A tegnapi nap eseményei úgy hiszem, alapjaiban rengették meg a világot, ezért is a furcsa címadás tőlem, mivel a világ szemében jelen esemény inkább hasonlítható a 2001.09.11.-es Al-Kaida támadáshoz vagy a madridi merénylethez, de véleményem szerint hasonlatos gyújtópont lehet páneurópai szinten a muszlimokkal, különösen a muszlim bevándorlókkal szemben, miként az olaszliszkai lincselés a magyar közéletbe beemelte a korábban is lappangó romaellenességet és tette egy kibeszélhető témává.
Nem ez az első eset, hogy valaki karikaturistaként az életével játszott, amikor az emberábrázolást eleve tiltó iszlám ikonikus karaktereit vette tollára.Kurt Westergaard-ot 2010-ben akarta egy szomáliai származású lakos meggyilkolni, Lars Vilks fejére szintén vérdíj került. Ebben jól látszik, hogy a liberális európai szólásszabadság, valamint a teokratikus elveket rendkívül komolyan vevő iszlám mennyire ellentétben áll egymással, így a szigorú eszmeiségében vett multikulturalizmus egyre inkább leomlani látszik, sokkalta inkább rajzolódik ki Samuel P. Huntington kultúrharc elmélete, mely szerint a fennálló nemzetállamok fognak kulturális gyökerek szerint tömbösödni és vívni harcukat egymás ellen, jelenleg is jól látszik az amerikai/nyugat-európai és ortodox kultúrkör hidegháborúja, melynek legfőbb áldozata a geopolitikai helyzete miatt taktikázásra kényszerülő posztszocialista térség.

Egyáltalán nem tisztem az iszlámot sem bírálni, sem mosdatni, mivel nem vagyok a téma sem avatott, sem önjelölt szakértője, nálam okosabb (és butább) emberek megteszik majd, számomra érdekesebb ennek a szörnyű tragédiának a nemzeti, nemzetközi megítélése. Franciaország mintája az államnemzeti koncepciónak, vagyis mindenkinek lehetőséget biztosít a franciává válásra, ennek egyetlen feltétele az állampolgárság megszerzése és a nyelv ismerete, tehát teljesen idegen a felfogás, hogy az ország területén kellett volna nevelkedni vagy francia felmenőkkel rendelkezni. Ezt a nagyon kegyes felfogást természetesen úgy érhették el, hogy bretonokat, okcitánokat a nemzeti ébredés hajnalán csírájában nyomták el (utóbbi pedig a trubadúr költészet meghatározó nyelve volt), megtiltották a nyelvek használatát és a kulturális hagyományok ápolását, így az ország kulturálisan csaknem homogén lett. Két ék található ebben a "kisebbségpolitikai idillben", Korzika szigete, mely teljesen önálló identitással és nemzetiségi törekvésekkel bír, valamint a speciálisan francia-német Elszász-Lotharingia. Ez az eset teljesen nyilvánvaló, hogy az apja antiszemita és maradi retorikáját szociális demagógiára és idegenellenességre cserélő Jean-Marine Le Pen és pártjának megerősödéséhez vezet, Hollandiában Pim Fortuyn meggyilkolása is rengeteget dobott pártja választási eredményén, ahogyan a Jobbik is megerősödött az olaszliszkai lincselés, valamint a Marian Cozma gyilkosságok után.
Európában a bevándorlás égető probléma és permanensen feldobott kérdés, mivel
1. A lakosság öregszik, igazából a bevándorlás lassítja a folyamatot.
2. A multikulturalizmus igazi gátja, hogy a harmadik generációs bevándorlók általában erősen a gyökereikhez fordulnak.
3. A jóléti államok roskadoznak, ennek egyik okának a túl toleráns befogadáspolitikát tartják, mely forrásokat von el az esetlegesen visszaélő menekültek részére.
4. Az autochton lakosságnál sokkal olcsóbban végzik el a bevándorlók az aljamunkát, így a képzetlenekben főleg ellenérzést szül a jelenlétük, de azóta jelentős jelenlétük a magas képzettséget igénylő területeken is.
Természetesen szögezzük le, hogy a bevándorolt muzulmánok java nem terrorista, az IS terroristái a szunnita iszlám egy rendkívül radikális csoportja, mely kalifátusnak mondta ki magát, ennek ellenére ez senkit nem fog érdekelni Franciaországban, ahol az unión belül a legmagasabb a muzulmánok száma és gyarapodásuk is rendkívül jelentős, ahogyan a kivándorolt kelet-európai romákkal sem tudtak mit kezdeni. De végülis ez az IS terroristáinak a célja (akik a siíta és más iszlám ágak képviselőit sem kímélik), összeugrasztani mindenhol a lakosságot, mintegy indokot adva a helyi iszlám csoportoknak a radikalizálódásra és némileg elterelni a helyi, Irak és Szíria területén végzett tevékenységükről a figyelmet. Csak azt nem tudják, hogy ezzel ők maguk ártanak a legtöbbet az iszlámnak és saját vallási közösségük tagjainak. Kemény évek elé nézünk.




Nehéz időket él meg Nemzetünk, miután az Új Világrend kíméletlenül törekszik szent hagyományaink és keresztény értékeink eltörlésére, ezért kormányunk sikeres intézményeinek egyike, a Nemzeti Vízkincset és Halállományt Őrző Szent Péter Ellátó Hivatala javaslatot tett Nemzetünk kormányának a turisztikailag és fajmentés szempontjából előkelő, ezért Hazát rendületlenül szolgáló akváriumtakarítók munkájának és kenyérkeresetének védelmére. 
Amit már korábban emlegettünk és őszintén minden tekintetből várható volt, az beteljesedni látszik, repedések jelentek meg a NER erődítményén. Persze láthatóan nem a becsület és a szakmai kiállás (ezek alól talán Bencsik János mutatkozik némi kivételnek, illetve szigorúan a saját területén Pokorni Zoltán) mentén alakulnak ki ezek a széthúzások, sokkal inkább a szekértáborok, a befolyás és a források elosztása okozza a vitákat. A Fidesz-KDNP döbbenetesen sokat változott az évek során, az irányváltások (liberális-alternatív pártból nemzeti közép, majd konzervativizmus, végül nyugatias, majd keleties populizmus) mellett a személyi összetétel is rendületlenül változott, egyetlen magként Orbán Viktor maradt a párt fő mozgatórugója, de közben korábban ikonikus figurák kerültek kevésbé befolyásos pozícióba (pl. Kövér László pártelnök) vagy kádertemetőbe (Deutsch Tamás, Pokorni Zoltán, Navracsics Tibor), ahol kevés vizet zavarnak.
Ezzel együtt a pártban új szerencselovagok jelentek meg, akik fiatalos vehemenciával és mohósággal indultak el a kitaposott úton, akik már nem tehetséggel, hanem kapcsolatokkal kerültek a megfelelő pozíciókba. Szijjártó Péter, Habony Árpád, Lázár János, mind olyan nevek, akik közben kapaszkodtak fel, többnyire Fidelitaszos és HÖK-ös vonalon, és a diploma megszerzése után, gyakorlati munka nélkül kerültek a politika sűrűjébe. Az ilyen embereknek többnyire nem sok fogalma van a munka világáról vagy a pénz beosztásáról, többre és többre vágynak, közben a nép egyszerű fiának hirdetik magukat és a nép egyszerű fiainak szájából veszik ki az étket, a kétharmad pedig mindent felforgatott, már nincs szükség tervekre, vitákra, hiszen minden azonnal, ellenállás nélkül végrehajtható.
Unortodoxia ma már nem csak a gazdaságban és a külpolitikában képes különleges ötletekkel előállni, bizony az emberek mindennapi életét is képes olyan kontextusba helyezni, hogy minimális műveltséggel és ismeretanyaggal belátható, az egész felvetés eredendően hibás.
Jelen könyvet K. Szilárd barátomtól kaptam, aki éppen adományruhát hozott anno nekünk Tarnabodra és meglátta 50 forintért az adományboltban, ezúttal is köszönöm neki!![post-22523-Lion-King-Rafiki-throws-Simba-PIzm[1].gif](https://m.blog.hu/le/lehetvelem/image/post-22523-Lion-King-Rafiki-throws-Simba-PIzm%5B1%5D.gif)
![átcsoportosít[1].png](https://m.blog.hu/le/lehetvelem/image/%C3%A1tcsoportos%C3%ADt%5B1%5D.png)
![social-work-7[1].jpg](https://m.blog.hu/le/lehetvelem/image/social-work-7%5B1%5D.jpg)
![vxpq5exgmavdw0ql4b8m[1].jpg](https://m.blog.hu/le/lehetvelem/image/vxpq5exgmavdw0ql4b8m%5B1%5D.jpg)
![egyutt_mti[1].jpg](https://m.blog.hu/le/lehetvelem/image/egyutt_mti%5B1%5D.jpg)
![Euthanasia[1].jpg](https://m.blog.hu/le/lehetvelem/image/Euthanasia%5B1%5D.jpg)
.png)

![Tom-Jerry-Suicide[1].jpeg](https://m.blog.hu/le/lehetvelem/image/Tom-Jerry-Suicide%5B1%5D.jpeg)
![alkalmazkodas[1].jpg](https://m.blog.hu/le/lehetvelem/image/alkalmazkodas%5B1%5D.jpg)
![filepicker_gkTHRLQsyzS3MggKloYA_money[1].jpg](https://m.blog.hu/le/lehetvelem/image/filepicker_gkTHRLQsyzS3MggKloYA_money%5B1%5D.jpg)
![pletyka[1].jpg](https://m.blog.hu/le/lehetvelem/image/pletyka%5B1%5D.jpg)
![BiLROPoCEAAAabB[1].jpg](https://m.blog.hu/le/lehetvelem/image/BiLROPoCEAAAabB%5B1%5D.jpg)
![79a[1].gif](https://m.blog.hu/le/lehetvelem/image/79a%5B1%5D.gif)

![2530749_700b[1].jpg](https://m.blog.hu/le/lehetvelem/image/2530749_700b%5B1%5D.jpg)

Egy 




![20130706_EUD000_0[1].jpg](https://m.blog.hu/le/lehetvelem/image/20130706_EUD000_0%5B1%5D.jpg)
Utolsó kommentek