyosabb probléma, hogy a Fidesz a pártpolitika logikáját követte az emberek alkalmazásában. Nagy kampánnyal jelentették be a változásokat, melyeket szimbolikusan március idusára időzítettek, így újságírók tömege lett elsőkézből megtapasztalója a bakiparádénak, miközben a nézettség döbbenetesen alacsony maradt. Míg a hatalom kézben tartásában rövid távon (a Fideszben ez hosszú távon működik) működik, hogy a kiválasztás egyetlen mérője a lojalitás és a feltétlen hűség (fides = hűség latinul), addig a médiában és bármilyen gyakorlati feladatban katasztrofális, ha a szakértelem ennyire háttérbe szorul. Meglepett, kamerával ismerkedő műsorvezető, ki nem töltött műsoridő, bénázó technikai személyzet. Vagyis ezt a csatát eddig Simicska Lajos nyerte. Orbán Viktor hatására tömegesen mondtak fel a Magyar Nemzetnél, több hullámban, így Simicskának pillanatok alatt kellett jelentő pozíciókra új embereket találnia, ennek ellenére sikerült neki és a Hír TV, Magyar Nemzet ma színvonalasabb, és ami még fontosabb, pártatlanabb, és ezért nézhetőbb, mint a köztévé.

 "Éjszakai napsütéses, derült időjárás..."

Elnevetett halálos baleset

Jelenleg két politikai erőről tudok, mely megszüntetné a köztévét Magyarországon, az egyik a Gyurcsány Ferenc által jegyzett DK, a másik pedig a függetlenből fodorgáboristává vedlő, már a választás napján bődületesen hazudó Kész Zoltán. Természetesen mindkét alakulat a "jelenlegi formáról" beszél, de mivel a politika természete szebben csomagolva, aktualizálva eladni a terveket, a fene sem tudja.

Köztévére minden országnak szüksége van, mivel a kereskedelmi célú televíziók elsődleges célja a profit, ehhez viszont olyan műsorok közben kell reklámokat leadniuk, ami az átlagembert jobban megfogja, mint borzongás (gyilkosság, halálos baleset), a felháborodás (Éden Hotel, , Való Világ, Győzike, Éjjel-Nappal Budapest) és ezek oldása ("Három csíkosmókus kölyök látott napvilágot a veszprémi vadasparkban"). Vagyis ezen televízióktól csak akkor várható érdemi tájékoztatás, ha éppen a tyúkszemükre lépnek, mint az RTL Klub esetében. A parlamenti közvetítéseket különösen fontosnak tartom egy olyan ország esetében, melynek parlamentje továbbra is a 90s évek végére jellemző elavult, nyakatekert és lassú módszerrel teszi lehetővé az internetes közvetítést, így az ember a hírportálokra hagyatkozik, akiket jó eséllyel kizárnak, ha nagyon közvetíteni próbálnak. Egy olyan hírtévé esetén viszont, amely viszont már nem a kormánynak tetsző híreket közli, hanem egyenesen a kormány más médiumai által generált híreket, nincsen se jövője, se értelme, mivel célja nem a tájékoztatás, nem is a profit, hanem a politikai befolyásolás, ez pedig egy pártpénzből finanszírozott párttévé (ami eddig a HírTV volt) és nem a közmédiáé. A köztévének olyan független szervnek kellene lennie, mint a PSZÁFnak, a Nemzeti Banknak, az Alkotmánybíróságnak és a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak, amelyek ma persze szintén a Fidesz eltussolási és garázdálkodási sóhivatalai, akárcsak a köztévé.

A mai napon a normálisabb megemlékezők visszagyalogolnak 1848-ig és éltetik nemzetünk hőseit e nap alkalmából, a kevesebb ésszel és tapintattal bírók pedig rezsicsökkentőznek vagy patásorbánoznak egyet, mert akkor már egy-két hírportál csak lehozza őket az ötödik bekezdésben. De ez már így megy évek óta.

Kerülve a megszokott toposzokat, magam nem mennék vissza 1848-ig, de nem is maradnék a jelen posványában, arra ott van az év tovább 364 napja. Ugyanis március 15.-e két további évfordulóval kecsegtet: Áchim L. András  születésének (kinek életének kioltását ironikusan a később vértanúhalált halt, szintén parasztpolitikus Bajcsy-Zsillinszky Endre és testvére, Zsillinszky Gábor követette el) és az Ideiglenes Nemzetgyűlés, és a később szintén a magyar forradalomért eleső Nagy Imre földművelésügyi miniszterkedése által véghezvitt 1945-ös földosztás évfordulójával.

Áchim L. András, Ady Endre jóbarátja, jómódú gazda volt, mégis a szegényparasztság ügye izgatta (hasonlatosan, ahogyan a nemesség saját jogait adta fel 1848-ban), heves vérmérséklete és harciassága lett végül veszte, de rövid politikai pályafutása (3 ízben nyert Békéscsabán, 1905-ben, 1906-ban és 1910-ben) alatt minden követ megmozgatott először szociáldemokrataként, majd parasztszocialistaként, "Paraszt Újság" néven hetilapot alapított és létrehozta a Kisgazdák, Földmunkások és Kubikosok Szakegyletét. 1945-ben pedig, a 600/1945. M. E. rendeletben meghatározottak szerint a kommunista párt szerette volna magát némileg megszerettetni az év végén tartandó választásokra, ezért földet osztott a parasztságnak, akik ennek ellenére a kisgazdákra és a Nemzeti Parasztpártra szavaztak. A földosztás során a nagybirtokosok és a katolikus egyház szenvedték el a legnagyobb kárt, a bizottságokból kizárták általában azokat, akiket túlzottan úrpártinak tartottak oda.

Március 15.-e ezáltal minden tekintetben az elnyomottak felszabadulásának ünnepe, a polgárságé, majd a jobbágyságé, parasztságé. De meg kell jegyezni, hogy a felszabadulás még közel sem teljes, mert a magyar nép mindig újabb és újabb elnyomókat vett nyakába, hol külföldit, hol saját fiait, a kérdés mindig csak az, mikor vesszük észre, hogy akiket védünk az akolban a kinti veszélytől, báránybőrbe bújt farkasok csupán.

Évek óta hagyomány, hogy Marosváráshelyen a Székely Nemzeti Tanács felvonulást rendez a legnagyobb és lakossági összarányának tükrében leginkább igazságtalanul kezelt (vagy inkább félt?) székelység érdekében. Míg egyes nemzetek, mint a horvátok vagy a szlovének, tisztelettel bánnak az elcsatolt honrészek magyarságával, a magyarok legjelentősebb szabad harcos népének mind a mai napig nem adnak korrekt regionális autonómiát, ezáltal nem garantálják, hogy a nyilvánvalóan nemzetiségi többségű (szinte 100%-ban magyarok által lakott) területek saját önigazgatással rendelkezzenek és kevésbé legyenek rászorulva az állami szintű nyelv és kultúratámogatásra.

Eddig az évig a március 10.-én megrendezett, a székely vértanúk napjából eredő székely szabadság napján felvonulást rendeztek Marosvásárhelyen, hogy kifejezzék regionális igényeiket és összetartozástudatukat, de a kisstílű román bizottság munkálatokra hivatkozva 3 évre betiltotta  felvonulást, ami kísértetiesen emlékeztet a a magyar kormány bárgyúságára, ha különféle megmozdulásokat kívánnak ellehetetleníteni.

Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán elmondta, hogy városa mellett Gyergyószentmiklós és Sepsiszentgyörgy is megmozdulást szervezett a mai napra, hogy az amúgy rivalizáló székelyföldi politika csoportosulások egységes kiállása mellett demonstrálja, mennyire igazságtalannak érzik a hatóságok részéről az intézkedést.

Közhely, de döbbenetes előítélet övezi mind a mai napig a regionális és területi autonómiákat, mintha a régió elszakadását volna hivatott előkészíteni (erre sajnos Putyin krími lépése ráerősített, mivel a félsziget rendkívül bőkezű autonómiával bírt, ellentétben Kárpátaljával), miközben sokkal inkább annak megtartásának célját szolgálja és az európaiság kifejezésének egyik legfőbb formája, mivel jogokat ad egy olyan kisebbségnek, mely érezhetően hátrányba kerül identitása megőrzésében, különösen egy gazdaságilag (megélhetésileg) vonzó többségi identitás felvételének lehetősége mellett. Mi, magyarok, tanulva elődeink hibájából 1993-ban az egyik legkorrektebb európai kisebbségi törvényt alkottuk meg és ratifikáltunk minden ezzel kapcsolatos egyezményt, úgy hiszem, e tekintetben most már másokon a sor.

Mai napon 14.15 perckor átvettem az egyik dunaújvárosi virágüzletben azt a 10 szál tulipánt, amit egy hete rendeltem, hogy 8.-án, ami mellesleg a névnapom is egyben, hogy több kedves nőismerősömet felköszöntsem (ezért is ilyen egyszerű, mert a pénztárcám, hiába vagyok férfi, nem vaskos), erre szembeszalad velem Papp Réka Kinga írása és máris egy hímsovén köcsögnek kellene éreznem magam. Rápillantok a virágokra, igaz, nem szeretem a vágott virágot, mert szegénykéim lassú halálra vannak ítélve a vízben és a haldoklók látványa nem valami szívderítő, de megnyugtat a kegyes hazugság, hogy a növényeknek nincsen tudatuk és amúgyis több ezren tartanak otthon haldoklót a vázában. Ezerszer jogosabbnak érezném, ha ez miatt szólnának be, mint amit Réka elkövetett.

Ugyanis az írás a szokásos bűntudatkeltés. Nekem kéne rosszul éreznem magam, amiért konzervatív emberként, az egyre inkább hanyatló, kivesző szokásokat tartom és amiért ilyenkor is kedveskedni szeretnék a páromnak, nőtársaimnak, etc., mondván, hogy ő(k) ezen a napon még különlegesebb(ek), mint általában. Sőt, egyenesen feltételezi a cikk szerzője, az egész rituálé alapja, hogy némi jutalomfalatkával a nőket további egy év rabszolgamunkára bírjuk és elnyomjuk őket, már rögtön a szemem elé került a terhes feleségét megverő férj esete, aki a rokonokhoz menekült nőhöz egy csokor rózsával állít be (aki aztán jó eséllyel beadja a derekát). Úgy gondolom, előbb volna az egyenrangúság felé törekvés, ha volna külön férfinap (ahogyan Japánban a Valentin napon kapott csokoládét a fiúk a "Fehér napon" viszonozzák) ahelyett, hogy az ilyen napokkal és az ajándékozás nemes hagyományával szemben fellépnénk, mondván, ne egy adott napon legyen megbecsülés.

A cikket természetesen egyetértek abban, hogy a kormányzat finoman fogalmazza sem nemezhető nőbarátnak, ahogyan azzal is, hogy sok férfi... Izé, bocsánat, PASI nézi végig, ahogyan párjuk végzi a házimunkát és a gyermeknevelést, esetleg néhány pofont is lekever, hogy kifejezhesse a "szeretetét". Ennek ellenére azt kell, hogy mondjam,

-Továbbra sem érzem azt, hogy mekkora előnyöm származna a férfi létemből. Nem keresek többet, nem vesznek fel könnyebben munkára (pedig elnőiesedett terület), nem övez nagyobb tisztelet, sőt, komolyabb elvárásokat támasztanak felém, legyek erős és határozott, ha nincs munkám vagy párom, az ciki (míg nők esetében inkább mondják, "kivár"), és nekem kell tepernem, energiát, pénzt és időt befektetni, hogy valaki végül "igent" mondjon.

-Nem tudom, miért kell azt feltételezni, hogy alapvetően minden férfi aljas és egyetlen célja a nő kizsigerelése, és az ajándékok, bókok,a kézcsók is az ágyba csalást vagy a bocsánatkérést szolgálják. Ez a feltételezés az "ő ütött először vissza" tipikus esete. Elhiszem, hogy a többség megtapasztalta a bunkó PASIK-at és a párkapcsolat elsősorban az érzelmekről szól, de ezeket tegyük félre és legyünk racionálisak: Nem PASIT, hanem TÁRS-at és APÁ-t kell választani (különösen, ha valaki gyerekesként keres párt), és ebben az esetben lassan garantáljuk, hogy a PASIk helyett a FÉRFIak neveljenek utódokat és a társadalom közelebb kerüljön az egyenlőség felé. Mert mint írtam eggyel fentebb, akármilyen alkat legyen a fiú és a lány, mindig a lányon múlik az "igen".

-Felejtsük el azt is, hogy az anya szerep szóba hozása rögtön sovenizmus. A biológia úgy alakította, hogy a gyermek világra hozása során az édesanyának lényegesen több áldozatot kell hoznia, viszont az anya szerep mellé illik egy apa szerep is és az nem járja, hogy valaki csak "megcsinálja" és onnantól minden a nő dolga, egyenlően kell kivenni részünket, tisztelve és támogatva a nőt, akit szeretünk. De lásd eggyel feljebb.

Ismét a virágokra pillantok és továbbra sem érzem magam sem aljasnak, sem sovénnek.

Nehéz erről a könyvről írnom, mivel erősen mélyvízben éreztem magam és 440 oldalas tiszta terjedelmével nem könnyed olvasmány volt a műszak előtt és után, de legalább a könyv forgatását a dunaújvárosi vasmű munkásai között végezhettem, így megvolt a maga varázsa. A nehézség másik oka volt, hogy számomra az orosz társadalom és történelem némileg fehér folt, nehezebben helyeztem el a könyvben leírt tényeket a már meglévő ismereteimben, főleg mivel sokszor éppen azokkal szöges ellentétben mutatkoztak.

A szerzővel kapcsolatban voltak kétségeim, mivel a könyv első fejezeteiben meglehetősen "szerelmesnek" tűnt a célszemély irányába és gyanúm beigazolódott, az MSZP balosabb szárnyán foglalt helyet, de a kétkedéseimet némileg eloszlatta a könyv végén tapasztalható kritikus hangnem, így éppen ellentétes Debreczeni József "Arcmás" (avagy hogyan lett Orbán Viktor patás démon) című könyvével, mely az elején mutatkozott objektívnek és a végén, Gyurcsány Ferenc színrelépésével lett élvezhetetlen. A szerző ügyesen Lenin életútjával kezdett, majd a munkásság, elméleti viták és politikai csaták bemutatásához ismét elölről kezdte a kronológiát, így az elmesélés sokkal érthetőbb, mint folyamatában, a könyv végén fellelhető összefoglaló, szószedet és kronológia is sokat segít a magamfajtáknak az átlátásban.

Lenin családilag nem tartozott a munkásosztályba, de a cári rezsimmel szemben álltak és Uljanov bátyja kivégzését követően köteleződött el a marxizmus és a forradalom mellett. Aktuálpolitikus volt, vagyis írásainak lényege az elérni kívánt cél és nem az elméleti fejtegetés (bár legelső munkáját, az "A kapitalizmus fejlődése Oroszországban"-t a többség elfogadja tudományos értékűnek), politikai filozófiája beszédein és cselekedetein keresztül érthető meg. Oroszországban nem voltak és ma sem alakultak ki demokratikus hagyományok, a nép hozzászokott az atyáskodáshoz és a nélkülözéshez, ezért Lenin kiválóan ítélte meg, hogy a cárizmus megdöntése kizárólag forradalom útján lehetséges, ahogyan azt is látta, a kapitalizmus egy alkalmazkodó, életképes rendszer (elsősorban mert fenntartásában sokan érdekeltek), melyet csak polgárosodó proletariátus által lehet legyűrni, ezért pozitív csengése van annak, hogy az analfabetizmustól igencsak sújtott rétegeket modernizálni kívánta. A probléma abban jelentkezett, hogy a sikeres (második) októberi forradalmat követően kellett rádöbbennie, hogy a munkások tulajdonjogával kialakított hatalomra nincs lehetőség, mivel létszámuk csekély és hadikommunizmus miatt egyre inkább sodródott a birodalom egy államkapitalista felfogás felé (NEP), melyet falun tömegével játszottak ki, vagyis a vágyott szocializmus elérése és a szövetkezetesedés nem következett be, az életmű félbemaradt.

Lenin életművének be nem teljesedésének számtalan oka van

• A közös ellenség leküzdése után a baloldal széttöredezett, az esszerek, mensevikek és bolsevikek véres leszámolásba kezdtek egymással.
• Az ilyen egyemberes rendszerekben rengeteg energiát visznek el a személyi kérdések és áskálódások.
• A cári korra jellemző módszer, mint az ellenzék kényszermunkára fogása, kivégzése és száműzése finoman fogalmazva sem tudta megvalósítani a munkásdemokráciát.
• A pártokat ugyan nem tiltották be, de a szovjetekben, kormányzásban mindenhol a bolsevik párt foglalt helyet, mely akármennyire is szerette volna, már politikusokból, hatalmi emberekből és nem munkásokból állt.
• A kemény munkát nevezte a rendszer a legértékesebbnek, szemben az irodizmussal, mégis kemény pontját jelentette a hatalom megszervezése és az ezzel járó bürokrácia.
• A NEP és annak átalakulásai nem tudták megoldani a háborút követő, főleg a városokat sújtó éhínséget, ezért a kapitalizmus elemei óhatatlanul visszakerültek a rendszerbe. Az éhínség a városokban gyengítette meg a bolsevik pártot, amik amúgy fő bázisai voltak.

Számomra kiemelten érdekes, hogy az I. vh.-ból való kilépéssel a korábbi antinacionalista vonalat mennyire felváltotta a "szocialista hazafiság", vagyis az elért értékek, kulturális javak védelme, melyeknek részét képzezik az orosz nyelv, történelem és irodalom, külső veszélytől való megóvása is helyt kapott a lenini politikában, valamint érthetővé vált, miért üldözte Lenin olyan kíméletlenül az antiszemitákat mind a feketeszázasok, mind sajátjai soraiban (a munkásság közel 1/3-a zsidó származású volt). Rendszere viszont azonnal szemben találta magát az erőforráshiánnyal és a társadalmi elmaradottsággal, így hasonló sorsra jutott, mint a francia jakobinus diktatúra, mely Napóleon személyi kultuszával visszalépett egy korábbi hatalmi állapotba.

A könyv rendkívül alapos és átgondolt (és az elején kissé túlromantizált), de meglehetősen nehéz olvasmány, elsősorban társadalompolitika iránt rajongó fanatikus őrülteknek és önmagukat a marxizmusban esetleg képezni akaróknak ajánlom.

E

Sajnos az egész nap fújó szél nem kímélt bennünket, így a videófelvétel nem lett éppen a legélvezhetőbb, ezért inkább bemásolom a beszédet, amit mondtam, mivel nem rögtönöztem. Hajdú Mária, az LMP emlékezetpolitikai szakszóvivője és Sallai Róbert Benedek, az LMP országgyűlési képviselője mondott még beszédet a népi írók egyik legnagyobbika tiszteletére.

Megtisztelve az összegyűlteket első gondolatként nyomban szeretném megköszönni Németh László nevében, hogy tisztelgünk színe előtt és ismét a köztudatba emeljük méltatlanul elfeledett személyét, miként 2011.08.07.-én Bibó István centenáriumán is szűk körben emlékeztünk meg Németh László harcostársáról, akinek demokráciafelfogása mind a mai napig politikai nézeteink alapkövét alkotja.

De ki is volt Németh László? Civilben fogorvosként és iskolaorvosként tevékenykedett, de mégsem az egészségügyben tett cselekedetei, hanem a magyar nép, különösen a szegényparasztság és az uradalmi cselédség felkarolása, sorsuk, nyomorúságuk megírása és az aktuális elnyomó hatalommal szembeni rendületlen szélmalomharca az, melyet érdemeinek tekintünk, s ehhez a hazafi legnemesebb fegyverét, pennáját használta. Íróként életének jelentős részét a fővárosban élte le, de emlékeiből, tapasztalataiból korának egyik leghitelesebb képet adta az alig ismert vidék életképeiből, annak megkövesedett elvárásairól a házaséletben, vagy éppen az azt követő gyász időszakában. Az írók könyvei nehezen jutottak el az azokat megvásárolni képtelen, nehezen olvasó és író rétegekhez, ezért  falukutatásaikon, szociográfiáikon, folyóiratokon keresztül informálták az értelmiséget a sanyarú helyzetről, míg a nép gyermekeit a Győrffy Kollégiumon és ösztöndíjakon keresztül segítették tanulmányokhoz és tették őket politikai cselekvőkké.

Németh László tudva, hogy pusztán az irodalom nem tudja felszámolni a szegénységet, írótársaival együtt megalapította a magyar nép egyetlen igaz képviselőjét, a Nemzeti Parasztpártot, mely a reakciós Trianon-kesergés, a szélsőjobboldali túlbuzgóság, az urbánus érdektelenség sivatagában oázisként jelent meg a vidék előtt, bírálta a latifundiumok országát, mely a múltba fordulva képtelen volt a jelennel foglalkozni és a jövőt építeni. A parasztpárt radikális volt, európai és nemzeti, a paraszt- és munkástömegek képviselőjeként hirdette meg a demokrata modernizációt. Németh László korát megelőzve, az 1943-mas Magyar Élet Táborban, Balatonszárszón mutatta be Kertmagyarország eszmét, melyben Somogyi Imre és Veres Péter, a párt későbbi elnöke lett legfőbb eszmetársa. Tudták, a falusi embert nem lehet helyi kiskirályok rabigája alatt felemelni, a magyar nemzet fő tulajdonát, termőföldjét a hatalom feltétlen szolgálói között szétosztva nem fog azon soha jólét az ínségmunkások, vagy mai divatos szóval mondva közmunkások között sarjadni. A Kertmagyarország egy gyógyír a magyar agrárium sebére, melyet Németh László írt fel, de a receptet mind a mai napig nem váltottuk be. Megélhetés, egészséges életmód, biztonság, a természettel való harmónia, ezeket kínálják a családi gazdaságok, melyek megállíthatják a magyar vidék paraszttalanítását, mely ma rendületlen zajlik és melynek végállomása a nyomor, az elnéptelenedés, a kiszolgáltatottság, a pazarló fogyasztás és a végtelen ingázás, mely szétrombolja a családokat és hagyományos értékeinket. A Nemzeti Parasztpárt, szemben a nagybirtokokat védő kisgazdákkal és a kollektivizálásról álmodó kommunistákkal földosztást követelt, mely évtizedes behajtatlan követelése volt a magyar agráriumnak, s melynek okán ironikus, hogy Darányi Ignácnak, a vidékfejlesztési terv névadójának is le kellett mondania.

Egyetértünk Németh Lászlóval és valljuk munkásságát és halálának 40. évfordulóján köszönjük, hogy ezt a nagyszerű eszmét az asztalra tette. De mit látna ma Németh László, ha felemelkedne a hantból? Mit látna az, aki az 1956-os forradalom kegyetlen leverését követően kijelentette, minden nap egy népi író öngyilkos lesz és ő kezdi a sort? Döbbenten állna az előtt, ahogyan ma politikai erők hol a nyugathoz, hol a kelethez dörgölőznek méltóságukat feladva. Döbbenten állna, hogy azok a társadalmi problémák, melyektől keserűség töltötte el a dolgozó ember szívét, a kivándorlás, a 4 millió koldus, az elmaradottság, a gyermektelenség, a nagybirtokrendszer mind a mai napig fennállnak és súlyosbodnak, a kilátástalanság, a röghöz kötöttség és a tétlenség gaza altat, lehúz, befed.

De mit is tehetnénk? A magyar paraszt egyik legfőbb erénye volt kiállása, szívóssága és megrendíthetetlensége, erre a kiállásra, szívósságra és rendíthetetlenségre van szükségünk ma mind egyénként, mind nemzetként, mert a magyar nép fája nem fog virágba borulni nagyhatalmak árnyékában, hiába gazdag táptalaja a szerető anyaföld. Magunknak kell kiállnunk érdekeinkért és tartanunk a petrencés rudat, mutatva a helyes irányt az eltévelyedett szekérnek, hogy a rajta ülők eljuthassanak Kertmagyarországba, a valóságba, melyet Németh László megálmodott. 

Kész Zoltán, a független neoliberális baloldali független jelölt a Liberálisok egyik aktivistája segítségével, a kitakart arcok alapján megállapította, hogy Schiffer András együtt ebédelt Kubatov Gáborral és Porga Gyulával a Séfkrajcárban, és a Fidesz aktivisták szállították az LMP szavazókat, hogy a 2/3 megmaradhasson. Természetesen a csalódott elempéseket Kész Zoltán képviselni fogja a tőle már megszokott hitelességgel és tisztességgel az országgyűlésben.

Schiffer András nem várta meg a választások végeredményét, Putyinnal együtt Izraelbe látogatott, ahol a politikus érkezését már váró zsidó vezetőkkel megállapodtak egy, a Dohány utcai zsinagógába szánt frigyszekrényreaktor építéséről. A képet a DK egy helyben tartózkodó aktivistája örökítette meg. Ebből is látszik, hogy az LMP mennyire zöld, mennyire euroatlanti és mint eddig is tudtuk, erősen izraeli kötődésű.

Schiffer András, ha már a Közel-Keleten járt, átugrott az LMP által pénzelt Iszlám Államba, ahol a radikális harcosokkal közös fogolyégetésen vett részt, majd önként lefejezte az Összefogás egy tucat tavaszi jelöltjét, egyikük utolsó leheletével még kiposztolta a fenti képet. Ebből is látszik, hogy az LMP mennyire tiszteli a demokratikus értékeket és a jelöltek ritkításával hozzájárul a 2018-as Fidesz-KDNP kétharmad megőrzéséhez.

Urnazáráskor Schiffer András elvtárs beugrott a Dunába és a víz alatt beszélgetett az ellenséges békaemberekkel a mi nagy vezérünk, Kész Zoltán és a többi elvtárs meggyilkolásáról. A képet egy MoMa aktivistának sikerült rögzítenie búvárkodás közben.

A csalódott elempéseknek üzenjük, hogy igenis lehet más a politika, csak nem a békaemberekkel, iszlám terroristákkal, oroszokkal és izraeliekkel egyaránt kiváló viszonyt ápoló, megalkuvó álzöld párttal, hanem a mindig igazat mondó, az egészségügyi ellátást nem szűkíteni, a választójogot nem csorbítani és a nagytőkéseket képviselni soha nem akaró, volt tanítványaival soha nem házasodó Kész Zoltánnal, Hazánk reménységével és Nemzetünk lángoszlopával, aki maga a "BALOLDAL" egy személyben.

Mivel többen nem értették, a fenti írás reakció Kész Zoltán tegnapi választók megtévesztésére írt posztjára. Kérem az iróniaérzéket be, a gravitációt pedig (Széles Gábor kedvéért) kikapcsolni. Lenti állításaim igazolására pedig íme.

Kétségtelenül izgalmas volt politikailag a hét, Putyin látogatott és furcsa kriptoszovjet hangulatot keltett, a lengyelek kivágtak minket a fenébe, Gyurcsányék tökélyre fejlesztették a gitárnyakra markolós (értsd. gitár = fiatalos) imidzsvideókat, a Jobbik pereméről meg sorra jönnek a cigányagyonlövős/zsidóösszeesküvős fészbúk megosztások. Ma éppen G. Fodor Gábor villantotta meg elemző képességeit.

Aki kicsit is járatos a politikában és nem csak alkalmi szavazóként talál magának egy oldalt, ami ellen mehet szavazni, illetve, aki nem hajlamos a vezetői szólok kritikátlan elfogadására, az ma méltán idézi fel az Oszkár című filmből Sylvester Stallone nagyszerű felkiáltását: "Persze, hogy tudtam! Csak nem sejtettem". G. Fodor Gábor, a Fidesz-KDNP házi politológusa a mai napon olyan szépen elemezte ki a párt elmúlt évtizedének szónoki és szimbolikus taktikáit, hogy az egy társadalompolitikai dolgozat vagy éppen ellenzéki szónoklat javára is válhatott volna.

Meglehetősen bátor kijelentéseket tesz a Magyar Narancsban a híres tanácsadó-politológus, úgymint

• Az egész első ciklusos "polgári" imidzs és az ahhoz kötődő nemzeti eszme csupán a hatalom megszerzésének eszköze volt, "politikai termék", úgyhogy aki akkor lett jobboldali értelmiségi és teljesen értelmetlenül áll a jelenlegi populista, neonkonzervatív és egyszerre autokrata libikókapolitika előtt, az kapja be, így járt.
• Hogy Orbán Viktor igazából egy személyben alakít mindent, mert hát ő már annyira tapasztalt, nem is kell neki tanács vagy kikérni másnak a véleményét. Azért a lengyeles baki és csomó idióta húzása után érzi azt az ember, hogy inkább haladunk a túlpörgő fantazma irányába, aki bezárkózott egy világba, amiben ő mindenkinél okosabb és le kell gyűrnie azokat, akiktől fél. Rendkívül magányos lét lehet.
• Hasonlóan mókás, hogy a politika megértéséhez a politológus a Boston Politics: The Creativity of Power-t ajánlja, amiről korábban viccesen felsejlett, hogy a miniszterelnök úr esetleg ebből tanult. A könyv Kevin White politikai stratégiáját mutatja be a városban, aki 1968–1984 között volt Boston első embere. Lényegében átláthatatlan hierarchiával, csak lojális emberek foglalkoztatásával és természetesen erővel megtörhetetlen hatalmat alakított ki magának a városban. És G. Fodor Gábor szerint ez teljesen normális

Ezek a kijelentések éppen azok ellen szólnak, akik nem csak a TV2 állatkertes és gyilkosságos híreit bámulják, hanem éppen jobboldali médiumok által tájékozódnak a belpolitikai helyzetről, amelyek egy része (HírTV, Magyar Nemzet) Simicska Lajos által most már oda-oda fognak szólni az ellenzéki időben neki a markát tartó autokratának, vagyis nagyon jól informáltak lesznek. Ezt a jobboldali értelmiséget a Fidesz-KDNP cserbenhagyta, eldobta, akik tavaly tavasszal még a pártnak drukkoltak, ma végtelenül csalódottak, miközben a kormány a kétkezi munkásokat kívánja megcélozni hatalma megtartása érdekében, miután a fülükbe jutott, hogy a Jobbik vezet már köreikben.

A Fideszben repedések keletkeztek és már nincs az a kintsukuroi művész, mely aranyával újra makulátlanná tudná tenni az ideológiai masszát tartó edényt, a politikai árvák csoportjainak száma pedig egyre csak növekszik. A kérdés az, ki tudná őket megszólítani és egy zászló alá csatasorba állítani?

Magyarország az az ország, amelyben bármi megtörténhet. Emberek válnak saját torz tükörképükké, a szavak egyenesen mást jelentenek, ha más szájából hangzanak el és az emlékezet nem más, mint a politikai gondolkodás megrontója.

Egy ember, aki a magyar politika ifjú nagy reménységének indult, aki éles látásával, pimaszságával és őszinteségével nyerte meg szavazók százezreit, aki a letűnt eszmék ellen agitált és részt vett a szovjet blokk lebontásában ma, meghízva bár, de törve nem, szembeköpve nem csak 1989-es, de 2008-as gondolatait is, a rezsicsökkentés további folytatása ürügyén önként üt rést az EU pajzsán és hívja meg a fél éve európai fővárost nem látott Putyint orosz elnököt, hogy az nem csak a magyar-orosz együttműködésről tárgyaljon, de megkoszorúzzon egy frissen, orosz pénzből felújított hadisírt, mely 1956-ot ellenforradalomként tünteti fel és melynek feliratát mind a Jobbik, mind a Fidesz-KDNP alkotmánysértőnek talált 2013-ban. Úgy látszik, ma az elvek szart sem érnek, a múltat megtagadni nem szégyen, hanem egyenesen hazafias kötelesség és a a férfi mérője már nem is nemes részének, hanem nyelvének hossza.

Az egészben a legszomorúbb, hogy önmagukat antikommunista, nemzeti érzelműnek valló egyének, akik évekkel ezelőtt lelkesen tapsoltak az oroszokkal és a szocializmus múltjával kapcsolatos kritikákra ma szemrebbenés nélkül asszisztálnak ahhoz, hogy a magyarság szövetségesei keleten vannak. Nem is igazán értem, hogyan férhet össze emberek fejében a Szent Korona tisztelete és az oroszimádat, hogy a nyugattal szembeni undor ennyire elfelejteti a múltat, amit éppen a sztálinizmusnak csúfolt hódító orosz nacionalizmus okozott népünknek, hogyan foghat évek óta kezet a Munkáspárt és a "nemzeti" oldal, hogyan tudják államférfiként és szövetségesként tisztelni a cári hagyományokat populizmussal kombináló, de a szovjet nosztalgiára építő Putyint, aki átgázol mindenkin, aki vele egyet nem ért, legyen az ár az orosz nép relatív jóléte vagy Ukrajna elszakadó tömegeinek életfeltételei (mindenki tudja, hogy itt kikötőről és nem nemzeti identitásról van szó).

Ma nem csak a Tini Ninja Harci Teknőcökkel szembeni védekezésként zárták le a csatornafedeleket, hanem lezárták a magyar múltszemlélet és jövőkép egy egyre gyalázatosabb fejezetét, hogy a következőt már a magyar nép vérével írjuk a legszomorúbb nekrológba. Kémek lettünk, kurvák lettünk, ma nem csak egy ellenforradalmár emlékműre került koszorú, hanem a magyar becsület friss hantjára, ideje Teleki Pál példáját venni.

Folytatva korábbi posztomat, Bertha Szilvia képviselőasszony egy rendkívül szókimondó posztot tett ki személyes lapjának idővonalára (a belső viták nyilvánossá tétele eddig a PM sajátossága volt), mely Ulics Erika lelepleződése utána még kínosabb.

A Jobbik anno arra törekedett hálózatépítésében, hogy minden egyes településen jelen legyen, megtalálja a megfelelő megmondóembert, aki aztán többeket bevonz és lehetővé teszi az alapszervezet megalapítását. Ennek érdekében igyekeztek minden,a  Fidesztől jobbra álló, a 2006-os zavargásoktól és az olaszliszkai lincseléstől felélénkült személyt megnyerni, akik egy új Magyarországot szerettek volna építeni.

Csak hogy az a Jobbik valóban nem ez a Jobbik volt. Egy kifejezetten kocsmanyelven kommunikáló, radikális, utcai politizálást előtérbe helyező, adományokból és tagdíjakból élő párt, melyre szókimondása és a paramilitáris szervekkel való együttműködése nyomán jogosan mondták a baloldalon, hogy "náciveszély" (pontosabban a 30s évek második felének restaurálása némi pogromízzel) fenyeget. Azóta eltelt 5 év és a Jobbik nagyon megváltozott. Beletokozódtak a parlamenti munkába, vad uniós zászló égetéseik és cigány~ és zsidóellenes kirohanásaik elcsendesültek és számomra egyenesen meglepő módon Oroszország pártolóivá váltak, az igazán markáns megkülönböztetője ma a Jobbiknak a Fidesztől euroszkepticizmusa és kimondott cigányellenessége, míg a kormány a bevándorlóellenességet, mely a nyugati populisták kedvelt toposza magáévá tette. Az előző ciklusban számos kilépés rázta meg a pártot, ebből a legmegdöbbentőbb Szegedi Csanád pálfordulása, de hasonlóan meglepő Zagyva György Gyula és Gaudi-Nagy Tamás (belföldi) háttérbe vonulása.

Miközben a Jobbik elnöksége egy letisztult eurázsia-orientált nemzeti radikális párt kialakításán dolgoznak, bizony maradtak kemény szabadságharcosok a végeken, mint a választást nyert cigányozó Kötél Gábor, a zsidózó cigány származású Jónás Kálmán, a Schweitzer József országos főrabbit meg nem tisztelő Benke János (a Jobbik frakció ma felállt a parlamentben, amikor Tóbiás József egy perc néma csendet kért) és a fent említett, szégyenszemre értelmiséginek számító Ulics Erika, akik még a régi Jobbikban élnek. Jöhet a kérdés, erre mit lép Vona Gábor? Mivel Jakab Péter házának mérete véges és a jobbikos Recsken a táboroztatás kissé drasztikus volna, marad a rosta?

Úgy néz ki, Minszkben (ez mondjuk számomra kissé sarkas, miután Fehéroroszország nemigazán tartozik a demokrata államok sorába) lezárultak az éjszakán átnyúló tárgyalások annak ellenére, hogy meglehetősen aggasztó hírek érkeztek a délelőtt folyamán, mivel szinte minden fél előnytelennek tartotta magára nézve a feltételeket. Francois Hollande, Angela Merkel, Petro Porosenko és Vlagyimir Putyin végül megállapodtak a február 15.-étől kezdődő tűzszünetről (bár eddig is az volt, csak egy nap után feledésbe merült), valamint Ukrajnának alkotmányos reformot kell végrehajtania és Donyeck, Lugaszk megyéknek különleges státust kell biztosítania (Kárpátaljára kíváncsian várom, ennek milyen hatása lesz, miután a harcokba a magyarokat is bevonták), melyről tárgyalások a későbbiekben várhatóak, míg a Krími félszigetről való lemondás teljesen egyértelmű.

Egyik oldalról a népek önrendelkezése került előtérbe, miután a szakadárokkal való megegyezés előtérbe került és az ukrán kormány kényszerítő ereje az ottani orosz, valamint oroszajkú ukrán lakosság felé csökkent, viszont a történet javarészt Putyin forgatókönyve szerint alakult, még ha nem is keletkezett folyosó Oroszország és a Krím között, de az orosz befolyás ezzel érezhetően növekedni fog a térségben (ha jól értelmezem, a helyreállításról, a nyugdíjakról és a bérekről nem történt megállapodás).ű

Az igazán nehéz kérdés az, miként lehet újraépíteni a lebombázott, lerombolt területeket és a bizalmat, mely a két fél között elveszett egymás iránt (elvégre mindkét fél bombázta, többnyire külföldről kapott fegyverekkel a másik által ellenőrzött városokat) és jóvá tenni azt a felbecsülhetetlen kárt, ami családokban és emberéletekben keletkezett. Úgy vélem, sehogy. Míg a lakosság ukrán- és orosz nemzeti kérdésként éli meg a jelen konfliktust, teljesen egyértelmű, hogy geopolitikai-, hadászati (jobb helyezkedés és szállítás) érdekek állnak a háttérben, melyekből értelemszerűen nem kívánnak a felek engedni.

A magyar politikában rendkívüli módon "szeretem", hogy olyan nyalánkságokkal szolgál a minden falatra ugró blogger számára, melyről tőlünk keletebbre és nyugatabbra csak álmodozni szokás. Miután Simicska részegen kellő alkalommal tette a közbeszéd tárgyává az emlősök hímnemű örökítőanyagának egy vulgárisabb megnevezését, a Jobbik is igyekezett felzárkózni.

Mezőtúron megismételt választást tartottak szavazóegyenlőség kapcsán, úgy látszik, egyrészt a Fideszbe vetett bizalom elmállása, másrészt a jelölt meglehetősen provokatív stílusa (tessék szemezgetni) elegendő volt ahhoz, hogy nagy fölénnyel jusson be a jobbikos Kötél János (beszédes név) az önkormányzatba. Erre a Jobbik a legváratlanabbat lépte, elhatárolódott jelöltje kijelentéseitől és arra "kötelezte" a cigányakasztó jobbikost, hogy egy cigány jobbikoshoz költözzön (bármilyen meglepő, magam is ismerek nem egy roma származású Jobbik szimpatizánst).

És itt jönnek a képbe a szerepek. Mivel a híresztelésekkel ellentétben semmi közöm a Jobbikhoz, nem tudhatom, pontosan mi zajlik odabent, de innen kívülről valami egészen pontosan látszik: Vona Gábor annak ellenére, hogy 2007-ben az ő jó helyzetfelismerése volt a cigánykérdés közbeszédbe emelése most éppen a kapuőr szerepében tetszeleg, maga a mérsékelt, tömegek megszólítására képes nemzeti reálpolitikus képét kívánja jelenleg megtestesíteni, míg a kisebb súllyal rendelkező politikusok (pl. Gyöngyösi Márton, Novák Előd, Baráth Zsolt) tesztelik radikális (cigány- és zsidóellenes) kijelentésekkel a közvéleményt (többnyire egyetértésre találva), miközben a Jobbik magja a Le Pen által kijelölt szociálisan demagóg, xenofób vonalon halad. Ezzel magyarázható, hogy egyik oldalról magyarázkodást tapasztalunk a romaellenességgel kapcsolatban, miközben a cigánybűnözés továbbra is szerves része a Jobbik tematikájának.

Közhely, de barátból lesz a legjobb ellenség, különösen ha túl sokat tud rólad. Orbán és Simicska pedig már a kezdetektől fogva benne volt a buliban, Orbán biztosította a Fidesz politikai nyomulását, míg Simicska lapátolta a pénzt, amiért cserébe közpénzre fájt a foga.

Simicska Lajos mai telefonos interjúja egyenesen elképesztő, nem csak a benne foglalt hangnem miatt (a "kibaszok", "geci", "szarok rá" szavak), hanem tökéletes rajza annak, miféle embereket juttatunk hatalomba ciklusonként. Tökéletes hatalmi arrogancia és omnipotencia érzése ömlik a leírtakból, láthatóan az ember és kompetenciája mit sem számít, csak a lojalitás és a végrehajtás. Hetesi Zsolt anno szépen definiálta az erkölcsi szociopata fogalmát, azok az emberek, akik érzelem és megbánás nélkül áttarolnak bárkin, akiknek csak saját (és családjuk) érdeke számít, akik bármikor elárulnak bárkit.

Vajon jó-e a magyaroknak, hogy olyan embereket helyeznek hatalomba, akiknek a kicsinyített mását főnökként középvezetőként, rendőrként, hivatalnokként dühösen anyázunk, szidunk a fotelból, a kocsmában, a családi ebéd közben. Úgy hiszem, ennek a garnitúrának egy az egyben takarodnia kell a picsába, hogy simicskásan fejezzem ki magam.

Mivel két hely hiányzik a Szirizának az abszolút többséghez, értelemszerűen valakikkel össze kell állniuk, hogy a döntések javát át tudják vinni. Alekszisz Ciprasz elmondása szerint a To Potami-val, a kommunistákkal és a Független Görögök Pártjával kíván találkozni.

A baloldali radikális Sziriza most kap tőlem egy őszinte, szívből jövő gratulációt innen jobbról. Ugyanis Görögországban nem egyszerűen a baloldal győzött, hanem a változás, a felfrissülés. Az Új Demokrácia és a Paszok együtt, felváltva tette tönkre az országot, végül szövetségre léptek, hogy megvédjék hatalmukat, ebből is látszik, hogy a váltókormányok valójában csak színházat tartanak fenn az ország házában, de most úgy néz ki, a Paszok be sem jut, míg érdekes módon a neonácik (!) és a sztálinisták (!!) igen.

A Sziriza nemet mondott a megszorításokra és az IMF diktátumaira, viszont nem kíván kiszállni az eurózónából, így nehéz fába vágta a fejszéjét, de végre frissülés következhet a szemléletben és egy ország vezetői nem csak az így is nyomorgó népen kívánnak spórolni. Ezzel a liberális kapitalizmus újabb sebet szerzett.

Magyarországon sem hinném, hogy sokáig fenntartható az egyre arisztokratikusabb, rendibb társadalmat teremtő rendszer, melynek váltópártja szépen felőrölte saját magát. A kérdés csak az, hogy nálunk ki tud olyan alternatívát nyújtani, ami Magyarország minden állampolgára számára igazságot kínál és megvédi azokat a kapitalisták, oligarchák ártó szellemétől. A meccs koránt sincs még lejátszva, a Sziriza intő jel az európai aggastyán megélhetési politikusok felé.

A toleranciájára büszke nyugat és a befogadó nemzettudatáról ismert Franciaország sajnos állatorvosi lovává vált a legsötétebb kettős mércének, álszentségnek, önbeteljesítő rettegésnek és emberi hülyeségnek. Elsőként Dieudonné M'bala lépett a hatóságok tyúkszemére azzal, hogy a fészbúkra kiposztolta a "Je me sens Charlie Coulibaly" üzenetet, de már egyre nagyobb rettegéssel posztolok Zuckerberg médiabirodalmára bármit, mert egy gimnazista a karikatúráknak otthont adó lap egyik címlapját átphotoshoppolta, ugyanazt követte el, mint a lap szerzői.

Ezt a jelenséget magam "liberálfasizmusnak" neveztem el, mely a klasszikus radikális rendszerekkel ellentétben rendszerint ellentmond saját magával. Egyetlen mondatban összefoglalva a jelenséget: "Addig vagyok toleráns irántad, amíg egyetértesz a toleranciámmal". Ezek a társadalmak rendkívül elfogadóak az őket nem érintő kérdésekben (pl. kiállnak távoli országok elnyomott vallási- és etnikai kisebbségeiért, akár adakoznak is), illetve olyan ügyekben, amelyeknek nincs köze a multikulturalizmus válságához (fogyatékossággal élők, nők ügye). Több ízben megtapasztaltuk már, hogy pl. a közép-európai romák integrációjába milliárdokat ölő nyugat mennyire nem tudja sem a hozzájuk migráló romák, sem más bevándorlók ügyét kezelni, mennyire erősödnek a radikális populista pártok, miközben ujjal mutogatnak a Jobbikra és más kelet-európai radikális pártra. Úgy gondolom, illene most már kimondani, hogy a "mi sem vagyunk annyira qrvára jófejek, mint eddig állítottuk magunkról" és még jobban illene nem ordítozni a szomszéd házra, amíg a sajátunk oldala is ki van dőlve és a disznók az ólban egyenlőbbek az egyenlőbbeknél.

Az Atlatszo.hu a közelmúltban kifejezetten korrekt módon járt el a rivális oldalhoz köthető kuruc.info-val kapcsolatban, ezért így utólag is köszönöm következetességüket a saját ideáikkal kapcsolatban.

A Franciaországban történt események alighanem mindannyiunk érdeklődését felkeltették, az értelmesebbeknek persze az is eszébe jutott, hogy mennyi mindenről nem esik szó, a konteósok meg már odáig csavarodtak, hogy Izrael áll az dzsihádistának álcázott akció mögött (Szaniszló Ferenc megmondja).

A Jobbik azonnal előhúzta a xenofób kártyát, de ez várható volt, mivel a Jobbik kettős iszlám képpel bír. Az Izrael ellen harcoló, otthonaikat védő muzulmánokat szeretjük, de aki Hazánk területére lép, az elveszi a munkát és amúgy is terrorista. A kormány reakciója viszont érdekesebb. Ha a zsidóság ellen rohan ki a Jobbik, Lázár János és Orbán Viktor azonnal előadja, Magyarország mennyire pártját fogja az évszázados üldöztetésre ítélt népnek. De nem úgy, ha arabokról van szó, Orbán Viktor és Rogán Antal is keményre fogja a gyeplőt és viaskodik az elmúlt hónapokban amúgy egyre konszolidáltabb, most viszont fellángoló Vona Gáborral a félelemből táplálkozókért.

De mi lehet ennek az oka?

1. Orbán Viktor rájött, hogyha már Putyin miatt összerúgta a port az EU-val, akkor már az európai jobbközépen is egyre idegenellenesebb vezetőknél ezzel talán benyalhatja magát? (megmagyarázná, hogy Izraellel szembe  miért annyira elnéző)
2. Orbán Viktor tovább tolja a jobboldali populizmus irányába pártját és a kelet-európai Forza Itáliá-t építi, elvéve a levegőt a rá nézve legveszélyesebb Jobbiktól?
3. A Fidesz-KDNP szeretne néhány mérhető százalékot visszaszerezni, ha már ennyire bénáztak az utóbbi hónapokban és zuhan a népszerűség?
4. Végre találtak egy kérdés a pártban, ami mögé mind be tudnak állni?
5. Már megint megy a koncepciótlan ötletelés és azt sem tudja a jobb, mint csinál a bal?

Kommentben várom a tippeket. :)