A magyar külpolitika sajátossága, hogy az ország múltja miatt nem választhatja el nemzetpolitikájától, ezért foglalkozom most vele. Az Antall-kormány, mint első demokratikusan választott államvezetés kettős szerepet játszott, egyik oldalról a Varsói Szerződés minél gyorsabb felbomlasztására törekedett, a fő cél az európai integrációba és a NATO-ba való belépés volt. Antall József feledhetetlen érdeme, hogy jó benyomást tett a nyugatnak, de még Jelcinnel is sikerült jó viszonyt kialakítani. A korszakhoz fűződik az államszocialista időszakban is konfliktusokkal terhelt Kárpát-medence békéjének megóvása és a frissen alakult államokkal való államszerződések megkötése, melyek által tulajdonképpen békejobbot nyújtottunk és megfogadtuk, jó gondját viseljük a másik kisebbségeinek. Ma látjuk, hogy ezeket mennyire veszik komolyan.

„Kisebbségi politikánk fő célja az emberi jogok, s ezeken belül a kisebbségek jogainak érvényre juttatása határainkon kívül és határainkon belül egyaránt. Tekintettel arra, hogy a magyarság egyharmada határainkon kívül él, a magyar államnak különleges felelőssége a magyar nemzet, mint kulturális és etnikai közösség megmaradásának támogatása mindenütt.”, mondta Jeszenszky Géza, aki külügyminiszterként a "15 millió magyar" lelki miniszterelnökének jóbarátja is volt egyben.

A Horn-kormány, bármennyire is oltották még ellenzékben az MDF-et, a nemzeti retorikát hanyagolva ugyan, de folytatta az antalli örökséget, az államszerződések megkötését a fekete bárány Romániával és Szlovákiával. Igaz, Tabajdi Csaba nem volt éppen a rámenős fajta. Az I. Orbáni kormány már egészen más célokat pedzegetett, megalapították a MÁÉRT-ot és küzdöttek a státusztörvény megalkotásáért, igaz, a kettős állampolgárságot egyértelműen elutasították. Elkezdődött a határon túliak támogatása az Apáczai Csere János Alapítványon keresztül. A már említett státusztörvény munkavállalói és letelepedési részéből a Medgyessy-kormány nem kicsit kurtított az EU-csatlakozás okán, ugyanis az sértette volna a Schengeni Egyezményt. Gyurcsányék alkották meg a Szülőföld Alapot (ma Bethlen Gábor Alap), de ez mellett sikeresen elkaszálták magukat a népszavazás kiherélésével, ezekután beszélhettek nemzetegységesítésről, süket fülekre talált.

És hogy mire fel ez a felvezető? Hiába van külön tárca nélküli miniszterünk Tömjén Zsolt személyében a nagy feladatra, ha mind az európaiság, mind a kárpát-medencei béke terén leromboljuk azt, amit eleink összehoztak. Mi vagyunk életszínvonal terén az EU-ban hátulról a harmadik, a görögök után minket tennének ki legszívesebben a NATO-ból, utolsó előttiek vagyunk világszínvonalban "önértek-központúság" terén. Elgőgösödtünk, kormányunk számára mindennél fontosabb a presztízskérdés, így Zerglingként rohan az EU Carrierjei felé, mindeközben Siege Tank gócokat helyezne el Erdélyben, ahol a legmagasabb támogatottságra tehetett volna szert, ha nem ragaszkodnak egy nyilas költő újratemetéséhez. Egyszerre rombolják a tekintélyünket, de akarnának forrásokhoz jutni. Igazából két lehetőség közül lehet választani: Saját erőből büszkén eldöcögünk, vagy részesülünk a nagy közösből és mások zsírján meggazdagodunk. Mert azt hülyeség feltételezni, hogy a nagy közösbe lépéssel segítő kezek és nem porszívócsövek jelennek meg az ország területén, a nyitással csak akkor maradhatunk életben, ha mi is kivetjük a csöveinket. Sajnos. Ideje dönteni, Urak!

Hozzáteszem, Szlovénia nem összehasonlítható Romániával vagy Szlovákiával, az állam komoly részt vállal az olasz és a magyar kisebbség oktatásából és médiájának biztosításából. Éppen ezért nincsen többség-kisebbség ellentét, a vegyesházasságok és a falusias Muravidékről és Lendvavidékről való elvándorlás fogyasztja a magyart.

A magyar kormány sem szentel különösebb figyelmet a térségnek, mivel párszázan vették fel a magyar állampolgárságot.

A részvételi magatartás terén eléggé felemásra sikerült kongresszuson megismerhettük Dorosz Dávid országgyűlési képviselő és Szűcs Balázs EKA (Erőszakmentesség Kabinet) összekötő eddigi eredményét az LMP határon túli magyarokért tett munkássága terén. Főként a Híd-Mosttal, az RMDSZ-szel és az UMDSZ-szel alakítottunk ki jó kapcsolatot, most Szlovéniában jártak pénteken és ismerhették meg az ottaniak helyzetét. Érdekes látni, hogy míg a szlovén által teljesen támogatott kisebbség a vegyesházasságok nyomán eltűnni látszik, mennyire más a helyzet a politikailag teljesen megosztott Partiumban, Erdélyben. A párt tervezi a külhoni magyarok meglátogatását Ausztráliában és az USÁ-ban, az ehhez szükséges források előteremtése folyamatban.

Az Erőszakmentesség Kabinet műhelye alapító gyűlését jún. 21.-én tartja, ennek eredményéről is beszámolok majd.

Még hogy a parlamenti munka unalmas, a kelet európai palettát megszínesítő ukrán parlamentben rendszeresen bizonyítják a képviselők, hogy nem csak szájhősök, ütnek is ha kell.

A heves vitát, majd verekedést a megreformált nyelvtörvény váltotta ki, mely garantálná minden megyében a kisebbség nyelvének hivatalosságát, ha az eléri a lakosság 20%-át. Eddig is volt hasonló rendelkezés, mely személyi autonómiát garantált úgymond, de nem működött a valóságban. Jó hír nekünk és a románoknak, hogy így 1-1 megyében hivatalos lesz a nyelvünk, de a tatárok is intézhetik ügyeiket nyelvükön a Krími-félszigeten. De nem is ezen a három apró kisebbségen kaptak össze, hanem az orosz nyelv státusán. 40 évnyi szovjet megszállás után tömegek vették fel az orosz identitást, mivel a két nyelv hasonló, így könnyű átszokni, de az orosz lényegesen magasabb státussal járt. Ma az ukrán városok nagy részében orosz többség van, a népesség java orosz nyelvű ukránnak vallja magát, a Krímben konkrétan orosz többség van és időszakonként feltámad a szeparációs vágy, hiába a bőkezű területi autonómia.

Ukrajna fontos stratégiai pont, kapu Európa-felé és az egyetlen ország, amelyik megnyitotta határait a Dnyeszter-menti Köztársaság felé, akiknél ma is kemény sztálinizmus van. Ez még nem egy lefutott meccs.

Egész jó epizód, különösen meglepett, hogy Csepeli György is tiszteletét tette.

Azt hiszem, minden beteg emlékszik a napra, amikor testének egy részét amputálták és talán még mindig reménykedik egy kicsit, hogy visszakaphatja azt, amit elveszett. 1920. június 4.-én, 92 éve került az ország lakosságának 2/3-a más állam területére, veszett el a Szent Korona legszebb ékköve, Erdély, a török megszállás idején búvóhelyet nyújtó Felföld, az oly' sok harcot kibírt Vajdaság, az európai kisebbségpolitika mintájának is kiváló Kárpátalja, a hely, ahol a német felnézett a magyarra, Burgenland és Fiume, mely annyi konfliktus forrása volt a horvátokkal. (ma voltam vizsgázni kroatisztikából, utóbbi beleégett az agyamba)

Az 1921. évi XXXIII. törvénycikk rendezte a visszafordíthatatlant és tette a nemzet fő összekovácsolójává a keserűséget. Szemétség volt a békeszerződés, mert még saját nemzetük tagjait sem vették figyelembe szomszédaink és csak Sopron kapta meg a lehetőséget a döntésre, pedig több tucat kérvény érkezett. Geopolitikai szempontok szerint szabták fel az országot, nem volt ebben semmi racionalitás, szétverni a magyar gazdaságot és kiiktatni egy erős közép-európai birodalmat.

Mi maradt nekünk, az európai normákon belül? A magyar nemzet lelki egyesítése, honfitársaink támogatása és a velük érzett szolidaritás. És most nem csak az elcsatolt honrészekre gondolok, hanem a külhoniakra, kik eleve nem voltak a birodalom részei (csángók) vagy menekülni kényszerültek a nyilasok vagy a kommunisták elől. Össze kell szednünk magunkat, mind belföldön, mind külföldön. Le kell számolnunk a népet sanyargató oligarchákkal, rendre kell utasítanunk a nem éppen tisztességes szomszédokat, miként mi is tiszteljük az ő nemzetéből érkezett vendéget. Történelmünk személyiségeit tényszerűen, aktuálpolitizálás nélkül kell oktatnunk, ne hagyjuk, hogy ellenségeket faragjanak nagyjainkból, akár határainkon belül.

A mai nap legyen valóban az Összetartozásé és a megemlékezésé. Mindannyiunké.

Érdekes, hogy Románia nem bízik annak megtörténtében, amire google egyenesen ajánlatot tesz, ezért rögtön Vikitől követelik a bűnbánatot. Persze nem logikátlan lépés, most képzeljük el, ahogyan Kövér bocsánatot kér: "Bocsánat, amiért a maguk nemzete olyan kisstílű, hogy csak mások akadályoztatásán keresztül éli meg románságát, pedig ha mi nem virágoztatjuk fel Erdélyt, még mindig hegyi kecskéket fejnének naphosszat!", szóval talán jobban járunk így. :)

Kicsit hasonlatos a helyzet Csurka elszólásáig, amikor az USA kérte meg Viktort, határolódjon el az ellenzéki politikustól (aki amúgy a ciklusban végig inkább partner volt), de ez elmaradt és jó időre hazavágta a két ország kapcsolatát. Most csak remélni tudom, hogy ez nem következik be.

És ezt nem azért, mert ne értenék egyet azzal, hogy volna kellő oka Romániának is bocsánatot kérni, de az EU hiába alkotott töménytelen anyagot kisebbségvédelmi témában, hiába ratifikáltat mindenféle egyezményeket, ha impotens a végrehajtás, ha most elbaltázzuk ezt a helyzetet, a székelyföldiek és a körülötte szórványban élők mellett nem utolsósorban a csángók szívnak egy brutálisat.

Magyar és magyar nem szeret megegyezni, ezt jól példázza a Most-Híd és a Magyar Koalíció Pártjának állandó adok-kapokja. Most persze, hogy senki sincs kormányon kettejük közül, megtörténhetett, hogy nem mint szembenálló, hanem mint esetlegesen megegyező felek üljenek asztalhoz.

A sokszor csak "dél-szlovákiai vállalkozók pártjának" csúfolt, vegyes párt és a még mindig a múlt sérelmeivel (van miért) foglalkozó, sok kis pártból egyesült koalíció most kénytelen lesz megegyezni, ha legalább megyei szinten eredményt akarnak felmutatni, mert a kisebbségpolitika úgy fog alakulni, ahogyan a Smer akarja, és hát emlékszünk rá, hogy a szlovák baloldal eddig mennyire volt nemzetiségbarát. Talán most tényleg nem a két csivavának kellene rivalizálnia a komondorok között, hanem egymás hátára állnia, hogy együtt nagyobbnak látszanak.

Hát igen, sikerült ismét felkavarni az állóvizet, nem csak egy nyíltan nyilas érzelmű irodalmár újratemetésének céljával, hanem "kedvenc" kénköves szájú politikusunk beszédével. "Győzelemre rendelt az a nép, amelynek olyan fia van, akinek a hamvaitól is félnek" - mondá házelnökünk, aki mellette nem is olyan régen még ideiglenes köztársasági elnök volt. Ha a Jobbik frakcióvezetője mondaná ezeket a szavakat, azt mondanánk "nini, üvölt az egér!", de mivel a magyar kormány egyik első embere mondotta ezt, érdemes
megfontolni.

Mert hát miért is kellene félnie bárkinek a Kárpát-medencében félni? A mondat pozitív népszellemi gondolatát értem, de ezt éppen kampány alatt, a nyíltan Fidesz-párti Erdélyi Magyar Néppárt rendezvényén kimondani nem piskóta, valóban hordoz némi irredenta hajlamot, ha belegondolunk, Magyarország egy helyi párt támogatásával befolyásra tesz szert egy volt tartományban szeletében, a Székelyföldön.

Gyakran hangzott el a héten az alábbi állítás, más-más formában: Nyírőt írói munkájáért kell újratemetni. Ezzel kb. egyet is értenék, ha elsősorban gyermekdalokkal és tájversekkel rukkolt volna elő (lásd Walt Disney, akinél nem érdekel senkit, hogy nemzetszocialista volt), de ő bizony próféta szerepet szánt magának, igaz, versei között nem rémlik, hogy volna olyan, amely megüti Erdélyi József - Solymosi Eszter vére című költeményét, de ha igen, javítsatok ki.

Persze én is dilemmázok most, hiszen az LMP lokális szinten gondolkozik, támogatva a szubszidiaritást, vagyis felmerül, van-e bármi jogunk megmondani, hogy egy helyi közösség kit temessen újra, egyáltalán kire nézhet fel, különösen határon túli magyarok esetében.

Itt azt hiszem, nekünk, magyarországi pártoknak a legnagyobb felelősségünk abban van, hogy a legjobbat akarjuk kint rekedt honfitársainknak, ugyanis ők továbbra is többségi, román környezetben kell, hogy éljenek. Erre láthatóan Kövér László házelnök nem jött rá, tetteinket felelősségnek kell követnie.

Avagy az idő mindent megszépít?

100 éve született a magyar szocializmus legmeghatározóbb alakja, akinek neve ma nagyon sokakban a jólét szinonimájaként szerepel. A puritán életet élő, nyugodt természetű politikus valóban a biztonság és élhető élet korát hozta el, felszámolva a munkanélküliséget. Csak ennek ára volt, az 1970s évek elején Hazánk fizetésképtelenné vált és a felvett hitelek nagy része a 3,60-as kenyérhez hasonló kiváltságok finanszírozására ment el. A jólét mögött nem volt gazdasági teljesítmény, a látszatexportra gyúrtunk. Persze akkoriban a jólét is mást jelentett, mint ma és talán jobban is jártunk volna, ha nem növekednek meg ennyire az igények és a fogyasztás nem ássa alá a közösségeket. Kádár érdeme, hogy nem hagyta a fiatalokat elkallódni, a magánszerveződéseket igaz, keményen tiltotta, de a kormány által szervezett megmozdulásokkal azért színt vitt a lakosság életébe.

De nem tagadható az sem, hogy aláírásával szentesítette a forradalom leverését követő megtorlásokat, köztük Nagy Imréét, akivel korábban egy oldalon álltak, csak Kádár november 7.-én inkább szovjet oldalra pártolt. Ezt mifelénk árulásnak hívják. Ahogyan a totális nemzetietlenkedés sem volt szép húzás, ismerve, hogy ezzel a "gulyáskommunizmus" éppen a kisebbségbe tartozott, a lengyelekkel és az NDK-val egyetemben. szép lassan felszántották ünnepeinket és az 1956 előtt megmásított történelem ment tovább, különös tekintettel a forradalmakra. A cenzúra által okos emberek mondták meg, hogy mi jó nekünk, ami hallatlan, sőt, pofátlan. 

Nagyon szomorú, oda jutottunk 20 év alatt, hogy ismét visszavágyunk a láncainkba. Mert a Párt most is elfoglal mindent, eltünteti a neki nem tetszőket, de most ez a jóléti valami hiányzik, az Erős Kéz csak Erős Ököl.  Azt sem lehet elfelejteni, hogy vörös könyv nélkül Kádáréknál diplomával is csak gyári munkás lehettél. Mint ma, Fidesz tagság hiányában. 

Mikor jutunk el oda végre, hogy a szabadság kis körei legyenek falvaink és a bölcsesség központjai városaink, miért kellenek a nagy megmondók, akik helyettünk döntenek? Felnőtt emberek vagyunk, nem a hatalom nagyra nőtt óvodásai!

Sokat foglalkoztam mostanság tenger nélküli tengernagyunkkal, ezért írok valami másról is. Bár ha belegondolok, a magzatpolitika is nemzetpolitika.

Isten mentse meg lelkemet attól, hogy az abortuszt hirdessem vagy támogassam, különösen a "Néma Sikoly" című film után, ahol beviszik a nézőt a kulisszák mögé. De ha választanom kéne egy néhány napos vérzés és egy jó kis méhfal kaparászás között, tuti előbbi mellett tenném le a voksomat. Mert ha már becsúszott, az ne vegye el a többi lehetőséget, egy hiba ne legyen halálos bűn, viszont végiggondolva, a tabletta által hozott vajúdás talán rádöbbenti a majdnem anyákat tettük súlyára. Ugyanis az abortusz szégyen, akárhogyan is vesszük, akár tudatlanság, akár nemtörődömség "szülte", drága mulatság mind az egészségügynek és mind az anyának.

De amit most a KDNP csinál, az a túlbuzgó, bigott kirakatkereszténykedés, gondolják végig, melyik okozza a kisebb kárt a női testben és csak utána reklamáljanak. Ugyanis vetélés természetes úton is végbemegy, a nők túlélik, kivéve, ha mondjuk vérzékenyek, de szerencsére ez inkább férfibetegség, mint a színtévesztés. Ellenben a "már bevált" műtéti abortusz növeli a szövődmények, mint a méhnyakrák, a méhen kívüli terhesség esélyét, aminél kvázi bármi jobb.

De mi a legjobb? Nem lefeküdni fűvel-fával és védekezni, felelősségteljesen, ami manapság egyre inkább hiányzik. Amikor az egyik fő reklám falun egy "Terhes vagy? Tudd meg most!" plakát a hirdetőoszlopon, hááát, azt kell hogy mondjam, eléggé elvetemült egy világot él az Y generáció.

Na ez pontosan az a könyv, amit nem fogok megvenni. Alant három poszttal ajánlottam Romsics Ignác könyvét, ebben egy fejezetet írt Egry, az Erdély-mítoszokkal kapcsolatban. Kellemes cikk volt, feltárta a XX. század eleji magyar emberek alacsony informáltságát Erdéllyel és különösen a Székelyfölddel kapcsolatban, amit romantikával kompenzáltak. Egry doktorált amúgy, az erdélyi szászok pénzügyi rendszeréből.

Ezzel ellentétben ez a könyv nem nagy szám, eleve irritál, ha nincsenek lábjegyzetek, ez Drábik János szint. Másrészt nem tudott objektív maradni, tudományos munkában nem illik olyanokat írni, mint hogy Wass Albert giccses és primitív, vagy hogy az egységes nemzet nem létezhet (mármint anyaországi és határon túli-, külhoni magyarok esetén). Meg szerintem a Jobbiknak nincsenek nemzetiszocialista gyökerei, a korai fajvédőktől és a mai nyugati populistáktól merítettek sokat. Persze nem mehetek el az mellett, hogy jól írta le a magyar eseményekhez és személyekhez fűződő ambivalens viszonyt, pl. Nagy Imre esetében, akit a jobboldal annak ellenére magának vall, hogy az holtáig kommunista maradt, de pontosan ettől, a kommunista-antikommunista tengelytől nem tudott szabadulni. Abban is teljesen igaza volt, hogy határon túli magyarok esetében csak arra figyelt oda eddig a magyar kormány, amelyik feltűnően ki volt szolgáltatva valamely többségi nemzetnek, de pl. a csángók, a burgenlandiak vagy akár a New York-ba emigráltak nem izgattak igazából senkit.

Szóval erősen közepes lett, kicsit több munkával egy egészen jó könyv lehetne.

Horthy tér Gyömrőn, Horthy szobor Kerekiben, amit a féleszű Dániel Péter rögtön le is locsolt, Siófokon fiának szobrát állítják ki (nem hallgatom el, hogy a Kossuth térről eltávolított Károlyi szobor is ide kerül, konpenzálásként), Debrecenben pedig a református kollégium oldalára került ki az emléktáblája. Közben Gaudi-Nagy Tamás és a Jobbik tombolt egyet Pesten, akadályozva Dánielt az előadása megtartásában (még mindig elítélem tettét, de a "mocskos zsidó" és "buzibérenc" szavakat skandáló tömeg szellemi színvonalát sem kívánom megtippelni). Vagyis egy szó, mint száz, a Kormányzó Úr úgy került a figyelem központjába, mint újratemetése óta soha.

Mit tudott ez a Miklós, hogy még azok is mellette állnak, akiknek anno ideológiai elődjeiket (még ha a nemzeti radikalizmus teljesen megváltozott is azóta) a kormányzó folyamatosan távol tartotta a hatalomtól, mint most teszi Orbán (nem egyszer vontam kettejük között párhuzamot, és ez az egyetlen érdeme mindkettőnek).
Szerintem nem az itt a lényeg, hogy mit tudott, hanem hogy mire vágynak most a magyar emberek és erre a romantikus képre jól ráhúzható Horthy. A magyar néplélek sajátossága, hogyha baj van, mindig egy erős kezű messiásra vágyik, aki a nép nevében rendet tesz. Sajnos akármennyire is töröm a fejem, nem volt ilyen személy a magyar történelemben, csak hogy Tisza Kálmánt, Gömbös Lajost vagy akár Szálasi Ferencet említsem, egyszerűen a hatalomcentrikus egyének a saját érdekeik véghezvitelére vannak berendezkedve, így végsősoron populista lőzüngjaik után nem marad "nép iránti rokonszenvükből" semmi.

Bennem azért még ott van a remény, hogy feleszmél lassan a magyar és rájön arra, hogy egy kimért antalli személyiség és szakértői gárdájának tenyere teheti rendbe ezt az országot, nem egy vasember kemény ökle.

"A büszkeség csodálatos dolog, amíg nem épül fal belőle", mondották valami filmben. Izrael eddig is híres volt csodálatra méltó kisebbségpolitikájáról a Gázai-övezetben, most így a berlini fal lebontása után 20 évvel az afrikai határra húznának fel falat.

Sok a bevándorló, én elhiszem és vannak elméletek, melyek a nemzetállamok totális bezárkózásáról írnak a közeljövőben (szégyenlem magam, a nevek nem ugranak be), de a zsidóságnak a közelmúltban történő kirekesztődését követően elvárnám, hogy legyen annyi esze, ne álljon ilyen aljas módon az éhezés kontinenséről érkezők elé. Mert ha jól tudom, izraeli teljes jogú állampolgár csak anyasági származási, vagyis jus sanguinis alapon lehet bárki, ami megint csak elfogadhatatlan egy világszerte gyanús tekintetek által szegezett, kinézett néptől. Mintha kétféle zsidóról beszélhetnénk, az anyaországiról, aki elnyom, és a külhoniról, akit elnyomónak néznek.

Majd kiderül, hogy a vak ortodoxia véghezviszi ezt a példátlan őrültséget.

A címben idézett mondat nem újdonság, aki a választások után meghallgatta Vona Gábor beszédét, annak ismerős lehet az állítás, aminek valóságtartalmában bizonyos vagyok, ugyanis a Jobbik eléggé sajátságosan definiálja, hogy ki a magyar. :)

A külsőségekre rengeteget adó párt (csak ámulok a képeken, összehasonlítva az LMP kongresszusaival olyan, mint a katolikus és református templom kontrasztja) valóban jól teljesített, ha a figyelemfelhívó akciókat nézzük, mint az Európai Unióval szemben, mint a roma-magyar szembenállás hirdetésében. A legnagyobb gondom viszont, hogy a párt emberei, tisztelet a kivételnek, maguk sem tartják be az elveiket, mozgássérültek helyén parkolnak, belterületté nyilvánítják telkeiket, házasságtörést követnek el a munkahelyükön és ők maguk is sokat vásárolnak a Tesco-ban. Persze szentek alig, ha akadnak, LMP-n belül is morogtam már túlzott kocsikázásért vagy Burger King-ezésért.

Hogy mik az esélyeik, ma még nem lehet megmondani, döntő jelentősége lesz az IMF tárgyalások kimenetelének és az államháztartás bevételének eloszlása személyi téren nagyon nagy befolyással fog bírni a szereplésükre, vagyis azt kell hogy mondjam, nem az övék, hanem a Fidesz-KDNP teljesítménye fogja eldönteni, nyernek-e vagy sem.

Kis könyvélményről is beszámolnék, régen olvastam már ilyen tartalmasan a XX. század elejének politikatörténetéről, Horthy Miklós kormányzóságáról, Teleki és Bethen politikájáról, Klebensberg és Hóman kultúrfelfogásáról, Mindszenty Jószefről és az egyre inkább antiszemitizálódó katolicizmusról vagy az Erdély kép változásairól. Utóbbi azért is izgalmas, mert ma is egy romantikus terület iránti vonzódást és nem a megismerés iránti vágyat látom benne. Rövidítve megjelent a Rubicon 2009/I. számában, a borítóra kattintva letölthetitek.

"Tisztelt Honfitársak, Kedves Barátaim,

Úgy gondolom, hogy amikor Önök, kik megfeszített munkával építik nemzetünk építményét és minden nap feladásokra kényszerülnek harcunkban, nekünk is szorítanunk kell a nadrágszíjon, mert így tisztességes. Ezért az elkövetkezendő két esztendőben a politikai pártok nem kurtítják tovább a költségvetést, fizessék meg a politikusok a pártjuk működését."
Elképzelt Orbán Viktor Beszéd

A leírtak fiktívek, de miniszterelnökünk javaslatai bizony ezek: Egy fillért se a pártoknak. Mondja ezt a legtöbb mandátummal bíró párt, amely alapjáraton is beszedi a politikai bevételek 2%-át minden tagtól, mondja ezt az, aki az államtitkári fizetést akarta adni minden képviselőnek és mondja az, akinek komplett nagyvállalkozói hátországa van, akik a csurranó közpénzekért, állami megbízásokért szívesen támogatják a párt kampányát és működését.
Ez az egész buli megint arra megy ki, hogy minél kevesebb párt legyen, minél gyorsabban kigyomlálhassák a még meglévő ellenzéket. Nem tudják, ha eltűnnek a megosztható szavazatok, szépen a fejükre nő majd a Jobbik (akiket zenekarok, kisvállalkozók és hírportálok etetnek), Horthy akárhány embert tett meginghatatlan pozícióba, a nemzeti szocik ezt megunták és jött a puccs. A Jobbik meg nem éppen a konszolidáltságáról volt híres eddig sem.

Eljutottunk oda, hogy lassan a 30s évek cselédjeinek szintjén kezelnek egyeseket, megfosztva minden méltóságuktól. A közmunkás jó munkás, mert a munka törvénykönyvének töredéke vonatkozik rájuk, igaz, utóbbit is szétforgácsolták rendesen, júliustól mindenki rabszolgája lehet a nemzeti együttműködés rendszerének haszonélvezőinek.
A kérdés persze adott, meddig leszünk birkák? Meddig féltjük összekuporgatott morzsáinkat annyira, hogy a rövidtávú veszteséget se vállaljuk? És mikor kapjuk már össze magunkat annyira, hogy kikaparjuk pár szociális dominanciától dagadó mellű őrült szemét? Mert a Jobbik rossz felé mutogat, itt nem etnikai konfliktus okozza a bajt, hanem a dilettáns, csak pénzlopásra tervezett gigaoligarchák, akik mint mindenre immunissá vált piócák élősködnek a nemzet testén, abban a tudatban élve, hogy ők a test. Pedig őket csak táplálják a dolgos kezek, mint a kakukkot a mostohaszülei.

Lassan már tényleg elhiszem, hogy teljesen meghülyültünk. Mint írtam korábban, nem éltem meg diadalmámort, amikor megtudtam, teret és szobrot is kap a Kormányzó Úr, a Nemzet Apja, mivel nem értek egyet hatalomgyakorlási módszereivel és úgy általában a múltba révedő, erősen hierarchizált eszmerendszerével, de még kevésbé tudom hová tenni ezt az idiotizmust, amit művelünk.

Mi magyarok sportot űzünk abból, miként alázzuk meg a másik kedvelt személyeit és szimbólumait, gondoljunk csak Károlyi szobrának többszörös jobbikos lealázására (kötéllel a nyakában), a turulcsomagolásra és most itt van ez a szellemileg alultáplált gyurcsányista Dániel Péter, akit én még nem is értem, hogyan nem mentett fel az ügyvédi kamara, és egy frissen avatott faszobrot teljesen tönkrevág, amit biztos vagyok benne, hogy állati komoly indulatok követnek majd. Mert ha nem tetszik nekem a szobor, nem megyek el az avatására és nem koszorúzom meg nagyobb évfordulókon, de amíg nem Szálasi vagy Rákosi kap szobrot közterületen (előbbi már egy borsodi magánbirtokon megtörtént), addig nem verem ki a balhét.

Hülyék vagyunk, mert hülyének nézzük a másikat és hülyén viselkedünk. Ez óvodás viselkedés, nem felnőtt emberekhez méltó. És amíg ezt csináljuk, a Nemzetnek nincsen jövője.

Frissítés: A nagy szégyenlista. Kb. a feléről tudtam. Őszintén, az apolitikus Weöres Sándor vagy a baloldal által is elismert Klebensberg Kunó kinek ártott??

Mindig megdöbbenek, amikor valaki a genetikából akar bármit is levezetni vagy kikövetkeztetni, általában a felelősség hárítására jó ("nem én tehetek róla, belém van kódolva", "nem menthető, a vérében van"), semmi egyébre. De nem is Czeizer Endrét akar leszólni, ez a "szemüvegemből" következik, ha minden alapjának tekinteném, a szociális munkát dobhatnám a lomtárba.

Nagymamám mondta anno, "apám sváb volt, anyám tót, én így lettem magyar". És mennyire igaza volt. Anno Grünwald Béla okoskodott a szlovák "faj" elsőbbrendűséségről, Málnási Ödön a turáni birtokos faj által elnyomottnak vélte a bolgáros magyar parasztot (sic!), Ménely Lajos, miután leszokott a kedvenc hüllőiről, megállapította, hogy a magyarnak tilos zsidóval és mediterrán embertípusokkal vegyülnie, mert alacsonyabb rendű formák jönnek létre. Azt hinné az ember, hogy ez már a múltté, erre egy neve elhallgatását kérő Jobbikos kitalálja, hogy megvizsgáltatja a génállományát, zsidó és cigány felmenők után kutatva. Én azon döbbentem meg először, azt feltételeztem, hogy ők a Hét Vezérig vissza tudják vezetni a családfájukat, nem hogy ilyet egyáltalán lépni merjenek. Persze vannak büszkén vállalók is, Reiner Péter, aki részt vette a Magyar Gárda megalapításában, vállalta zsidó felmenőit.

Sokkal többet számít a neveltetés és a nyelv, mint bármi más, csak a romantikus primordialisták vélhetik úgy, hogy a vérség a legfontosabb meghatározó elem. Nem vagyok egy John B. Watson, hogy "adj egy gyereket és azt nevelek belőle, amit szeretnél", de ha kiküldök egy gyereket egy ázsiai matematikus és egy afrikai vadász családhoz, hót ziher, hogy semmi sem marad bennük a felmenőiktől, ikerkutatások során találkoztak olyan párral, akik közül az egyik zsidó, a másik náci nevelést kapott, izgalmas lehetett a találkozásuk.

De hogy aktuálisabb legyek, a Jobbik által kezdeményezett bizottság megalapítását már több, mint 78-an aláírták (majdnem komplett LMP, 3 független és huszonvalahány emeszpés), vagyis indulhat a Közgép Zrt. nevű közpénznyelő gépezet bezúzása? Hajrá Magyarok!

A nagy gondolatoknak "tér" kell, mondta Kázmér, amikor két szót írt a lap két felére valamelyik képregényében, még gyermekkoromból rémlik. Ugyanez lehetett a gyömrői önkormányzat gondolatmenete is, hiszen a tér visszanevezése nagy gondolat, a szimbolikus kérdések pedig nagy indulatokkal járnak.

Leszögezem, nem tartom demokratának Horhty-t. Megválasztásakor a katonaság jelen volt a parlamentben, ragaszkodott a közkegyelem gyakorlásához, az önálló rendeletalkotás jogához (amivel csak pályafutása elején élt) és a felsőházba való holtig tartó kinevezésekhez. A választásokat is meghamisították Teleki Pálék, a községekben nyílt szavazásokat tartottak a csendőrség jelenlétében, míg a városokban nem voltak egyéni listák, gyengítve a munkás szavazatokat. Persze hozzáteszem, ezen ténykedés segített a nyilas hatalomátvétel elhúzódásához, a nyilas pártok a 30s évek végére már szinte mindenhol verték volna a Keresztény-Keresztyén Földmíves-, Kisgazda- és Polgári Párt jelöltjeit (rövidebb nevén Egységes Párt).

Másik oldalról persze, abban az országban, ahol még mind a mai napig vannak kommunisták nevét viselő közterületek (pl. Martfű), miért okoz megütközést a szinte nemzet apjaként tisztelt kormányzóról egy tér elnevezése? Kultúrpolitika terén tagadhatatlan, hogy a két világháború terén nagyon invesztíció történt, mint a szocializmus évtizedeiben, ahogyan a leszakadó kistérségek problémáit is ügyesebben kezelték népfőiskoláikban, mint a központosítással elfoglalt kommunisták. De a másik oldalról, ismét egy "Szabadság tér" esett áldozatul, ami azért aggasztó, ez egy olyan szó, melyet a meghozatalának időpontjától függetlenül nem cserélnék le.

A történelmet ki kell beszélni és meg kell ismerni (!), addig csak az érzelmek határozzák meg a szimbolikus döntéseket.

A hónapban az LMP volt frakcióvezetője Bács-Kiskun megyét látogatta meg, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán, Baján, és többek között nálunk. Hatalmas hőség volt (vélhetően megtudta a Nap, hogy jön a Bandi, ezért a hét eleji előrejelzéssel ellentétben csak holnap jön a zivatar), ennek ellenére kockáztatták meg a főként idősebbekből álló hallgatók, hogy megvárják a szomszédos településen dédnagyszülei sírját meglátogató képviselőt.

Volt persze egy-két érdekes eset, de elsősorban a mindennapok problémái érdeklik az állampolgárokat és nagyon haragszanak Viktorra. Mondjuk nem csoda, amikor újabb és újabb adók kerülnek kivetésre, teljesen megbénítva mind a lakosságot, mind a gazdaságot. Illetve volt szerencsénk megismerni egy professzort, aki csak véletlenül értesült arról, hogy a környéken járt Schiffer András, ezért szeretem a kitelepüléseket, mert egy-két jó ismerőst mindig szerez az ember.

Helyszínen készült fotók:

Üdvözítő és bátor dolog, hogy egy kormány nevesítve a fiatalokhoz közelebb hozná az örök rendszerkritikus szegényparaszti irányzatot, mely mint a Horthy-rendszer alapvető maradi rendiségét, mind a szocializmus ésszerűtlenségét és álszentségét élesen bírálta. Végig a korszeű földosztást követelték, a parasztság megélhetésének és iskoláztatásának biztosítását egy hagyományaihoz hű Magyarországon. Sokat tanulhatunk a Márciusi Fronttól, a Nemzeti Parasztpárttól, vagy akár a szlovák Sarló mozgalomtól.

Persze nem feledhetjük, hogy a népiek táborát az agrárus szeretet kötötte össze, nézeteikben teljesen különállóak voltak, egészen a kommunisták Darvas Józseftől az antiszemita Szabó Dezsőig, vagy éppen a harmadikutas Illyés Gyuláig, aki a szocializmus évei alatt próbálta a nemzeti szemléletet óvatosan a köztudatban tartani, tőle származik a megjegyzés: "Patrióta, ki jogot véd és nacionalista, ki jogot sért".

Viszont nem vagyok teljesen elfogult, két témát továbbra is baromira hiányolok az alaptantervből:

De mémoire de rose, il n'y a qu'un jardinier au monde, vagyis rózsaemlékezet óta nem halt még meg kertész, ahogyan Bernard Fontenelle megmondta a tutit. Kellene egy tantárgy, mely környezettudatosra nevel, nem lehet elég korán elkezdeni. Az államcsőd vagy az aids megbetegedés is olyan, hogy azt hisszük, nincs, amíg nem a saját bőrünkön tapasztaljuk, ugyanígy a Föld erőforrásait is ki lehet meríteni.

A másik pedig a pénzügyi alapismeretek. A bankok és más pénzintézetek pofátlan módon használták ki az állampolgári tudatlanságot és hiszékenységet, hogy pusztán fogyasztásra (és nem befektetésekre!) személyi kölcsönöket vegyünk fel, aztán minden második háztartás ma szépen törleszt. Hogy ez az agyrém meg ne ismétlődjön, már hatodik osztálytól érdemes volna a témába bevezetni a fiatalokat, persze az ő szintjükön, középiskola vége felé már a befektetési lehetőségeket is ismertetve.

Így jár az, aki haverokat, volt kollégium szobatársakat és kedvenc fogorvosokat hoz helyzetbe. Az a baj, hogy ezek a jóbarátok, nevezzük csak nevén a gyermeket, oligarchák, már túl sokat tudnak Viki titkairól és ha kihúzza a gyufát, jól odavágnak neki. Gondolom ő is látja, micsoda szeretet övezi ma fideszes berkekben Ángyánt.

Valószínűleg én is magam alatt lennék a helyükben, így továbbtanulni gyakorta lehetetlen lesz. Persze nem feledem, a fenének kell ennyi bölcsész, a bölcsész területek másodképzésnek jók, de akkor miért nem rögtön az elején teszik vonzóvá a szakmunkásképzést és könnyítik meg ott az érettségizést, ha szakmunkásokra (és mérnök szakosokra) van szükség? Ismerek olyan villanyszerelőt, aki él-hal az irodalomért, ilyen emberekre az országnak szüksége van, a képzettség véd a demagógiával szemben... Igaz, Viktor?

Most láttam a videót a Tabu archív megtekintése közben (azt is ajánlom, éppen Tiszaeszlár a téma), nem hosszú, kemény két perc.

Erről az új, Magyar Cigányok Országos Pártjáról már megírtam kissé szkeptikus véleményemet, de a nyilatkozóknak kétségtelenül igaza van abban, hogy a magyar politikai elit csak szavazókat lát a romákban vagy éppen a romaellenesekben. Mert kétségtelen, hogy mind a jogvédő értelmiségnek, mind a szélsőjobboldalnak szüksége van a konfliktusra, ha el akarja adni magát, más kérdés, hogy a kandalló mellett pipázgatva elmélkedő felebarátaink ezt sokkal bénábban teszik.

A legnagyobb gond, hogy hajlamosak vagyunk a romákat egységes masszaként kezelni, főként azok, akik kedvenc pártjuk felszólalásaiból, könyvekből és fényképekről ismerik őket, vagy esetleg egy-két alkalommal atrocitást szenvedtek el. Kiváló doktori disszertáció volna bárki számára a massza elemekre, csoportokra bontása. Én úgy hiszem, azokkal a családokkal, amelyek már évtizedek óta a devianciákat tették meg normának és a közösségben totális romboló hatást fejtenek ki, legyenek romák vagy nem romák, a szociálpolitika nem tud mit kezdeni, különösen, ha adott család kint él egy zsákfalu határában. Azokkal viszont, akik számára nincsen elérhető közelségben egy normális szakmunkásképző vagy gimnázium, akiknek településén az önkormányzat az egyetlen munkaadó bizony tennünk kell valamit, a tömegközlekedés drasztikus leépítése helyett (amiben kormányunk élen jár, lásd Nógrád megye) éppen annak helyreállítását vagy közösségi kezelését (iskolabusz), illetve a település környezetének felhasználását munkahelyteremtésre, legyen az erdőgazdálkodás, gombatermesztés vagy éppen szőlészet, a lényeg, hogy legyen valami termék a folyamat végén, ne csak a szerencsétlen tópartokat alázzuk hülyére a hecc kedvéért.

Visszatérve, félek attól, hogy ez a roma párt is fióktáborrá válik vagy beszorul egy-egy régióba, másrészt nagyon fontos, hogy céljaikat egyértelműen meghatározzák, és nem utolsósorban ahhoz megoldási javaslatot készítsenek, hangzatos jelszavakkal, ahogyan már ők is megtapasztalták, tele van a padlás. Azt sem felejteném el, ami miatt bedől a rengeteg cigány kisebbségi települési önkormányzat, alacsonyan kvalifikált emberekre, jogi- és szakmai segítség nélkül nem lehet építeni.