A Népszabadság úgy tudja, hogy a görög Arany Hajnal mintájára párttá alakulhat a Magyar Hajnal, amelyet korábban több jobboldali radikális szervezet a Magyar Nemzeti Arcvonal vezetésével kívánt életre hívni, de próbálkozásuk kudarcba fulladt. Most azonban a Magyar Hajnal elindította honlapját, itt a „Mit akarunk?” menüpont alatt csak ennyi olvasható: „Majd meglátjuk”.

A lapnak Lenhardt Balázs volt jobbikos (jelenleg független) parlamenti képviselő megerősítette, hogy ő is részt vesz a szervezet megszervezésében. Elmondása szerint több „radikális szervezet” is csalódott a Jobbikban ‒ mert elvesztette nemzeti radikalizmusát ‒, ezek már egy éve intenzív tárgyalásokat folytatva működnek együtt.

Lenhardt kijelentette: a közeljövőben érdemi bejelentés várható, ám a helyzet jelenleg még igen képlékeny, több forgatókönyv is megvalósulhat, akár párttá is alakulhat a Magyar Hajnal.

Forrás: mandiner.hu

Korábban írtam, hogy a magyar "baloldal" mennyire szereti a szélsőjobboldalt egységes náci erőként láttatni, de ahogyan ők maguk sem tudnak egy közös miniszterelnök-jelöltről sem megegyezni, emezeknek sem kell a szomszédba menniük acsarkodásért. A Jobbiknak persze van mitől félnie, a Fidesz szabályosan nyúlja a témáit, ezért a legradikálisabb dolgokat kellett tolniuk, hogy kitűnjenek, de ezzel a mérsékeltebb és a legradikálisabb jobb őrlőkövei közé kerülhetnek.

A bukaresti kormány elfogadta a törvénytervezetet, melynek értelmében legkésőbb 2016 novemberében megkezdődhet a külszíni, ciántechnológiás arany- és ezüstbányászat az erdélyi Verespatakon. A kanadai beruházó további részvényeket ad át, így az állami tulajdon aránya eléri a 25 százalékot.

A román kormány törvénytervezetet fogadott el kedden az erdélyi Verespatak térségében megvalósítandó arany- és ezüstérc-kitermeléssel kapcsolatos intézkedésekről – közölte az Agerpres hírügynökség. A törvénytervezet a külföldi beruházóval megkötendő új egyezmény elfogadásáról szól, ennek értelmében a Roșia Montană Gold Corporation (RMGC) többségi tulajdonosa több részletben ingyen átadja részvényei 5,69 százalékát a román állam által ellenőrzött kisebbségi tulajdonosnak, így a román állam részesedése eléri a 25 százalékot. A törvénytervezet kiemelt, nemzeti fontosságú közhasznú projektnek nyilvánítja a verespataki beruházást.

A kitermelés után a román államot megillető járadékot a törvénytervezet 6 százalékban állapítja meg a Romániában általános 4 százalék helyett. A járadékot a román államnak joga van természetben igényelni. A befektető vállalja, hogy konzerválja és újjáéleszti a térség kulturális örökségét, biztosítja a környezet védelmét, eltünteti az egykori román állami bányavállalat által okozott szennyezéseket, és hozzájárul a verespataki közösség fenntartható gazdasági és kulturális fejlődéséhez – olvasható a közleményében.
A bukaresti kormány emlékeztet arra, hogy a többségi tulajdonos a bányaprojekt előkészítő szakaszában 2300, a kitermelés során pedig 900 alkalmazottnak adna munkát.

Verespatakon a kanadai többségi tőkével alapított RMGC Európa legnagyobb külszíni aranybányáját készül megnyitni, ahol ciántechnológiás eljárással akar 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt kitermelni. A ciántechnológia miatt Romániában és Magyarországon sokan ellenzik a vitatott beruházást, amelynek kezdeményezője mintegy 15 éve vár a jóváhagyásra.

Áprilisban a bukaresti kormány elkülönítette a verespataki bányavállalatban birtokolt részvényeit, amelyeket addig a Minvest Deva kezelt. A Mediafax hírügynökség által múlt héten ismertetett szerződéstervezet szerint a beruházó vállalja, hogy 25 millió dollár értékű garanciális környezetvédelmi alapot létesít, a majdani zagytározóba ömlő ipari szennyvíz ciánkoncentrációja pedig maximum 7 ppm (milliomodrész) lesz.

Az egyezménytervezet szerint legkésőbb 2016 novemberében kezdődik el a verespataki arany kitermelése. A bukaresti kormány kedden elfogadott törvénytervezetéről és így a verespataki bányaprojekt elindításáról a román parlament hivatott dönteni.

Forrás: mandiner.hu

A fenti megvalósulása példátlan szennyezésekkel fog járni és Bözödújfalu sorsára juthatnak páratlan szépségű, döntően magyarlakta települések. Közös történelmünket a víz alá rejtik és a lakosságot erőszakosan más településekre kényszerítik, egy mesterségesen létrehozott településre, némi anyagi támogatás és kedvezményes építkezés mellett. Ez európaiatlan és barbár megoldás egy kanadai cég és a román állam gyarapodása érdekében. A fellépés minden magyar, minden román és minden zöld kötelezettsége!

Na, egy héten belül két helyen is avattak, Akasztón az Új Magyar Gárda (Jobbik-közeli), a fővárosban pedig a Nemzeti Magyar Gárda (a Jobbiktól elszakadtak, jobbra elhelyezkedők), előbbi talán 100 fő, utóbbi 30-at. Bennem persze él a gyanú, hogy meglévő tagokkal játszották el a toborzást, elvégre a taglistájuk nem nyilvános és a fene sem követi őket ennyire, valamivel pedig fenn kell tartani a látszatot, hogy gyarapodnak, ha már Brüsszelben is elutasították őket.

Míg a közvéleményben úgy jelenik meg, hogy a "fasiszta" erők gyűlnek és gyűlnek, addig a valóság az, hogy a szélsőjobboldal jó szokásához képest nem tud egységet felmutatni, mindenki megmondó, vezér akar lenni, versenyeznek abban, hogy ki a nagyobb magyar. Különösen a Nemzeti Magyar Gárda honlapja részletes, idei tevékenységük elsősorban koszorúzásokból és megemlékezésekből állt, két romaellenes akciót tudnak felmutatni idén, egyet Monorról, egyet pedig Szigethalomról, utóbbi a hír sportolói vonatkozása miatt országos értékű lett. De ezen felül nem sikerült betörniük az országos médiába, nagyobb port kavarni. Hol vannak már a hatalmas menetelések, a településmegszállások, amik a mozgalmat félelmetessé, egyesek számára szimpatikussá tették? Jelenleg híveinél csak az antifasiszták számára fontosabb a Magyar Gárda, hiszen létezésük alapját jelenti a folyamatos náciveszély lebegtetése. Részükről cinikus ez a fajta hozzáállás, hiszen maguk, barátaik vagy párttársaik felelősek azért a helyzetért, melyben a gárda, a Jobbik és más szervezetek megerősödhettek.

Ezekben a paramilitáris szervezetekben általában olyan egzisztenciálisan megcsúszott emberek vesznek részt, akiknek önbizalmának lángját csak a gárdatagságuk táplálja. Többségük munkanélküli és magánéletében sikertelen, de kudarcát énvédelemből nem magának, hanem külső, sok esetben nehezen körülírható erőknek tulajdonítja. Nehezen tudom elképzelni, hogy ez az embertípus fogja megváltani akár Magyarországot, akár a Kárpát-medencét, hiszen jó eséllyel saját magát sem tudja. Tulajdonképpen az a legnagyobb szívesség nekik, hogy foglalkozunk velük, Vona Gábor is szinte könyörgött a figyelemért, amikor kijelentésével nem kívánatos személlyé nyilváníttatta magát Romániában, miközben a határon túliaknak ezzel inkább csak ártott. Most képzeljünk el egy engedélykérést egy román többségű város hivatalában, ahol az ügyintézőnek és a döntéshozónak is azonnal eszébe jut majd Vona, a nagy magyar szabadságharcos és magvas gondolatai.

Az persze vet fel morális kérdéseket, hogy Akasztón a rendőrség és a Stadler Stadion miért biztosítja egy törvényesen betiltott szervezet rendezvényét. Nagyon nem kellene.

A romániai magyar Igen, tessék mozgalom a hétköznapi anyanyelvhasználatért indított kampányt.

Az Igen, tessék mozgalom Kolozsvárott indította el hétköznapi anyanyelvhasználatért indított kampányát, amelyhez már több mint kétszáz üzlet, szolgáltató-, valamint vendéglátóipari egység csatlakozott. Ezek ajtajára egy zöld matricát ragasztanak, amely jelzi, hogy az adott helyen magyarul is kiszolgálják a vevőket. A románul nem tudó magyarországi turistákon kívül a helyiek is örülnek a kezdeményezésnek.

A mozgalom alapítói azért indították a kampányt, mert úgy látták, hogy a helyiek reflexszerűen is románul szólnak az eladókhoz. „A mozgalomnak a célja az, hogy a szolgáltatásokat összekösse a magyar nyelvű potenciális kliensekkel. Bátorítani próbáljuk a szolgáltatókat arra, hogy magyar nyelven is kiszolgálják a lakosságot” – mondta a mozgalom ügyvezetője, Bethlendi András.

Bethlendi hozzátette: a többnyelvűség már Romániában is támogatandó érték. Pályázati úton a magyar és a román kormány is támogatja a már nemcsak Kolozsvárott, hanem több erdélyi nagyvárosban párhuzamosan folyó kampányt.

Forrás: mandiner.hu

A romániai magyarság egységéről és a közösségen belüli magyar-magyar versenyről is vitázott Borbély László a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke a Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett pódiumbeszélgetésen.

A jó hangulatú, de pengeváltásoktól sem mentes beszélgetésen Borbély László – utalván arra, hogy az EMNP vezetői az RMDSZ-ben kezdték a politizálást – újra a szövetség soraiba hívta az ellenzékieket. „Gyertek vissza. A romániai magyarság azt várja, hogy összefogjunk” – fogalmazott az RMDSZ alelnöke.

Borbély László úgy vélekedett, nem érzékelhető olyan különbség a magyar szervezetek céljai között, amely indokolná a különállást. Arra kérte vitapartnerét, sorolja fel azokat a sarkalatos kérdéseket, amelyeket az EMNP másképpen lát, mint az RMDSZ.

Szilágyi Zsolt az RMDSZ autonómiához való viszonyulásával magyarázta a különállást. Kijelentette, a román parlamentben csak akkor került szóba az autonómia, amikor a mai EMNP-s politikusok – még az RMDSZ színeiben – törvénytervezeteket nyújtottak be. „Miért nem az RMDSZ frakció nyújtotta be ezeket a tervezeteket?” – tette fel a kérdést a politikus. Úgy vélekedett, ma nem az a kérdés, hogy ismét egy szervezetbe tömörül-e az erdélyi magyarság, hanem az, lesz-e összefogás a magyar szervezetek között. „Mi elfogadjuk, hogy nem mi vagyunk a domináns párt. Az RMDSZ-nek azt kellene elfogadni, hogy nincs egyedül” – fogalmazott az EMNP alelnöke.

Borbély azzal érvelt, hogy rendkívül nehéz kisebbségi pozícióból érdeket érvényesíteni a parlamentben. „Egy kritikát elfogadok: nem tudtuk mindeddig megfogalmazni a magyarok egységes területi autonómia-statútumát”. Hozzátette, az RMDSZ szakemberei dolgoznak a törvénytervezet szövegén, az két hónap múlva el is készül. Szívesen megvitatják a tervezetet az EMNP-vel is – tette hozzá.

Az MTI kérdésére, hogy milyen forgatókönyvet tartanának jónak, annak érdekében, hogy az erdélyi magyarság a 2014-es választásokon is a számarányát meghaladva juttasson képviselőket az Európai Parlamentbe, Szilágyi kijelentette: az EMNP mind a magyar-magyar versenyt, mind az összefogást lehetségesnek tartja. Hozzátette, a verseny 2014-ben sokkal kockázatosabb lenne, mint 2007-ben volt, amikor Tőkés László független jelöltként jutott be, az RMDSZ listájáról pedig két jelölt szerzett mandátumot.

Borbély a kérdésre azokat a negatív tapasztalatokat sorolta fel, amelyeket az RMDSZ azt követően gyűjtött, hogy 2009-ben Tőkés Lászlót tette az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közös jelöltlistája élére. „Nem a mi dilemmánk, hogy Tőkés László azóta két pártot hozott létre ellenünk. Ilyen körülmények között nem tudjuk elfogadni, és nem bízunk meg benne” – jelentette ki Borbély László.

Forrás: mandiner.hu

Az aradi és a szászmedgyesi  RMDSZ vendégül látta első napon az LMP delegációját, és Aradon megkoszorúztuk a Szabadság szobrot

Kicsit személyesebb hangvételű lesz jelen posztom, lévén az első igazi külföldi utam most esett meg, az LMP-nek pedig ez volt az első kihelyezett OV ülése. De a külföld a legkevésbé sem jó szó ide, hiszen az ember úgy érzi Észak-Erdélyben, hogy kis román korridor után ismét Magyarországon találja magát.

Az LMP Székelyudvarhelyen megkoszorúzta Wesselényi Miklós szobrát és Orbán Balázs, a legnagyobb székely emlékművét

Hallottunk mindenféle nem éppen kecsegtető hangot, hogy az LMP "felfedezte" Erdélyt, illetve Eörsi Mátyás is gúnyolódott, hogy egyes magyarországi pártok már úgy járnak Erdélybe, mintha hazajárnának. Nem hazajárunk, hanem átmegyünk a rokonsághoz a szomszédba, és a maroknyi elempés nem porlott, mint a szikla. Ennek egyik oldalról volt egy hivatalos része, amikoris Aradon, Bánffyhunyadon és Szászmedgyesen találkoztunk a szórványmagyarság RMDSZ-es, valamint Székelyudvarhelyen és Csíkszeredán a tömbmagyarság képviselőivel, valamint a székelyudvarhelyi EMNP és a bánffyhunyadi Magyar Polgári Párt is vendégül látott bennünket. A párt célja legkevésbé sem a szavazatok maximalizálása volt, hanem ennél egy sokkalta személyesebb kölcsönös segítő rendszer kialakítása, amennyiben lehetőségünk van, ahhoz mérten a rendelkezésére állunk az elcsatolt honrészek magyarjainak nyelvük és kultúrárjuk megőrzésében. Elképesztő különbségeket tapasztalhatunk ott, ahol a cél a megmaradás, ahol Romulus és Rémusz szobrok, valamint a gombamód növő ortodox templomok jelzik, hogy az elrománosítás még nem állt meg, és ott, ahol gyakorta csak a rendőr a román, a feliratok mind magyarok és nem kell félni, amikor augusztus 20.-án együtt énekeljük el a Székely Himnuszt Székelyudvarhely főterén.

A Vasszékely szobor Székelyudvarhelyen, valamint találkozás Bunta Levente (Székelyudvarhely) és Ráduly Róbert Kálmán (Csíkszereda) polgármesterekkel

Hatalmas egyetértés volt a meglátogatott szervezetekkel a romániai belpolitikából való kimaradás és a hazamondogatós, magyar belpolitika exportálásának elutasítása mellett. Vona ökölrázása és Orbánék összejátszása Tőkés Lászlóval is többet ártott, mint segített, hiszen az ilyen alkotások után kissé nehézkessé válik a helyi érdekérvényesítés román nyelvterületen és a román parlamentben. Nem véletlenül nem lettek bolondra sajtózva a találkozók, nem ez volt a cél. Másik fontos kérdés, különösen az LMP helyi ökoszisztémát és biodiverzitást védő ökológiai egység szemlélete terén, hogyan lehet a verespataki és nagybányai rendkívül környezetpusztító (és faluromboló) folyamatot, valamint az árvízi védekezést egyre nehezítő tarvágásokat felszámolni. Bözödújfalu az embertelenség elkeserítő példája, ahol idős emberek inkább meghaltak, mintsem aprópénzért elhagyják otthonukat, reméljük, hogy nem kell igaz magyarként saját testünkkel védeni további településeket a pusztulástól.

Az elmaradhatatlan székelykapuk. A kék és fehér színek, valamint a tulipán és a szív alakú kilincs motívumok teszik őket teljessé.

Sok érdekességet láthattam Erdélyben. A legkülönösebb, mint fentebb említettem, Székelyföld volt, ahol szinte egy másik Magyarországba csöppentünk. Nem gondoltam volna, hogy Nyírő Józsefet egy szoborparkban láthatom Szent Lászlóval és Koós Károllyal, vagy hogy "Bujdosó székely" néven kell rejtegetni Wass Albertet, akinek "Adjátok vissza a hegyeimet!" címe azonnal eszünkbe jut, még ha csak képletesen is, amikor megpillantjuk a csodálatos erdélyi tájat. Szinte minden hegyoldal mesélni tudna valamit, minden székelykapu kéksége más család életébe enged betekintést, nem is beszélve Orbán Balázs, a "legnagyobb székely" síremlékéről, melynek csodálatos székelykapu sorával csak a shinto templomokhoz vezető kapu sorok foghatóak. Várható volt, hogy az LMP által oly' hőn vágyott önellátó mezőgazdaságot itt a hagyományos székely kisgazdaság nagyjából megvalósította, persze a turizmus erre rendesen rásegít anyagilag. Ilyen finom, természetes alapanyagokból készült ételekkel idehaza lehetetlen találkozni.

Tamási Áron farkaslakai síremléke és a Bözödújfalu emlékfalának megkoszorúzása. Az elárasztott falu tragédiájára csak a magányos templomtorony emlékeztet.

Mit is mondhatnék zárásként? Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Mindenki hallgatja Takács Péter békéscsabai LMP önkormányzati képviselő bölcs szavait a máriaradnai kegytemplom előtt. Nincs olyan zuga Erdélynek, melyről ne tudna órákon át szenvedéllyel, mégis történelmi hűséggel mesélni.

A könyv címével elég gyorsan felkeltette az érdeklődésemet és javarészt azt kaptam, amire számíthattam. Roger Scruton brit konzervatív filozófus ennek a meghatározásnak megfelelően rendelkezik annak minden erényével és korlátjával. A pesszimista, jelen esetben konzervatív embert egy olyan féknek tekinti a lejtőn rohanó társadalomban, mely megvédi a mindenkori jelenkor értékeit a naiv ember gátlástalan pusztításától. Lefordítva, a hirtelen, nagy ugrásokkal operáló gondolkodókat a szerző aggálytalan optimistáknak tartja, akik a rendszer nem ismeretéből kifolyólag („Mindenki jobboldali abban, amihez ért”.) hajlamosak azt rögtön a gyökereitől kitépni és valami új, le nem teszteltet bevezetni. Scruton alapvetően a mai jogvédő utópistákat, a nemzetiszocialistákat, a kommunistákat (főleg 1968 maoista diáklázadója, akik közt Cohn-Bendit is vezéralak volt) és az iszlamistákat sorolja ide.

A szerző szerint ezek a töretlen optimisták alapvetően a haladásba vetett naiv hitük által nem a köz-, hanem saját javukra formálják a társadalmat, jelenleg annak sokszínűségét és közösségi jellegét (vagy jelen esetben családiasságát, hiszen konzervatív filozófusról beszélünk) veszélyeztetve (az arab mecsetek és piacok felcserélése a modern felhőkarcolókkal, mint példa a könyvben). Scruton félelmei jogosak, ugyanis az elanyagiasodott, a két végleten tengődő (teljes fogyasztók és fukar felhalmozók) lakosság nem képes védekezni a globalizáció kínálta hamis szabadság ellen, hiszen kitépi embereinket az óvó-védő közegből a szabad munkavállalás által, bedobva a fiatalokat egy idegen jogrendszerbe, idegen országok idegen városaiba, illetve a „változatos” fogyasztás, az olcsó hozzájutás által nem csak a fiziológiai élvezetek rabjai lettünk és számoltuk fel a helyi termelést, melyre értelemszerűen várni és dolgozni kellett a szupermarket kínálta lehetőségekkel szemben, de mint előző posztomban megjegyeztem, egészen más volt egy valódi tehéntejből készült sütemény habjába harapni Erdélyben, mint amit itthon, készen veszünk. A hamis szabadság egyik legfélelmetesebbje viszont az a töménytelen reklám és pornográfia, ami a nagy vállalatok kínálatához torzítva értékrendünket, elterelve figyelmünket a mértéktartás, a másik tisztelete és az élethosszig tartó tanulás fontosságától.

Scruton véleményem szerint nem tudta meghaladni az általa képviselt eszme korlátait, ez megnyilvánult a homoszexualitás családpusztító hatásának propagálásában (ebben állítólag ma már jelentősen megengedőbb), az USA szabadságának mérlegelés nélküli elfogadásában és az iszlám egyoldalú megítélésében, utóbbit a jelenlegi szíriai és egyiptomi polgárháborús helyzet különösen indokolja. De ami különösen zavaró, hogy a Keynes-i agyrém elutasításán túl („Hosszú távon mind halottak vagyunk”) nem ismeri fel a kapitalista rendszer foltozhatatlanságát, annak hamis kiválasztó módszereit, valamint az ökopolitikai szemlélet jelenlegi megkerülhetetlenségét, mely szorosan összefügg a fenti keynes-i tétel elutasításával, mely a mennyiség és a profit maximalizálásával egy véges erőforrású bolygót kíván felélni, nem törődve az elkövetkezendő generációkkal.

Kattints a szigorú tekintetű Vona Gáborra a cikk eléréséhez!

Két dolgot emelnék ki:
1. Így szól a törvény szövegezése:

A jogszabály betiltana minden olyan rendezvényt - találkozót, konferenciát, tábort, és tüntetést -, amely akár csak közvetve is megkérdőjelezi Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét, és nemkívánatos személynek nyilvánítana Romániában minden olyan külföldit, aki - bárhol a világon - megkérdőjelezi a román alkotmány első cikkelyét.

Románia nem osztatlan és egységes nemzetállam. Ahol a többség aránya nem éri el a 90%-ot és van körülírt terület kisebbségi többséggel (meglepő módon pont a magyar), ott nemzetiségi államról beszélhetünk Győri Szabó Róbert nyomán. És ha jól tudom, az alkotmány tiltja az alkotmány ezen részének módosítását (micsoda trollolollolo!).
Gondolom most találtak alátámasztást Erdély közigazgatási felosztásának megindoklásához. Míg a szlovének a 0,5%-nyi magyarnak területi autonómiát adtak, a finnek meg egyenjogúsították a 6% alá zuhant svédséget. Na, valahol itt kezdődik Európa.

2. A  Noua Dreaptă (Új Jobboldal) és a Partidul România-Mare (Nagy-Románia Párt) nem szúrja az ottani törvényhozók szemét? Először otthon is kellene sepregetni, nem pedig a magyar lakosság véleményével összemosni a Jobbik a saját tagsága felé történő önvállpaskolását.

Illetve mi is innen várjuk a megváltást és egyéb cinikus megjegyzések követték az LMP tegnap országos hírré kinőtt kijelentését, miszerint nemzetpolitika munkacsoportunk kijelentette, hogy az OV következő ülésén Csíkszeredán tartja.

Érdekes módon mind a bal-, mind a jobboldal szinte már vallási fanatikusai hőzöngenek. A baloldaliak szerint pusztán a szavazatgyűjtés a cél, a jobboldal szerint pedig minket nem is érdekel az ügy. Tipikus, a magyar néplélekre jellemző fintorgás, amikor el kell fogadnunk egy tényt és nem mondhatjuk, hogy "Ugye, hogy megmondtuk!". Az LMP nem eszdéesz, tessék elfogadni. Ők pár hete feloszlatták magukat, megmentve a magyar politikát egy igen komoly tehertől és keserű emléktől. Mint a munkacsoport tagja, a Dunai Konföderáció ideájáért rajongó, a nemzetpolitika témából szakdolgozatot készítő és világ magyarjai iránt elkötelezett személy határozottan visszautasítom, hogy elsődleges célunk a szavazatszerzés volna. Tisztában van vele a párt, hogy Erdélyben lépéselőnyben van a Fidesz a hozzá közel álló kisebb pártokkal annak ellenére, hogy a térségben rengeteg kárt okozott a megosztással és Nyírő József újratemetési szertartásával, illetve szinte minden határon túli régióban van legalább egy erő, mely elkötelezett feléjük. A Jobbiknak egy sajátja van, a Magyar Reménység Pártja a Vajdaságban. Azt is tudjuk, hogy azok a magyarok, akik harcolni mernek a szlovákiai és ukrán megtorlásokkal, azok bizony vélhetően a magyar jobboldal szabadságharcos felfogása mellett elkötelezettek. Abban sem hiszünk, hogy a nyugati és észak-amerikai diaszpórákból olyan hatalmas mennyiségű szavazat folyna be. De éppen ezért merem mondani, hogy a küldetésünk őszinte, elvégre nem a kintiekből akarjuk kormányon tartatni magunkat.

Az LMP eddigi, főleg a ma már PM színekben politizáló Dorosz Dávid és Szűcs Balázs által képviselt nemzetpolitikája és annak öröksége kiváló alap az együttműködésre, még ha kifejezetten a határon túli magyarokra koncentrál is, elhanyagolva az emlékezetpolitika és szimbolikus politizálás kérdéseit. Az az irány, hogy a határon túli közösségek feladata eldönteni, hogy milyen van szükségük a népek harcában, elég-e nékik a személyi autonómia vagy jogot formálnak egy esetleges területei és közigazgatási autonómia megszerzésére, mely egy teljesen európai gondolat, akkor az LMP-nek, mint minden jóérzésű magyarnak kötelessége ebben segítő kezet nyújtani. De az LMP nem úgy gondolja, mint mondjuk Vona Gábor, hogy némi dühöngéssel bejuttatja magát a közmédiába, előadja a kisded dacosságával, hogy milyen szörnyűségek vannak, aztán ő nyugodtan hajtja álomra a fejét díszmagyar pizsamájában, miközben elindított egy olyan folyamatot a határon túliakkal szemben, aminek végül ők isszák meg a levét. Aktualitás Erdély közigazgatási átalakítása és ezzel a tömbmagyarság szétszórása, mely olyan etnocídummal (kulturális megsemmisítés) fenyeget, melytől a Nyírő által megformált id. Wesselényi Miklós is rettegett szüntelen. De azt el kell fogadnunk, hogy a nemzetpolitika és a jó szomszédságpolitika elválaszthatatlan, hiszen, ha a szomszéd elkezdi nyirbálni a fánkat, melynek ágai (és gyökerei) hozzá átnyúlnak, akkor először megkérjük, hogy legyen szíves, ne tegye, hiszen a fa a mi telkünkhöz tartozik javarészt. Ha dacosan tovább szemtelenkedik, következik a jogi út (Az Európa Tanács a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményének 16. cikkében az aláíró államok kötelezettséget vállaltak, hogy „tartózkodnak olyan intézkedések meghozatalától, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott területeken az arányokat megváltoztatják, és arra irányulnak, hogy korlátozzák azon jogokat és szabadságjogokat, melyek a jelen Keretegyezményben foglalt elvekből származnak és csak halkan jegyzem meg, Románia is ratifikálta), de nem megyünk át és verjük agyon a tisztelt szomszédot, mert akkor a rendőr még neki ad igazat.

Ami az LMP nemzetpolitizálásában új, hogy a Kárpát-medencét nem csak mint történelmi, hanem mint ökológiai egység tekinthető, vagyis kijelenti, hogy ezen fenséges terület természeti kincseiért mindannyian közösen felelősek vagyunk, különös tekintettel vizeink megóvására, melyeknek rossz szokása, hogy határokon nyúlik át medre. Ezen felül a terület mezőgazdaságának, vadállományának közös monitorozása is sokat segítene a regionális biodiverzizás (faji sokszínűség), és a kárpát-medencei ősi tájfajták megőrzése (pl. határokon áthidaló génbankok) érdekében. Meg kell tanulnunk, hogy a nemzetpolitika színtere a jelen (és ezáltal a jövő) és nem a múlt. Fontos, hogy megtaláljuk a múlttal összekötő kapcsokat, gyökereket, az előttünk példaként magasló személyeket a magyar nemzet viharos évszázadaiból és az LMP azt hiszem, ezzel adós is, de nem lehet a minél régebbi és ezáltal egyre nehezebben meghatározható őstörténetre, vagy inkább eredetmítoszra alapozva, a "ki volt itt előbb?" tipikus nacionalista vitájában dacolva nemzetet építeni. Ha azt akarjuk, hogy na az állandó sérelempolitika, a Fidesz-féle werbőczista "pártnemzet" vagy a jobbikos ökölrázás, de ne is a szocialisták nemtörődömsége jellemezze az elcsatolt honrészekkel való törődést, (akiknek közös jellemzője amúgy, hogy a Képviselői Irodaházból akarják megmondani a kintieknek a tutit) akkor ideje a nemzetpolitikában új fejezetet nyitnunk. Van élet Trianon után és mivel még mindig itt van egy kicsinyke ország a Kárpát-medence szívében, elmondhatjuk, hogy a magyarságnak szívósságának hála van jövője.

Akkor találkozunk Csíkszeredán.

„Székelyföldi látogatásunkon valamennyi formációval tárgyalni kívánunk, és ezzel arra az LMP szerint helytelen gyakorlatra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy Budapestről akarják megmondani, kik a legitim képviselői a kinti magyaroknak” – jelentette ki a politikus. Mile Lajos felidézte az LMP álláspontját, hogy a párt teljes mértékben támogatja a határon túli magyarok jogos autonómiatörekvéseit, és nemzetközi kapcsolatait is mozgósítja annak érdekében, hogy ez a – mindenféle emberjogi normával megegyező szándék – megvalósuljon.

Szólt arról is, hogy az LMP szerint a nemzetpolitika csak akkor lehet sikeres, ha megfelelően kiegyensúlyozott és hatékony szomszédságpolitikával párosul, mert a kettő szembeállítása romboló hatású. Meszerics Tamás, az LMP országos választmányának tagja arról beszélt: a nemzetpolitika egyik fontos eleme – amit a mindenkori zöld mozgalmak képviselnek –, hogy a Kárpát-medence egy ökológia egység, és emiatt a határon belüli és túli magyar szerveteknek sok közös tennivalójuk van.

Példaként említette a verespataki bánya megnyitásának előkészületeit, mondván, erről az LMP minden érdekelttel tárgyalást kezdeményez.

Kivételesen nem viharos évszázadaink és nemzettudatunk alapköveinek tanulmányozásával múlattam az unalomig ismert és lesokkolóan hosszú busz utakon az időt, hanem az LMP egyik alapvetését is jelentő ökológiai gondolkodással való ismerkedéssel. A szerző az érzelmi intelligencia szakértője, aki kapcsolatai révén betekintést nyert a fenntarthatóság eszméjét kitöltő ökológiai folyamatokba. Szerencsére nyelvezete egyszerű és közérthető, így nem kell mérnöki, pszichológiai vagy akármilyen diploma a megértéséhez.

A könyvben szemléletes példák során ismerhetjük meg, milyen anyagokat használnak fel az egyre növekvő fogyasztás olcsó kielégítéséhez, melyeknek hatásairól vajmi keveset tudunk, vagy ha igen, kevéssé bizakodhatunk. Ez persze csak az érem egyik oldala, a másik oldalon ott van a termék elkészítésének módja, a gyárban dolgozók munkakörülményei, kora (indiai gyermekmunka?), az őket fertőző anyagok, valamint a termék utaztatása. Megdöbbentő példa volt a kanadai „helyi” paradicsom, melynek Kínában termelt magjait Franciaországban nevelték palántává. Inkább félelmetes belegondolni, hogy a rendkívül vízigényes cukornádból nyert cukorigényes kólagyártás miatt 1 liter kóla 300l vizet igényel.

A szerző szerint olyan rendszerekre (pl. Goodguide) van szükség, különösen online vagy mobil alkalmazás formájában, melyek segítségével a fogyasztó tájékozódhat, hogy az általa preferált termék milyen alapanyagokból, segédanyagokból és milyen munkakörülmények során készült el, amennyiben egy cég nem hajlandó adatokat a rendszer számára bocsánati, borítékolható annak oka és a vásárló bojkottal sújthatja a termék előállítóját. Hasonlóan éles eszű gondolat, hogy a nagy forgalmazók látogassák meg az előállítókat, és a nagy előállítók is leányvállalataikat, mert sokszor bizony nem is tudnak róla, mit alkot a szerződésben álló fél.

Persze a könyv észak-amerikai és nyugati példákon alapszik, ebből is következik a magyar szemmel példátlanul naiv állítás, hogy a vásárlók a termék ismeretében hajlandóak többet fizetni a környezettudatosabb termékekért. Mi, magyarok különösen árérzékenyek vagyunk. Vagyis a szerző alapvetően pozitívan tekint a globális gazdaságban, reménykedve a radikális transzparenciában és együttműküdésben. Viszont nem tudok eléggé hálás lenni azért a gondolatért, hogy fő célcsoportot a fiatal családosok jelentenék, hiszen az ember magát jobban és gondtalanabbul pusztítja, mint tulajdon gyermekét, akinek egészségére sokkalta inkább figyel.

A műben foglaltak jól világítanak rá, miféle veszélyeket rejt az a Keynes-i kapitalizmus, mely töretlen optimizmussal, csak a mával foglalkozva („Hosszú távon mindannyian meghalunk”) éli fel bolygónk erőforrásait, különösen a „fejlett” Nyugat. Ha India és Kínai is beáll a fogyasztók sorába, beláthatatlan katasztrófa következik be, ezért mindenekelőtt nekünk kell cselekednünk, egyéneknek, nem várva valami Láthatatlan Kéz varázscsettintésére.

Az egyik legironikusabb kép, amit el tudok képzelni: Egészségtelen körülmények között, gyárban készítik a kapitalizmus- és rendszerkritika egyik legismertebb jelképét, a Guy Fawkes maszkot.

Érdekes látni, hogy a vallásosságot preferáló és a totálisan konzervatív családmodellt alkalmazó Fidesz, akiknél ugye csak egy férfi és egy nő házassága gyermekkel támogatva jeleneti a családot, mennyire megengedő a fiatalkorúak szexuális élete terén, egyenesen liberális. Rosszmájúan meg is jegyezhetném, hogy végülis a középkorban divat volt zsenge lányokat elvenni. De nézzük csak meg jobban, hogyan is változott a magyar jog.

Kezdetben volt egy olyan kőkemény megkülönböztetés, hogy azonos neműek között 18 év alatt semmi, de ezt az alkotmánybíróság eltörölte 2002-ben, mert valljuk be, ez nem oszt, nem szoroz. Magyarországon eddig 14 év volt a beleegyezési korhatár, vagyis 12 év év alattival csak 14 év alatti létesíthetett szexuális kapcsolatot (mivel büntetőjogi felelősség nem állt fenn), 14 felet viszont már csak 14 felettivel. Ebből fakadt az a furcsa eset, hogy egy 15 éves megrontással büntethető egy 13 éves lány teherbe ejtése nyomán, míg egy 62 évest egy 14 éves lánnyal való együttlétért már nem lehet felelősségre vonni, hacsak nem élt vissza a helyzetével, ami erősen relatív.

Most lényeges változás lesz, hogy igazából egyetlen esetben lesz büntethető a 14 év alattiakkal való együttlét, ha az illető már elmúlt 18, amúgy kvázi a beleegyezés korhatár a büntethetőség korhatárával együtt leszállították 12 évre. Nem vagyok sem jogász, sem szexuálpszichológus, de a kislányok iránt sem érzek különösebb szexuális izgalmat. A kérdés, ami megfogalmazódott bennem, hogy miként feltételezheti a kormány azt, hogy ilyen fiatalon bárkinek megvan a kellő érettségi a pártválasztáshoz (ugye eredetileg 16 évre akarták leszállítani a választási korhatárt, szerintem meg emelni kéne 21-re), a bűncselekmények megítéléséhez (12 évre a büntethetőséget), az önálló munkavállaláshoz (16 év a tankötelezettség, kivéve SNI-s tanulók és fogyatékossággal élők) és a szexuális élethez (12 évre a beleegyezési korhatárt). Kicsit elhamarkodottnak érzem a gyámhivatal lehetőségeit is, hogy 16 éves korban pszichológiai érettség és az idősebb fél pszichés, valamint vagyoni vizsgálata után engedélyezhető a szülői ház elhagyása, valamint a házasság és ezzel a nagykorúsítás.

A gond számomra az, hogy csak a számokkal dobálózunk, van különbség két fiatal érettsége között, vagyis el tudom képzelni, hogy valaki lehet 16 évesen olyan érett, mint egy 20 éves és akár fordítva is. De azt ne magyarázza meg nekem senki, hogy 12 évesen bárki is tisztában lenne a védekezéssel és a nem kívánt terhesség következményeivel, hogy van kellő felelősségtudata akár az "5 perc élvezetért feláldozom az egészségem" témában, vagy akár a korai gyermekvállalásban. Van leányanya gondozottam, aki 15 évesen szült, nem is egy. Egyik esetben az apa 14 éves. Ilyenkor szokott az történni, hogy "apuka" megijed, mert ő még fiatal akar lenni és élni, ezáltal kilép a kapcsolatból.

16 év alatt akárhogy is nézem, valamilyen formában jelen kell lennie a felelősségre vonásnak. Vagy a szülő, vagy az idősebb partner részéről. A gyermeki lélek törékeny és nem szabad a hedonizmus magjaival idejekorán begyomosítani. Mi fiatalon még mesét néztünk, bringáztunk, Pokémon Tazo-kat gyűjtöttünk. A mai fiatal facebook-ozik, az utcát rója, jó eséllyel kipróbálta már a drogot és a szexet. Vagyis elfelejtenek gyermeknek lenni, egyfajta hamis felnőttképpel annak élvezeti részét próbálják elsajátítani, sok tizenéves évekkel öregebbnek néz ki testileg és öltözékileg, miközben a lelki érés és az önállóvá válás egyre messzebbre tolódik ki. Nagyapám 15 évesen már a határba járt, mert dédnagyapám nem tért vissza a Don-kanyarból. Nagyanyám 18 évesen megszülte édesanyámat, de az egy olyan világ volt, amiben korán zártak és ehhez megvoltak a feltételek. De ma tanulmányok nélkül az ember halálra van ítélve, nem kapsz munkát, mint akkoriban.

Ez egy veszélyes játék, amikor a(z ál)konzervatívok elfelejtenek konzervatívként viselkedni és a redtube generációt gyakorta törvényes oltalom alá veszik. Nagyon nem kellene, a gyermekvédelem során már így is sorra találkozunk szexualitásukban jelentősen torzult, túlfűtött vagy éppen alulhangolt egyénekkel. Egyetértek az idősebb romákkal, akik szintén fiatalon kezdtek "házaséletet", de megvetették azt, akinek képességeit ismerte az egész falu. A gyerek maradjon meg gyereknek és ne a pornóoldalakon kapja meg a létező legtorzabb képet az együttlétről. Amikor azt hallom, hogy a fiúk vazelinnel teszik vastagabbá, mert akkor a lányok jobban élvezik hátulról, akkor számomra minden remény elveszett.

Ezt tartsák szem előtt a Tisztelt Honatyák!

A rendszerváltás egyik nagy pártja, a 1988. november 13.-án alakult rendszerkritikus párt múlt hónap 25.-én kimondta, hogy ennyi, befejeztük, de annyira jelentéktelenné vált, hogy még az én hírportálokat bújó lelkem sem futott bele a hírbe. Gondolta volna bárki, hogy a hajdani legerősebb ellenzék, melynek születésekor megannyian bábáskodtak úgy ment el, hogy senki sem volt ott a temetésén?

Az SZDSZ az MDF-fel együtt a nagy rendszerváltók kenyerét ette, a második demokratikus választásokkal a törpepárti lét felé sodródott és lepaktál a szocialistákkal, a korábbi legkomolyabb ellenséggel. És itt kezdődött el igazából az a folyamat, mely ezt a pártot a a Fideszt követő legkártékonyabb politikai formációvá alakította. Az SZDSZ amennyire nem tudta benyelni a Fideszt, olyan komoly hatással volt a múltjukat európai köpönyeggel takargató szocialistákra, akik úgy vették át a liberalizmusnak hazudott nagytőkétől csodát váró, jogvédelemmel dobálózó eszmét, hogy arra talán az SZDSZ sem számított. Ezzel megkezdődött a magyar baloldal züllése, megromlása, hiszen a kisemberek védelmét zászlajukra tűzők dohos kávéházakban szerzett "tudásukkal" a számukra kiosztott játszótereken, mint az oktatásban, szociális ellátásban és egészségügyben minduntalan mérhetetlen károkat okoztak. Nem annyit, mint teszi most a Fidesz, amely most pénzkivonásokkal és a haveri körök bársonyszékbe juttatásával önt mocskos vizet a pohárba, hanem az állam szereprendszerének totális lefaragásával, a legelvetemültebb privatizációs törekvésekkel (melyet a kommunisták kezdtek el és az MDF gyönyörűen teljes gázra kapcsolt) és mindenféle nyugatról átvett badarsággal, aminek a fele kis Hazánkra nem ráhúzható és ellentmond a józan ésszel. A romapolitikát "színvakká" tették és elárulták a határon túli hontestvéreket, állandóan Brüsszelben táncoltak, de nem elvből, hanem anyagi megfontolásból. Amikor a szélsőjobb előtört, gőgös cinizmussal tekintettek azokra az emberekre, akiket a korábbi elitista fajvédők nem tudtak megnyerni, akiknek a Jobbik plebejus politizálása adott erőt és reményt. Nyers erőt és hazug reményt.

Miután a fontosabb és értelmesebb emberek elmentek, az SZDSZ leKÓKAdt és elindult a totális mélyrepülés felé. Ekkor már semmi másról nem szólt az SZDSZ küldetése, mint a multik beengedéséről, a helyi termelés felszámolásáról, az állami szerepvállalás lefaragásáról és a nyugatmajmolásról. Utóbbit csak szóban, mert eredménye nem sok volt. Az SZDSZ letagadhatatlanul a feudalistává vedlett Fidesznek adta a kétharmadot és adagolta a kreatint a gyúrástól egyre nagyobb fenevaddá váló Jobbiknak. A Fidesz pedig folytatja az eddigi gazdaságpolitikai irányt, csak éppen a nyugati vállalatok és bankok helyett a keleti sejkeknek, a kínai pártdroidoknak és a saját földesurainak szolgáltatja ki Hazánk lakosságát. És az átvert magyar nép most csak áll, hogy kiben kellene bíznia? Teljesen jogosan.

Vannak dolgok, amiket nem érdemes siratni. Nem érdemes sírni a hazug szerető, a rabszolgatartó munkahely vagy a végére megpusztult kedvenc sorozatunk után. Nem érdemes megsiratni a pártot, amelyik most feloszlatta magát. Mert az SZDSZ már '94-ben meghalt, beállt az agyhalál, csak gépekkel tartották életben. És most végre lekapcsolták.

Be járta a hír a facebook-ot és a sajtót, hogy éppen a legnagyobb melegben döntött úgy Ózd város önkormányzatának képviselőtestülete, hogy a romatelep közkútjait elzárják, illetve rajtuk a nyomást csökkentik. Hasonló történt nem is olyan régen, amikor Lyukóban a Jobbik kiköttette a helyi romáknál a vizet, de ennek sajtóvisszhangja jóval szerényebb volt. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13§ a vízgazdálkodást az önkormányzatra bízza, szociális faktor beépítése nélkül, vagyis jogilag a döntés egyáltalán nem támadható.  A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 58§ (1) c) azt mondja ki, hogy "Lakossági felhasználó esetében a közüzemi ivóvíz-szolgáltatást felfüggesztheti, ha a létfenntartási és közegészségügyi vízigények teljesítéséhez szükséges ivóvízellátást más, elérhető módon biztosítja", illetve az 58§ (10) szerint "A közegészségügyi követelmények teljesítéséhez szükséges ivóvízellátás akkor biztosított, ha az ivóvízellátás legalább 20 l/fő/nap mennyiségben, négy emeletnél nem magasabb lakóépület esetén legfeljebb 150 m távolságon belüli, négy emeletnél magasabb lakóépületben pedig négy emeletnél nem nagyobb szintkülönbséggel járó vízvételezési lehetőséggel (közkifolyóról, tűzcsapról, szállított vízből) adott.", vagyis azt érdemes vizsgálni, hogy az elzárt közkutak között adott-e a 150 m-t meghaladó különbség vagy a csapok jelenlegi vízfolyása mellett garantálható-e a napi 20l/fő.

Ez a jogi része. A másik inkább erkölcsi és morális. Miért pont nyáron jut eszükbe ekkora csapást mérni a helyiekre, amikor a rekkenő hőségben majd megpusztul az ember? Mert a másik oldalával abszolút egyetértenék: Rengeteg család él úgy, hogy valamiféle kádári nosztalgiától vezérelve ingyenesnek gondolja a közüzemi szolgáltatásokat, míg a banki hiteleket a legszegényebb család is igyekszik kifizetni, a szolgáltatók eddigi türelmével visszaélve több éves és százezres tartozásokat hagynak, majd letagadják, elővételi szerződéssel, részletfizetést biztosítva továbbadják a házat és az oda beköltöző még szegényebbek szembesülnek vele, hogy át lettek verve. Ez Tarnabodon sajnos pl. tipikus. Ózd lakossága 34e fő, vagyis nem éri el a 40e-t, ami a kötelező adósságkezelési szolgáltatás alsó korlátja, ellenőriztem, a város nem alkotott ilyen jellegű rendeletet. Pedig ez volna az egyetlen megoldás, hogy az ott élőket szépen elkezdeni bevonni a tanácsadásba, jelezve, hogy 1 év múlva a város a szűkös keretekre tekintettel csökkenteni fogja a közművesítést, ezért illene a házukba minél előbb visszakötni a vízellátást. Csak ehhez persze keretszerződést kell kötni a szolgáltatókkal és persze a vízszolgáltatónak is élnie kellene a 2011. évi CCIX. törvény 58§ (1) d)-ben nyújtott előrefizetős mérő lehetőségével, amit valamiért eddig országszerte csak a villany- és gáz szolgáltatók valósítottak meg.
Mert azt el kell ismerni, hogy az önkormányzat a lakásfenntartási támogatást nem élvezeti cikkek és az élelmezés finanszírozására adja, utóbbiakra nagyon szűkösen, de elegendőek a családtámogatások és az álláskeresőknek adott juttatások, ill. a közmunkabér, valamint az Erzsébet Utalvány formájában nyújtott gyermekvédelmi kedvezmény. A lakásfenntartási támogatás általában pont annyira alacsony, hogy a vízdíj tartozás rendezése még finanszírozható belőle. Sajnos a fogyasztói társadalom rákfenéje, hogy a korábban teljesen feleslegesnek bizonyuló élvezeti cikkekről nem tudunk lemondani, hiszen aki nem teheti meg, hogy minden nap ezekhez nyúljon, annak hatalmas a kísértés, hogy ezekkel dobja fel sanyarú mindennapjait.

A szigor és a fenntartható életre nevelés jó megoldás, a beterjesztett testületi javaslat szabályosnak mondható, de a szolgáltatás ilyen hirtelen felmondása, a villámrezsicsökkentés egyenlő a barbársággal.

Tusnádfürdőn sem úsztuk meg, hogy a magyar miniszterelnök kifejtse véleményét a világról, amiben valahol (felette?) el kellene helyeznie Magyarországot. Viktor jelenlegi kormányázásában felvette a bölcs atya szerepét, aki mindent megmond, mindent előre (évtizedekre) lát és aki bárkinek tud tanácsot adni.

Jelenleg elsősorban Európa és Orbán Viktor (fidesz nyelven: Európa és a magyarok) viszonya uralja leginkább a miniszterelnök gondolatait. Egyetlen dolgot nem tagadhat le a legelvetemültebb orbanofób sem, ha valamiben profi Viktor, az a hatalomtechnika. Nincsen egységes eszmerendszere (még ha rajongó ezt el is hiszik róla), tetteit, szavait teljes egészében céljainak rendeli alá. Éppen ennek köszönhető, hogy Európához való viszonya is meglehetősen ambivalens. Ahogyan a fajvédők Magyarországot a Nyugat védőbástyájának tartják, úgy Orbán Viktor számára is egy rossz úton járó, fejletlen, kies területet takar Nyugat-Európa, amelynek szüntelen osztogatja a tanácsokat, és azok a bunkók csak nem veszik a lapot, nem akarnak osztozni Magyarország sikerében. De ez is csak azért kell, hogy a rezsicsökkentés nagymestere elhitesse népével, ura a helyzetnek és tenger vihara miatt nem tudja tökéletesen kormányozni Hazája hajóját. Ugyanígy a hatalmi gőg vezet azokhoz az óvodás durcizásokhoz, amikor Európára mint Moszkvára tekint a Miniszterelnök Úr, hiszen a 2/3-hoz szokott, döntéseiben idehaza nem korlátozott vezető idegeit komolyan megterheli, amikor valamelyik tervével nem akarnak egyetérteni. Az Európai Uniót vagyis csak mint saját játszóterét szemléli szintén, és népe szemében szorosan összekapcsolja az attól erősen független IMF-fel. Mostanában találta mondani, hogy Európa nem itt tartana, ha a keleti népek már a 90s évek alatt csatlakozhattak volna (Antall célja végülis ez volt), no igen, de ki ment volna a Varsói Szerződés után rögtön a nyugathoz, önmaga helyretétele nélkül?

El kéne már dönteni, hogy akarunk-e tovább az ottaniak pénzéből hazai fejlesztéseket végrehajtani és etetni a Közgépet, vagy végre a saját talpunkra állunk és hagyjuk az egész globalizációsdit a fenébe. Magyarország jelenleg nem sikeres, nem erős és nem egy hatalmas birodalom, hanem egy hatalmas, elolgarchizálódott kis nemzet. A világ válságát nem a totális központosítás és haveri kör hűbéri rendszere fogja megoldani (Dél-Amerika sem éppen Kánaán), nem kell a kommunizmusból ötleteket átemelni, hanem egy ökotudatosabb, harmonikusabb, kevésbé fogyasztói jellegű, és legfőképpen kiszámítható világot kell teremteni, amelyben a pénz szerepe másodlagos. Lehet mondani, hogy ez nem így megy, de máskülönben meg fogunk dögleni rövid időn belül.

Magáról az EU-ról a véleményem itt.

A Realitatea Tv híre szerint két fiatalember paradicsommal dobálta meg Orbán Viktort szombat délután Tusnádfürdőn, az általa megtartott előadásról való távozása közben.

A fiatalok azután dobálták meg a magyar miniszterelnököt, hogy végighallgatták a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktáborban tartott előadását és a kérdésekre adott válaszait.

A két fiatalt a csendőrök előállították és pénzbüntetést róttak ki rájuk. A dobálók nem tudták megindokolni, hogy miért folyamod- tak a vélemény-nyilvánítás ezen módjához. (hírszerk.)

Forrás: erdely.ma

Amikor az ember politikai pályára téved, sok szövetségest és még több ellenséget talál. A legtöbb szövetséges meg igazából abból fakad, hogy "Én tudok rólad valamit, amit nem akarsz, hogy kiteregessek, ezért légyszi, az én szennyesem is maradjon már titokban!". Tudom, és ennek ellenére vonz a politika világa, hogy szinte belefullad az ember abba a posványba, aminek áporodott szagát már kilométerre érezzük, sőt, sokszor direkt különösen nagy bűzt tolnak a képünkbe, hogy a politikától tartsa magát minél távolabb az átlagember.

Miután mindenkit elkedvtelenítettem, adott Tarnabod település, ahol már sokszor én sem értem, kivel mi miért történik, ki miben volt benne, ki most kinek az ellensége, barátja, ki mit tud a másikról, ki hazudik már akkor, amikor kérdez, ki az, aki csak a céljaira akar felhasználni. Úgy érzem, már megint a településen élők fogják megszívni az egésznek a levét, akik csak bele lettek rángatva ebbe az ügyletbe, hiszen az ő szociális transzfereik vannak kockán. Pont, mint tavaly. Van valaki, akit hívjunk csak "tudjukki"-nek (nevének említésével vélhetően én is átkerülnék a célpontok közé), aki "nép ügyvédje" szerepben vívja rendületlen harcát az önkormányzattal, de a tét sohasem az ő vagy a polgármester vagyona, hanem az önkormányzaté. Ergo a lakosságé. Amit az adófizetőktől kap a Magyar Államkincstár, szóval az övéké is közvetve. Itt most nem mennék bele, hogy ki kivel látszik szövetségesnek és kik a bizonytalan, vagy éppen szándékolt napraforgók, illetve, hogy a településen dolgozókon felül a helyi családok között miként alakulnak az erőviszonyok, ugyanis a fő kérdés nem a helyi politika, hanem annak a hatása.

Tarnabodon a lakosság szinte teljes egészében szociális ellátásokból vegetál, hogy ne tűnjek okoskodónak, a 2011-es népszámlálás szerint 100 főre 252 gyermek jut, vagyis a megye legtermékenyebb települése, a település 84,7%-a 8 általánossal vagy kevesebbel rendelkezik (megyei átlag: 41,3%) és a település 12,7%-ának van bejelentett munkahelye (megyei átlag: 37%). Vagyis finoman szólva is rohadt nagy gáz van, a hónapról hónapra élés sújtja az itt élőket, egy kimaradt támogatás könnyen a frissen vásárolt javak ár alatti eladásával és kölcsönök felvételével fenyeget. Mind a település döntéshozóinak, mind az informális hangadóknak arra kellene törekednie, hogy biztosítsa itt a túlélést, ugyanis igencsak a Maslow-piramis alsó fokai vannak már kapargatva, a biztonságérzet rég elmúlt, perspektíva, jövőkép nincs. Amíg az emberek egymás alatt vagdossák le az ágakat, nem veszik észre, hogy idővel kimúlik a fa, aminek gyümölcséből élnek. De erre illene már országosan figyelni. Nem tudom, hogy amikor az ember politikusnak, közszereplőnek áll (pl. "tudjukki"), átesik e valamiféle elhomályosodáson, hogy már elsősorban saját élete, céljai és jövője lesznek az elsődlegesek és elfelejti, hogy alatta bizony tömegek izzadnak és ha karjuk elfárad, ők is aláhullanak a porba, mely betemeti őket. És ha egyszer az embert eltemetik, már mindegy, honnan zúgott alá.

Írásomat jóindulattal és megfontolásra, nem provokációként szereztem.

"Néhány száz főúri családé és kitartottjáé az ország. A nagy tömegekre egyre terhesebben nehezedik rá a gazdasági pangás, az ázsiai adminisztráció, a babonás kábultság és az uzsora." (Jászi Oszkár, 1914)

Akár ma is írhatta volna.

Marosvásárhelyen és Erdély szerte, 100 más helyszínen tartott villámtüntetést péntek este 8 órától az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. A székely fővárosban közel 500-an gyűltek össze, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a kormány régióátszervezési tervei ellen és, hogy hangsúlyozzák és újra kiálljanak Székelyföld autonómiája mellett. 

Erdély-szerte a szervezők felolvasták a tüntetés kiáltványát, amely a történelmi régiók visszaállítását követeli. „A Kárpát-medence tündérkertje, Erdély nem Bukarest gyarmata" – áll a szövegben. A szervezők arra is figyelmeztették a kormányt, hogy a Bukarest által „kikényszerített" régiósításnak nemcsak a magyarok, hanem az erdélyi románok is vesztesei lesznek.

„Azt akarjuk, hogy megkérdezésünk nélkül soha többé senki ne dönthessen azokról a különböző határokról, amelyek között élünk és élni fogunk. (...) Erdély nemzeti közösségeinek és természetes régióinak a belső önrendelkezését akarjuk! Túlközpontosított homogén nemzetállam helyett modern föderális Romániát akarunk! Benne legyen Erdély igazi európai nagyrégió! Legyenek nagyvárosai sajátos jogállású többnyelvű metropolisok! Legyen Kolozsvár Erdély fővárosa! Legyen Székelyföld egységes autonóm közigazgatási régió! Legyen a Partium egységes, sajátos jogállású többnyelvű közigazgatási régió!" – hangzott el a tüntetéseken, melyre a mindenütt tapssal válaszolt. 

Az ország regionális felosztását megcélzó tervekről az elmúlt hónapokban értesülhettünk, Székelyföldet, azaz a jelenlegi Maros, Hargita, Kovászna megyéket más megyékkel alkotandó régióba sorolnák. A 20 percre, Erdély-szerte összegyűlt tömegek hangsúlyozni szeretnék a magyarság azon érdekét, hogy Székelyföld egy önálló régiót alkothasson. 

Az elkövetkezendőkben további tüntetésre is sor kerül az RMDSZ, az EMNP, az EMNT, és az SZNT szervezésében, a tervezett régióátalakítás eredményének kedvező befolyásolására. Az Erédélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi tüntetésén hangsúlyozták, hogy tárgyalni akarnak a kormánnyal a történelmi régiókon alapuló közigazgatási reformról. Amennyiben a tárgyalások eredménytelenek lesznek, a kiáltvány a polgári engedetlenség megannyi eszközének az alkalmazását helyezi kilátásba.

A tüntetés végén a szervezők több tucat galambot engedtek a levegőbe, ezzel hangsúlyozván, hogy egy békés akcióról van szó és ugyanilyen békésen szeretnének tárgyalni a román kormánnyal. 

Forrás: Erdély ma