A Napi Gazdaság információ szerint a már tavaly felvetett és átgondolt koncepció végső kidolgozásra került a Nemzeti Dohányboltok, Nemzeti Italboltok, Nemzeti Pékségek és Nemzeti Hurkatöltő Üzemek sikerén felbuzdulva, így férfiak és nők egyaránt igénybe vehetik a szigorúan ellenőrzött, minőségbiztosított és ISO-69 szabványnak megfelelő szolgáltatásokat. A Napi Gazdaság meg nem nevezett kormányközeli forrása szerint a fentiekre azért volt szükség, hogy a haveroknak dobjanak még pár koncot visszaszorítsák az egyre jobban burjánzó nyugatimádó swingerklub kultúrát, mely nem csak a nemi betegségek, a hedonizmus, az önkéntelen vérfertőzés, hanem a homoszexualitás melegágyai is, míg a Nemzeti Kuplerájokban kizárólag heteroszexuális, keresztény erkölcsnek megfelelő, a nemzeti üdvösséget és családpolitikát szolgáló szolgáltatások igénybevételére lesz lehetőség.

Az üzletekben kizárólag hazai alapanyaggal dolgoznak, melyek Ius primae noctis alapján szigorú minőségellenőrzésen esnek keresztül, így minden vevő biztos lehet benne, hogy csak a szabványoknak megfelelő szolgáltatást talál a Haza érdekét szolgáló üzletekben. A kormány már indítványozta is a vájár és juhász képzés mellett a nemzeti szexmunkás OKJ képzés beindítását a Közszolgálati Egyetemen, addig az üzletek létszámát a közmunkaprogram keretében kívánják feltölteni.

A fenti, hetedikes irodalomtankönyvből való részleten magam is több soron megütköztem.

1. Ennek mi keresnivalója van egy irodalomtankönyvben? Talán inkább az általuk annyira favorizált etikaórán kellene elhangoznia hasonló fejtegetésnek, annak célja amúgyis az ideológiai átformálás.

2. 

Fő a hitelesség.

3. A fent felsoroltak nem a nyugat kizárólagos sajátjai, teljes világunkat érintik károsan. A globalizációnak adott két rendkívül káros hatása. Egyrészt a helyi-, a regionális-, a nemzeti kultúra hanyatlásnak indul és helyét átveszi egyfajta globális nyelv, értékrend, mely szorosan összefügg a fogyasztással. Az értékeket nem a család és a helyi közeg, hanem a média közvetíti. A másik pedig az emberi kapcsolatok kiüresedése, elsekélyesedése, vagyis az elidegenedés. Az egyén kerül a központba és elsősorban kevés, de szoros kapcsolatot tartunk fent globális hálózatokon keresztül, míg a helyi, közvetlen közeggel már alig érintkezünk, erre a legjobb példa, hogy buszon sem a mellettünk ülővel beszélgetünk, hanem telefonunkon pötyögünk a facebook chatbe.

A probléma valós, de idióta ideológiai puffogtatások helyett talán a helyi közösségeket kéne feléleszteni és nem kiszolgálni különféle gazdasági érdekcsoportokat kiszolgálni, szájkaratéból már lassan feketeövesek leszünk. A miutcánk ezért tűnik elsőre jó kezdeményezésnek, mert a globálishoz szokott felhasználót vissza kívánja csatornázni a lakókörnyezetébe, meglátjuk, hogy sikeres lesz-e.

Korábban elég markánsan az ukrán területi egység mellett foglaltam állást és bár adtam hangot bizonytalanságomnak a kissé érdekesen megalakult ukrán kormány tisztánlátásával kapcsolatban, eddig szándékosan kerültem az állásfoglalást, mivel továbbra sem tartom magam Ukrajna-szakértőnek, de végre sikerült nehezen beszereznem a Kalligram Regio Könyvek által kiadott Ukrajna színeváltozása 1991-2008 című könyvet, ami kifejezetten alaposan gyűjti össze azokat a tanulmányokat, melyek annak ellenére magyarázatul szolgálhatnak a ma kialakult helyzetnek, hogy a számunkra érdekes 2009-2014 közötti időszakkzikal egyáltalán nem foglalkozik.

Valljuk be, Ukrajnában háború van. De nem polgárháború, hanem két nagyhatalom, az EU és az USA, valamint Oroszország és szövetségeseinek háborúja. Sokkal okosabb dolog saját földünk helyett máshol hullajtani a vért és tönkrevágni a teljes infrastruktúrát. Ennek következtében mindkét oldal folyamatosan hazudik és az IS, a Szíriai események árnyékában tudja tartani a konfliktust, de 1-1 lelőtt utasszállító még bőven elég, hogy áttörje a többnyire lobbicsoportok által birtokolt közmédiumok ingerküszöbét. És ennek az egész bulinak az ukrajnai ukrán, valamint orosz lakosság a legnagyobb vesztese. Nem létező egészségügyi- és szociális ellátás, valamint a keleti régióban rommá lőtt városok, otthontalanná vált családok, a megoldatlannak tűnő gázimport jelzi a hatalmas pusztítást, nem beszélve a gyászolókról.

A 2010-es elnökválasztás eredménye (kék: Janukovics, sárga: Timosenko)

Ukrajna nyelvi és politikai térképe

 Arra a szintre jutottunk, hogy véleményem szerint ki kell mondani, az országnak ketté kell válnia. Az az érzésem van, mint amikor a válófélben lévő házaspár két tagjának családja szétveri azt a házat, amin elméletben a válóper alatt dönteni kellene, közben szegényednek és éhenhalnak a gyerekeik. Ukrajnát egy huszárvágással fel lehet osztani a nyugati-központi, valamint keleti-déli régióra, utóbbiból a Krím már orosz terület. Még a sárgával jelölt területeken a többsége nyugati, demokrata, piacpárti és politikailag a jobboldalhoz kötődik, valamint az önálló ukrán történelmiségben hisz és az ukrán nyelvet, valamint a még mindig el nem ismert független ukrán ortodox egyházat támogatja, keleten erős a szovjet nosztalgia és a paternalista gondoskodó állam iránti igény és az ott élő ukránok többsége is oroszul beszél, és bármilyen meglepő, de elutasítja a népirtásként felfogható 1932-33-mas ukrán éhínséget, a holodomort. Politikailag mindigis a baloldalhoz kötődtek, itt a legmagasabb a kommunisták támogatottsága (abba ne menjünk most bele, hogy Putyin csak használja a szovjet nosztalgiát, maga inkább jobboldali ikon és személyiség). Ebből kifolyólag a békés rendezés esélytelennek látszik, mivel a győzedelmeskedő fél megbüntetné, elnyomná a másikat, illetve a két nagyhatalmi csoport kakaskodása sem szűnne meg egykönnyen a régiós befolyásért, esetleg a teljes ország lerombolásával.

Nem mehetünk el az ország mostohagyermekei, a kárpátaljai magyarok és az ukránosított ruszinok mellett sem, akiknek nyelvi-, kulturális- és felekezeti különbözőségeik révén a jelenleg vörösben látó ukrán vezetés nem a legkorrektebb, európéer megoldást fogja kínálni kisebbségi problémáikra, sőt, az sem kizárt, hogy a háború mind a besorozások, mind élelmezési, más ellátmányi problémák tekintetében átterjed erre a régióra, ekkor a mindenkori magyar kormánynak mindent meg kell tennie a helyzet enyhítésére, amennyiben ez nem lehetséges, akár katonai védelemmel szolgálni az ott élők érdekeit, megállítva az ukrán kormány kizsákmányolását és az esetleges orosz előrenyomulást, elvégre az elmúlt ezer évben többször kényszerültünk a védőbástya szerepére és voltunk nagyhatalmak határmezsgyéjén.

Nem pártálláspont, magánvélemény.

Írja a hír24, hogy 2050 körül már étrendünk java ízeltlábúakból áll majd, csótányokat dobálunk a serpenyőbe és tücsköket tenyésztenek majd a farmokon. Úgy érzem, a cikk írója sem veszi észre, hogy miként is ábrázolja az emberiséget. Mint egy falánk kisgyerek, aki addig nyitogatja a hűtőszekrényt, amíg van benne étel, először a finom falatokkal foglalkozik, majd utána, ami még maradt, de közben elfelejti, hogy 3 napos ünnep van és 3 napig nem fog vásárolni senki.

Valljuk be, az embernél kíméletlenebb élőlény nem létezik, kíméletlenül fogunk termelésre vad területeket és számoljuk fel más lények természetes élővilágát és ezáltal borítjuk fel az egyensúlyt, indítjuk el a fajok kihalásában a dominót. Ha ez nem elég, a klímaváltozással nem csak kedvenc arabica kávécserjénket, de több ezer állat- és növényfajt törlünk el végleg a Föld színéről, adva egy pofont a biodiverzitásnak. Az állatokat háziasíttottuk, tojást, húst és tejet adnak számunkra, míg a növények szépen sorba rendezve várják a feldolgozás óráit, az állatok "embertelen" körülmények között sínylődnek, naposcsibéket darálunk le, csak mert kakasnak születtek, teheneket alakítunk át izomkolosszussá a gyors és produktív vágás érdekében. Miután érezhetően a tengereket tovább aknázni már a pofátlanság csúcsa volna, most jönnek az új ideiglenes enyhítő ötletek, van 1900 ehető rovarfaj, együk őket, mert hát tücsköket és sáskákat tenyészteni "embertelen" körülmények között mégsem olyan bajos, mint a gerinceseket, a rovarszemen nem csillan könnycsepp.

Örvendetes belegondolni, hogy Magyarország is 10 millió Bear Grylls országa lehet, de mi volna, ha egyszer nem fordítva ülnénk a lóra, hanem gondolkoznánk. Egyrészt Európa öregszik, itt ugyan nem tűnik el a marhahús és a halászlé, feltéve, hogy nem leszünk még jobban a hipermarketek fogjai és nem az exportra való túltermelés lesz a hazai életforma, másrészt talán inkább népesedéspolitikai és nem gasztronómia döntéseket kellene hoznunk nem csak az emberiség, hanem a Föld nevű bolygó érdekében is.

Nyilván én sem vagyok a jelöltek gyöngye, de azért meglepetések tudják érni az embert. Eleve vicces volt, ahogyan a nagy Összefogás, ami igazából csak a saját szavazóbázis feldarabolását, a fővárosban alig tudott megegyezni, mert az MSZP kicsit más listát fogadott el, mint a többiek, Büki Tamást is jól benézték, Falus Ferenc főpolgármester meg lóvá tette magát, benevezett a már lerágott csont jeges önlocsolásba és miközben a kutya maszcizott, orrba vágta a gyereket. Sajnos az esztergomi Jobbik-DK szövetség kacsának bizonyult, de van, ahol dúl a Fidesz belharc, máshol szépségkirálynőt jelölnek, aki amúgy érdekesen fér bele a keresztény-nemzeti kultúrkörbe szerény véleményem szerint. Már nem is mosolygok azon, hogyan kerül a vérbudai Dr. Erőss Gábor mit keres a VIII. kerületben, mint jelölt. A szociáldemokraták meglepő módon nem Schmuck Andort vagy egy 70 éves kabalanyugdíjast jelölik a főváros élére, hanem Fürst Izabellát, aki pár hónapig elempés segítő is volt, de aztán valahogy a politikai karrier hirtelen a szocdemekhez röpítette. A Liberálisokon pedig meglepődik az ember, hogy léteznek. Vágó Pista pedig egyszerű képviselőnek indul, nem is polgármesternek, az okot nem értem, a közönség segítségét kérem.

Az én fejemben azért felmerül pár kérdés:

1. Hol voltak eddig 4 évig?
   Értelemszerűen az LMP-t elhagyó PM-eseket ez a kérdés annyira nem érinti (nem mindenhol vittek el komplett kerületeket), de a többieket szolidan megkérdezném, mi a fenét csináltak eddig, hogy úgy kell összehalászni a használható embereket és ennyiről derül ki, hogy vagy maga az ember alkalmatlan politikai szerepre, vagy van valami furcsa a múltjában, vagy éppenséggel éppen nem oda való, ahol indul?
2. Mi ez az összeszedetlen kommunikáció?
   Tóbiás József MSZP elnök nem ismeri a közös főpolgármester jelöltet. Főként a baloldalon tapasztalható deficit, egyszerűen nincsenek felkészülve erre a választásra, Tarlós leváltása (mivel láthatóan mindenkit a főváros sorsa izgat) teljesen esélytelen, őt Lázár fúrta, ahogy tudta, de megmaradt és a hatalom érdekében most nem bénáznak kifelé.
3. Miért nem próbálkoztak kistelepüléseken?
   Van egy alapszabály a politikában: Amíg kislistás szavazás van (10e fő alatti települések), addig a jelölt személye számít, de amint választókerületek vannak és kompenzációs listák, a jelölt színe. Vagyis hiába nyomjuk tele pénzzel a nagyvárosi kampányt és küldjük oda a sajtót kilószámra, a legjobb lehetőség a tisztességes vereség. De a vereség akár 2%, akár 15%, akkor is vereség. Ha egy kisebb párt, és most már az MSZP is ilyen, tessék felfogni, hogy egy nagy pártunk van, a Fidesz-KNDP, valamint egy középpárt, a Jobbik, de utóbbinak sincsen esélye, akármilyen lokálpatriótát indíthatnak egy narancsos csirkefogó ellen, utóbbi fog nyerni, mert senki nem akarja a várost forrás nélkül hagyni. Kistelepüléseken, amiket a nagy pénzek amúgy is elkerülnek (kivéve persze Felcsút), az emberek a jelöltre magára szavaznak és lenyelik akár a nem szimpatikus pártállást is, egy kispárt jobban tud bizonyítani és akár mintaszerű közösséget kialakítani. Ennek persze akkor van értelme, ha nem utólag léptetnek be már bebetonozott embereket, hanem a sajátjaik visznek változást a településre. Utóbbival valamiért nem szokás próbálkozni, inkább a jól bevált "csak mindenhol legyen utolsó pillanatban előkapart polgink és listánk".

Úgyhogy mondhatni, ez a választás talán még kabarébb, eddig, mint a korábbiak, és még szeptember sincs.

Szeretnél olvasgatni egy kicsit? Akkor kattints a lenti képre!

Hogyan tehetnénk élhetőbbé, szerethetőbbé, otthonosabbá és fenntarthatóbbá egy, a médiában a szegénység képével összekötött települést? Mindez kiderül programomból, melyet nem csak kötött formában, hanem a monitorotokon is olvashattok, kattintsatok a borítóra!

Minden kistelepülés egy a nemzet pillérei közül.

A Bolyai Akadémia által 1989-ben megjelent könyv, melyet a sokat mondó nevű Turul Szövetség Könyv- és Lapterjesztő Kft. is kiadott, elég bőségesen, több mint négyszáz oldalon keresztül kutatja a magyarság legkeletebbre szakadt szórványának néprajzát. Hagyományosan egyházi vonatkozásban szokás a csángókat vizsgálni, mivel egész létük, magyarságtudatuk a katolikus anyaegyház (sajnos javarészt be nem következett) jóindulatán és segítőkészségén múlott,

A szerző a könyv elején, túlzás nélkül 150 oldalon keresztül tárgyalja a csángók eredetét, mind népi mítosz (ebben kissé bele is bonyolódik a turáni törökös hablatyba), mind a települési szintű anyakönyvezés terén, főleg a neveket vizsgálva. Ebben olyan szinten túlzásba esik, hogy 100 oldalt átugrottam, mivel ekkora mennyiségű információt fejben tartani lehetetlen.
Később a könyv sokkal követhetőbbé válik, amikor a romániai katolikus misszióról, a maroknyi magyar ügyért elkötelezett papról ír, akik munkásságát az egyházmegye és sokszor maga a szentszék is ellehetetlenített, vagy éppen az a helyzet, hogy Moldovából voltak kénytelenek Erdélybe papot rendelni. Érdekes módon magáról a csángó kultúráról, életszemléletről kevesebbet ír, sokkal többet szán a csángók beszédstílusának (sejpítés) és említ egy mesét, illetve tucatnyi csángó verset és dalt, melyekkel máshol még nem volt alkalmam találkozni.

Vannak frissebb könyvek a témában, mint pl.:

• Jakab Attila: Mivé lettél, mivé leszel, csángó magyar?
• Adaptáció és modernség a moldvai csángó falvakban
• Tytti Isohookana-Asunmaa: Csángó körkép

De ettől függetlenül ismereteink bővítésére még kiváló, csak nehéz olvasmány, inkább a finn szerző könyvét avaslom ismerkedőknek.

Nyilván nem lehet könnyű hónapról hónapra úgy dönteni, hogy az alapkamatot lejjebb kell nyiszálni, ezt Matolcsy György, nemzetünk fáradhatatlan jövőbelátó lángoszlopa, a játékos kistigrisek és a tündérmesék született polihisztora meg is jutalmazta azzal, hogy a Magyar Nemzeti Bank szépen megvásárolja a tiszaroffi Borbély-kúriát. Pompás választás, éppen csak 680 milla és teljes wellness, ami mondjuk eltörpül szeretett vezérünk stadionmániája mellett, de éppenséggel csípheti az egyszeri honpolgár szemét, aki három évente két napra néz le a Balatonra.

Ezzel a dologgal semmi gond nem volna, ha éppenséggel az ország elég jelentős része nem az önkormányzatig tartó választásokig húzott közmunkában kapargatná az utcát vagy éppen azon gondolkozna, melyik munkaközvetítőn keresztül léceljen le a fenébe. Ha olyan élet volna itt, mint Szingapúrban, ahol némi biztonság jár az autoriterizmusért cserébe, még elmenne az ilyesmi mellett az ember, de mifelénk a kormány ugyanúgy nyúl, mint a kisember, üresíti a céget, ami kormánymókus esetében maga az állam, és míg a kisember sokszor fizetését kompenzálja, a kormánymókusnak ez már szinte csak napi rutin.

Jöhet a kérdés persze, hogy mi is a rezsim célja. Legyen egy olyan nómenklatúra, mely élvezi a XX. század elejei Magyarország uraságainak minden kényelmét és tekintélyét, mely kvázi a nép fölé emeli ezt a narancsszeles hivatalnok réteget, mely a mérhetetlen bürokrata papírtengerben fontos és nélkülözhetetlen elemnek érezheti magát, miközben erre a hatalmas csinovnyikizmusra nem a népnek, hanem neki van szüksége, átláthatatlan adminisztráció nélkül nincsen fontoskodó hivatalnokréteg, túlduzzadt minisztérium, mely megtalálja a módját, hogy állami pénzekből megvalósítsa az álmait. Eznemzetünk legnagyobb tragédiája, egyéni vágyak és nem nemzeti álmok vannak, lehetetlenné téve, hogy ezek a beruházások a közt szolgálják

A napokban írtam arról, miért gáz, hogy bezárták Lipótmezőt, de álmomban nem gondoltam volna, hogy pont egy polgármester lesz a legjobb példa arra, hogy bizony Molnár Lajostól ez egy elhamarkodott döntés volt. Eleve rendkívül bizarr egy cigányellenes polgitól a hóhéros performansz, mivel köztudott, a hóhérság rendkívül alantas meló volt a középkorban, különösen a keresztény Európában, ezért a különféle dögökhöz és más gyomorfogató munkák mellett a hóhérságot szinte kizárólag cigány lakosok vállalták. Mind az arcképes bábuakasztás, mind az izraeli zászló meggyalázása rendkívül korlátolt és az óvodás durcás fiúcskákra jellemző magatartás (kb. mint az Orbánszobor döntögetés), átlagos közszereplőtől is kellően kínos, nem hogy egy település első emberétől, akit rendre újraválasztanak.

Egyik oldalról nézzük a jelenséget. Orosz Mihály Zoltán a szélsőjobboldal Győzikéje, egyre nagyobb kreténséget tesz annak érdekében, hogy folyamatosan a média központjában lehessen. Rendszeresen nyilatkozik butaságokat és polgármesteri teendői mellett marad ideje Pride-ozni, más településeken "felderíteni" a "cigánybűnözést" és néha még bohóckodik is, ha marad energiája. Csak hogy őt Győzikével ellentétben nem azért nézi a többség, hogy szörnyülködjön, hanem csodálni a bátorságát és kiállását, pedig Orosz Mihály Zoltán semmi okosat nem tesz, problémákat nem old meg, csak kiéli szereplési vágyát és kiereszti a dübörgő tesztoszteron által gerjesztett gőzt.

Másik oldalról Érpatak szép lassan átvette Tiszavasvári szerepét, amit anno a Jobbik mintavárosnak szánt Szögi Lajos szomorú esete után. Egyrészt 10% alatti roma lakossággal könnyű demonstrálni, hogy a megfélemlítés és a szigor milyen marhára eredményes tud lenni, közben a településen a Becsület Napjától kezdődően mindenféle megemlékezéseket megtart, erősen már-már hungarista szigetté alakítva a települését.

Ez a mai jobboldal tragédiája, botrányokat, erőszakos megnyilvánulásokat és futóbolondokat tisztelünk, ahelyett, hely helyretennénk magunkban sérelmeinket és tárgyalóasztalhoz ülnénk. Baltával nem lehet körmöt vágni, kombájnnal nem lehet kikapálni a veteményest és agresszióval nem lehet megegyezni.

A. Áron Gergely ügye láthatóan a szakellátások iránt kevésbé érdeklődők agytekervényeit is megmozgatta, sőt, még Skrabski Fruzsina, akinek megnyilvánulásaitól és naivságától általában kiver a víz, is egész értelmesen szólalt meg a témában:

A kérdés adott, miért nem tudta az ellátórendszer kezelni és elhelyezni ezt az embert? Nos, a legegyszerűbb válasz az, hogy olyan mértékben csoportosítottak át tetemes összegeket a szakellátásoktól az elmúlt évek kormányai, hogy igazából nincs is min meglepődni, mind a gyermekvédelem, mind az állandó gondozásra szorulók ellátása rendkívül fogyatékos, gyönyörűen lepapírozunk mindent, aztán kész. Kezdjük azzal, hogy a jelzőrendszer nem működik, a rendőrség a problémát nem ismeri fel (nincsenek is erre felkészítve), a kórházakban elvégzik a rutinszerű gyomormosást, esetleg pár napig bent fekszik az illető, majd utókövetés nélkül kikerül a társadalomba. Meghatározó élmény volt életemben szembesülni azzal, hogy a fogyatékossággal élők otthonában lévő emberek színvonalán eszméletlen sokan mozognak a nyílt utcákon, 20% minimum, csak ők nem rendelkeznek erről papírral (vélhetően nem is fognak, mivel az állam számukra nem kíván ellátásokat folyósítani, így pont lecsúsznak). Mivel többségük ellátása nem megoldott, rokonokra pedig nem vagy alig számíthatnak (szakellátás és megfelelő gyógyszeres kezelés nélkül állapotuk rohamosan romlik), ezért elveszítik egzisztenciájukat és az utcára kerülnek. A hajléktalanság önmagában elősegíti a mentális betegségek kialakulását, hiszen elmagányosodással, beszűküléssel és állandó kivetettséggel jár.

A magyar lakosságnak majdnem 15%-a depressziósnak mondható, különösen az iskolázatlan, hosszabb ideje munkanélküli lakosság körében, akiknek napi szinten meg kell küzdeniük a napokra elegendő jövedelem beszerzéséért. A skizofrénia körülbelül 100 000 embert érint közvetlenül, családtagokkal együtt ez a szám kb. félmillió. Gyógyszeresen jól szinten tartható, de ennek elmaradása nem csak a beteg és családja, hanem környezete számára is megterhelő, mivel ilyenkor felfokozott állapotukban állandó felügyeletet igényelnek. Mégis, ezek sokszor felderítetlenül maradnak, különösen a községi lakosság körében és csak tűzoltásszerűen, a tühemek rohammá erősödésekor viszi el a mentő a beteget.

Kezemben van Molnár Lajos "Miért lettem antipatikus?" című könyve, véleménye szerint hosszú évek óta várták, hogy zárja be végre valaki az intézményt, de lépni senki nem mert, majd amint ez megtörtént, rárepült a sajtó. Az OPNI 2464/2007-es közleménye szerint tömegesen kerültek utcára súlyos mentális betetségekkel küzdők, ezt Molnár Lajos kétféleképpen próbálta cáfolni: Egyrészt a pszichiátraiai betegek között kevesebb a bűnelkövető és még kevesebb a visszaeső, másrészt a betegségek java orvosolható gyógyszeres kezeléssel, bezárásuk középkori módszer. Igen, csak éppenséggel ez az otthoni kezelés nagyon nincs megoldva, a legtöbb gyógyszer nem adható közgyógyra és mellesleg tudni kell, hogy akinek családjában felüti fejét a betegség, ott a családtagok életpályában is komoly törést okoz, mind lelki-, mind anyagi erőforrások terén.

Amíg az oktatás, az egészségügy és a szociális ellátások, mint 20 év múlva megtérülő befektetések ennyire marginálisan kezeltek, nincs is igazából min meglepődni. A közembertől teljesen eltávolodott a nagypolitika, nem csak A. Áron Gergely nem érdekel senkit, a kombinó alá került néni sem, mit nekik pár emberélet, amikor a hármas metró életveszélyes. Béke porainkra.

Igen, ez most egy politikai elemzéseket és értelmes okfejtéseket, érveket teljes egészében nélkülöző poszt lesz (mint a többi, trollololo). Kezdődött azzal, hogy Pásztor Albert lehet a baloldal közös jelöltje Miskolcon, aki anno azt nyilatkozta 2009-ben, minden bűnelkövető cigány származású volt a városban (a Jobbik ellenben a zsidó felmenőkkel is bíró Jakab Pétert indítja, tiszta anticsanádizmus). A demokraták egyből ugrottak, mint hipster az akciós bakelitmintás írható CD-re, erre Eörsi Mátyás azt találja mondani az ATV-ben a DK képviseletében, álszent polkorrektséggel, hogy van romabűnözés. Aztán csinálnak egy Ellenállás napi tüntetést, ahol DK-s aktivisták (50s éveikben járó jó húsban lévő apukák) megverik a Krétakörös Gulyás Mártont az "Ellenállás napja" nevű tüntetésen, amit korábban mindenki a szélsőjobbnak tulajdonított. Gréczy Zsolt független politikai elemző úgy próbálta a dolgokat kimosdatni, mint Ágnes asszony a véres leplet, ma meg slusszpoénként jön Thürmer, egyrészt kijelenti, hogy az elmúlt 25 év kormányai miért nem sürgették a határrevíziót, aztán meg, hogy igenis legyen nyilvános, milyen származásúak a bűnelkövetők.

Nehéz döntenem, hogy mi most a helyes. Ha felvásárolom az összes hevesi szupermarket popcorn készletét és pusztulok meg légúti betegségek kombójában a vaj aromát adó diacetil gáz következtében, vagy egyszerűen szétfejelem a lakás összes ajtaját a(z ál)baloldali agyrém nyomán. Koncepciótlan, kaotikus, a józan ész minden diktátumával szembenálló, ami ma az önmagukat szocdemnek, kommunistának, radikális balosnak és szocialistának nevezett kabarétársulatokban folyik. És csodálkozunk, miért nem sikerült még együttes erővel sem megverniük a Fideszt? Nem árulok el nagy titkot: Októberben sem fog sikerülni.

A könyv szerzőjét és blogját még egyetemi éveim alatt ismertem meg és követtem éveken át (utána nem éreztem, hogy túk sok újdonsággal szolgálna), egy jellemzően konzervatív és a cigányságot elsősorban kulturális- és történelmi aspektusból ismerő ember volt kénytelen rendületlen a cigányságot elsősorban szociális- és népesedéspolitikai szempontből ekéző olvasóközönség kérdéseit megválaszolni, amire ismeretanyagából fakadóan csak részben volt képes és ettől a blog repetitívvé vált. Ennek ellenére közszemlére tett disszertációját is érdemes elolvasni, ha valaki vágyat érez a téma bővebb megismerésére.

A könyv maga olvasmányos, könnyen érthető, néhol már-már túl közvetlen stílusban (hivatkozások pl. olvasás közben nincsenek, csak a könyv végén, ami a szakirodalmat olvasókat zavarhatja) ismerteti az olvasóval a cigányság történelmét, szokásjogait, nyelvét és hagyományos mesterségeit. Manapság a szociális munka, szociológia és szociálpolitika terén eluralkodott, főleg a képzésben egy olyan erősen balos, szociáldemokrata szemlélet, mely színvak módon próbálja a cigányságot, mint mélyszegény marginalizált csoportot bemutatni és problémáikra olyan megoldást találni, melyek abban az esetben működnének, ha ennek a csoportnak teljesen megegyező értékrendje volna a többségi társadalméval, csak lehetőségeik korlátai és az előítélet meggátolná őket ebben. Nem akarok beállni Eörsi Mátyás és a DK kabaréelőadásába, de ki kell mondani, hogy bizony mind a mai napig élnek azok a kulturálisan elválasztó normák, melyek a felemelkedést megnehezítik és amelyeket a könyv is érint, bár a legrészletesebben már nem fejt ki, magának a cigány életszemléletnek (mint a család legfelső tisztelete, a szokásjogok törvények felett állása, az időtlenség és a saját tempó preferálása, a gyermekeknevelés egészen többségitől eltérő módja (ami nem szeretet nélküli, csak egészen máskor túlóvó és máskor túl megengedő), a házasodás és együttélés mássága, a családi zártság) érdemes volna külön könyvet szentelni és azt mind a velük foglalkozó, de főleg a róluk csak oktató szakemberek kezébe nyomni, mert ez és a segítő szakma kombinálva hozhat valami eredményt a leszakadó, gettósodó falvak és kistérségek kérdésében.

A szerző hagyományosan nyelvek és foglalkozások szerint csoportosítja a cigányságot, érezhető, hogy gazdag képi- és nyomtatott anyag áttekintése után vállalta könyve megírását (disszertációja főként fametszetek, rézkarcok, fényképek és sajtótermékek vizsgálata) és tett kísérletet elsősorban a letűnő, archaikus cigány kultúra megismertetésére, a mai, a szerző által "romtottnak" (véleményem szerint apatikus városias) nevevezz mai kultúrával és mai helyzettel már nem foglalkozik.

Ajánlom mindenkinek, aki szeretné megismerni a hagyományos cigány életfelfogást (ami természetesen nem egyenlő a ma kommunikált "bűnöző" megjelöléssel, a helyzet ennél lényegesen bonyolultabb) és az archaikus kultúrát, de ehhez nem kíván bonyolult, számításokon alapuló kutatásokat átnyálazni, hanem mondjuk a buszon szeretné tanulva eltölteni az időt, mint mondjuk én. :)

A Népesedési Kerekasztal hozott a nyugdíjra egy olyan akciótervet, melyben a nevelt gyermekek száma és iskolázottsága (tehát a hozott áldozat) befolyásolná a nyugdíj összegét. Az alapötlet nem ördögtől való, a jelenlegi rendszer nem csak a főiskolai tanulmányok ellen agitál, hanem a gyermekvállalási kedvet is csökkenti, hiszen csak az 1968 előtt születetteknek ad szolgálati időt a gyermeknevelésért és az 1995-öt követő felsőoktatási tanulmányok néhány éve már nem számítanak szolgálati időnek.

A gyermeknevelés többletterhekkel jár, hiszen mind időnket, mind pénztárcánkat csorbítja, de természetesen egyben örömforrás is és biztosítja ideális esetben az időskori szerepcserét, amikor a fiatal segít be szüleinek. Jelenleg viszont Magyarország nem teljesít jobban, akinek még van veszítenivalója, vagy nem vállal gyermeket, vagy egykézik, akinek nincs, az nem a gyermekeiért, hanem a gyermekeiből él, szabályos kalkulálás folyik, hogy az új családtag mennyi GYES-t, családi pótlékot és egyszeri anyasági támogatást hoz, ami rögtön a családi költségvetés likvid részévé válik.

A támogatásnak elsősorban azokra kell vonatkoznia, akik vérszerinti szülők (tehát az édesapa tett apasági nyilatkozatot, illetve ha a szülő nem neveli gyermekét, nincsen tartásdíj elmaradása), illetve örökbefogadó szülők, illetve, hogy ezért a rendszer ne élje fel magát, pl. 5 évet legalább volt kijelölt gyám (pl. családba fogadó). A nevelőszülőket nem venném ide, mivel ők ezt munkaként végzik, tehát ők ezért megkapják a megfelelő honoráriumot és szolgálati időt.
Az iskolázottság megjelenése a számításban kiváló ötlet, hiszen nem a gyermekek mennyiségére, hanem minőségére koncentrál, de nem tennék különbséget a szakmák megszerzése és az egyetemi végzettség között. Ennek oka egyszerű: Míg a felsőoktatásban a tanulmányok kerülnek többet, szakmunkásoknak az életkezdés (különösen az otthoni műhely, szerszámok), vélhetően utóbbi esetében is hosszabb ideig lesz szüleire utalva a páyakezdésben.

A gyermektelenek büntetését el kell felejteni, hiszen bár mondhatjuk, legalább önmagunk pótlása erkölcsi kötelességünk, de jogilag ezt megoldani a legsötétebb diktatúrák jellemzője. Aki sem saját, sem befogadott gyermeket nem nevel, annak nem jut a családi élet boldogsából, ezért felesleges őt magát tovább büntetni.

A mélyszegénységben élők tömegeinek e szempontból való megítélése viszont kettős. Egyik oldalról nagyon veszélyes volna esetükben az emelt nyugdíjjal honorálás (a GYES maga szolgálati időnek számít, időtartama max 3 év, a minimális 20 év gyermekvállalással teljesthető, ha az ember pontosan kiszámolja az időt), mivel további machinálásra ad okot, viszont azon szülők esetében, akik mélyszegénységből (ennek igazolására való a jegyző által megállapított halmozottan hátrányos helyzet) szakmát vagy diplomát ad gyermeke kezébe, annál a nyugdíjba számítás, mivel erején felül történt, számíthatna másfélszeres szorzóval.

Pár hete vettem részt a címben szereplő egyesület tréningjén a hevesi Csillagházban, illetve elolvastam a képen látható ingyenes kiadványukat. A NANE eredendően a bántalmazó férfi és a bántalmazott nő kapcsolatára épít, bár elismeri, hogy ez a felállás nem kizárólagos. Természetesen ez egy rendkívül nehéz téma és ritkán szoktak róla nyíltan beszélni, különösen ha fogyatékossággal élőket vagy LMBT személyeket aláznak meg.

Magyarországon minden ötödik nő éli meg, hogy a kapcsolatában rendszeresen bántalmazzák, akár fizikailag, akár verbálisan, akár kapcsolatai korlátozva, akár szexuálisan. Utóbbiről különösen kevés szó esik, mivel 1997-ig nem ismerte el a jogalkotás, hogy házasságon, élettársi kapcsolaton belül létezhessen a szexuális erőszak esete, a szóbeli- és gazdasági bántalmazást pedig hajlamosak vagyunk lekicsinyleni, pedig a mindennapos lelki terror és önbizalommegsemmisítés, a bántalmazott számára fontos dolgok elpusztítása, az állatkínzás, a tanulmányok és munkavégzés megtiltása, vagy a nagycsaláddal való leterhelés mind-mind olyan eszközök, melyekkel a másik fél egy alá-fölé rendeltségi viszonyban tartható.

Általában mind a bántalmazott, mind a bántalmazó megtanulja már a saját gyermekkorában azokat a szülői mintákat, melyek ehhez a kóros felálláshoz vezetnek. A férfi alapvetően érzelemmentes (a düh mellet legfeljebb éhes lehet), a nő pedig kiszolgáló és alázatos, meg persze minden az ő hibája. Sokan hinnék azt, hogy ezek a minták kizárólag a mélyszegényeket jellemzik, pedig nem véletlenül olyan alacsony a nők aránya a politikai palettán, illetve azon sem lepődhetünk meg, hogy egy Balogh József kellett a családon belüli erőszak BTK-ba emeléséhez, egyszerűen odafent csak sokkal rafináltabban zajlik a bántalmazás és el tudják simítani az ügyeiket. Az viszont közös, hogy általában a nőnek ebben az esetben sok gyermeke van, nincs magas végzettsége és megfelelő munkatapasztalata, saját háza, így számára a lelépés akkora kockázattal járna, amivel nem mer szembenézni, nem beszélve annak érzelmi oldaláról, hogy esetleg másnak meg nem fog kelleni.

A könyv jól leírja a bántalmazás dinamikáját és a segítő számára hasznos tanácsokat ad a bántalmazottakkal való közös munkára, de a fentiek mellett több árnyoldala is van. Az egyik, hogy csak nőket javasol a bántalmazottakkal kapcsolatos munkára, mintegy feltételezve, hogy a két ellentétes nem között nem alakulhat ki semmilyen bizalmi légkör (neandervölgyiek vagyunk és csak a hasunk korog). A másik, hogy a bántalmazott felelősségét igyekszik elhárítani arra az esetre is, amikor közös gyermekeik nap mint nap átélik, akár csak az anya bántalmazását, de sajnos pl. az is ismeretes, hogy a gyerekeket szexuálisan bántalmazók általában direkt kisgyerekes elhagyott nőket keresnek. Ha úgy vesszük, 3-4 alkalommal megy vissza a bántalmazott a párjához és 7 év átlagosan, amit együtt töltenek, ez idő alatt bőven kijelenthető, ha a gyermekek rendszeresen elszenvedik akár csak a bántalmazó, akár a bántalmazott általi (feszültségátvitel) sérelmeket, akkor ott már önzésről és tettestársiasságról is beszélhetünk. A gyermeki lélek érzékeny, akár a porcelán, és ha eltörik, hiába ragasztják össze, a hegek örökre látszatni fognak.

Tavaly augusztusban nekem még volt szerencsém látni az erdélyi magyar történelem egyik legszomorúbb helyszínének szimbólumát, a bözödújfalui katolikus templom romjait. Ma reggel ért a szomorú hír, hogy a templom nem bírta tovább az időjárás és a sors súlyát, és alámerült a habokba. Különleges falu volt, hiszen római- és görög katolikusok, unitáriusok és szombatisták (izraelitákhoz közel álló keresztények) éltek itt békében. Nem is csoda, hogy ez a béke szúrta a román nemzeti és ortodox vezetők szemét és a települést szép lassan örökre lakhatatlanná tették. Volt egy idős házaspár, akik nem voltak hajlandóak elhagyni életük munkáját és hiába zajlott majd' 9 éven át a kitelepítés, ők inkább a településsel együtt váltak fájó emlékké. A falu volt lakói minden év augusztusában misén emlékeznek meg hajdani otthonukról.

Súgta zordon táj, elvadult fenyves,
Hogy e föld magyarnak igen kedves,
Otthonra lelt, kinek Istene egy,
Oltalmát adta mennyei kegy.

Templom mi állt, erős vár,
Ma utolérte a pusztulás.
De 1988-at soha ne feledd,
Akkor se, ha iszap a mélybe temet.

A "Nemzet és Emlékezet" azon különleges Magvető Kiadós könyvsorozatok egyike, amelyek már a szocializmus utolsó évtizedében átmentek a részleges cenzúrán, ezek egyike Bajcsy talán egyetlen igazán történelmi ihletettségű könyve. A könyvből nem igazán derülnek ki a szerző aktuálpolitikai nézetei, annál inkább, hogy talán kicsit túlzottan is bele van zúgva a mű tárgyába, az igazságos királyba. És ezt értse mindenki szó szerint. A törökverő utódjára diáklányos csodával tekint, aki zseniális hadászati és diplomáciai képességeivel igyekszik az ország érdekeit nézni és gyarapítani területét.

És érdekes módon számomra éppen azzal teszi unszimpatikussá Mátyás karakterét, ami miatt ő csodálattal tekint rá. Belpolitikai dolgokról azt leszámítva, hogy legyőzte beslő ellenségeit, nemigen esik szó, az ország népe sajnos teljesen kívülesik spektrumán (leszámítva, hogy honnan toboroz zsoldosokat). A könyv Mátyás házasodási poliikáját, utódkeresését, de legfőképpen a cseh- és lengyen trónért folytatott harcát és a Szentszék védelmét emeli ki, tehát nekem az az érzésem támadt, hogy Mátyás egy elvetemült hódító volt, aki aktuális érdekektől vezérelve hol ezzel, hol azzal fogott össze, lehetőleg az ellen, akivel 2 éve még öribarik voltak és vajmi keveset foglalkozott azzal, hogy mi van a néppel, nem csak a magyar határokon belül élőkkel, hanem azokkal, akiknek állandóan változik a feje felett a vezetés. Vagyis a könyv számomra inkább volt az ideák lerombolása, mint példakép építés, hiszen Mátyás lényegében többet foglalkozott a megvédendők leigázásával, mint a kultúraidegen iszlám visszaszorításával.

Ez mellett ez a könyv kissé tömény, nagyon sok információt próbál az ember fejébe tuszkolni (hasonlóan Kocsis István: Történészek a kereszten) című könyvéhez, ezért azok, akik csak heti szinten olvasgatnak belőle (mint én), kellően belezavarodnak a végére. Ajánlani elsősorban a hadtörténeti érdeklődésűeknek tudom, mivel a könyv lényegében erről szól.

Most, hogy a Kossuth téren ismét megtekinthető a kétszeres magyar miniszterelnök szobra (ez manapság mondjuk már nem nagy szám, édesapja, Tisza Kálmán és Orbán Viktor is rávertek), egy szimbolikus belpolitikai vita kezdődött, a Fidesz-KNDP és a Jobbik örvend, az LMP szintén, de méltatlannak tartja Károlyi Mihály eltávolítását, míg a hagyományosan baloldali pártok kikérték maguknak a dolgot (jellemzően).

A hétköznapi ember könnyen esik abba a megítélési hibába, hogy a mai közfelfogás, esetleg saját értékrendje alapján ítél még történelmi személyeket, mintha azok döntéseinek kimenetele mindig előre látható volna, pedig sokszor mi sem tudjuk megmondani, csokitortával vagy oroszkrémmel tudunk olyan születésnapi bulit csinálni, hogy a másik fél ne húzott szájjal menjen haza. Pedig a torta milyensége kisebb horderejű kérdés, mint a világháborúba való belépés. Tiszával szemben az egyik legnagyobb kritika, hogy folytatta édesapja autokratikus többségi kormányzását és a magyar szupremácia elkötelezett híve volt. Előbbivel kapcsolatban, mivel csak Istóczy mozgalmát kutattam azon időkből, nem kívánok nyilatkozni, de Tisza nemzetiségi politikájának ilyen mértékű leegyszerűsítése politikai vakságra vall.

Túl az 1892. évi román memorandumon, a Lex Apponyin és a csernovai tragédián, miközben az akkori radikális baloldal többször tüntetett és három merényletet túlélt Tisza helyzete nem volt egyszerű, ennek ellenére 1910 és 1914 között tárgyalásokat folytatott a román féllel, elsősorban a nemzeti érzelmű politikusokkal, a görögkeleti és katolikus vallási vezetőkkel, még a korábban betiltott Román Nemzeti Pártot is elismerte.(erről bővebben Kocsis István: Történészek a kereszten című könyvében). Tény, sőt, hatalmas hiba, hogy a szlovák és szerb felet továbbra sem ismerte el önálló, kultúrával rendelkező nemzetiségként (még ha a szerb ortodox egyháznak hosszú időn át adott volt az autonómiája és ezen keresztül a nemzetiségi oktatás elemi szinten), miközben a horvátok önálló jogai már egy fél évszázada biztosítottak voltak.

Az igazi gond az aktuálpolitizálás, ami egy ilyen horderejű eseményen teljesen méltatlan, különösen vicces (szánalamas?) ez akkor, amikor a CÖF Osztrák-Magyar Monarchiáról álmodik újfent. Nem szabad mindenből Brüsszel-Budapest ellentétet csinál, amikor a kormány valódi függetlenségi politika helyett csak úgy próbál nyújtózkodni, hogy minden pénzcsaphoz elérjen a keze, ez az egész függetlenségi duma csak a saját válluk veregetése, mintha fészen a saját státuszukat lájkolgatnák. Öntsünk tisza vizet a pohárba.

Régen írtam, hát most billentyűzetet ragadok, mert van, ami már sok(k). Hetesi Zsolt anno kiválóan megalkotta az "erkölcsi pszichopata" kifejezést, amit mind a mai napig szeretek használni (káromkodhatnék is, de minek), valamiért most eszembe jutott. Nem tudom, Rapcsák András tudta-e, miféle fenevadat nevel ki a magyarok Szent Hazájának, de az egyszer biztos, hogy számomra már nem arról híres ő sem, hogy a valaha volt legtermetesebb képviselő.

Történt, hogy ez a derék fiatalember Hódmezővásárhely polgármestere lett és abból Hódmezőlázárhelyet csinált. Megszoktuk, derék fideszeseink amilyen fiatal haladók voltak egyetemista korukban, annyira megszerették a kultúrkampfról nemigen híres magyar nemes életmódját (enni, inni, káromkodni). De ez a pali közöttük is kiemelkedő. Addig OK, hogy a helybéliek nem mernek nyilatkozni és hogy a romakérdést a miskolciakhoz hasonlóan "oldotta" meg (költözzenek a környékbeli falvakba, a telepet meg eltúrjuk), illetve információim (kellett nekem Szegeden okosodni) szerint sem feleségét, sem apósát nem kezelte soha férfihez méltó módon, sokkal inkább volt háza ura, helytartója. De ezek szubjektumok, nehéz őket bizonyítani, ha valaki tud is valamit, nyilván fél.

Lázár János a pökhendiség egyik iskolapéldája, remekül hozza azt a tanulatlan mentalitást, hogyha az ürüléket felteszik a polcra, máris lekvárnak képzeli magát, egyszerűen vannak emberek, akiknek tilos hatalmat adni. Persze vélhetően megküzdött a jelenlegi befolyásáért mind otthon, mind a Fideszen belül, de az a lenéző "annyit is ér" mentalitás nem, hogy alábbhagyott volna, hanem még erősödött is, pedig Móra Ferenc anno okosan állapította meg, műveltségünk abban mutatkozik meg, miképpen a műveletlenekkel bánunk. Egyfajta gőg, lenézés övezi minden nyilatkozatát, érezhetően már rég nem az átlagemberek világát éli. Ő már politikai dzsentri, akinél csak a befolyás és az anyagi tőke sűrűsödik, de a szellemi készségeket nem tudja ezek által magáévá tenni, hát még a szolidaritást, emberséget. Helyzetét rendkívüli módon élvezi, hiszen 23 milliót költ fácánok kilövésére, ami azért nem piskóta, ez egy úri huncutság volt, akármelyik rendszerben is éljünk. Ha úgy gondolja, bedönt egy komplett külföldi pályázati alapot, csak mert annak elosztását nem tudja machinálni (javaslom módszertannak Putyint, aki külföldről kap pénzt, az kérje ügynökké nyilvánítását), hadoválhat a KEHI-vel, aminek eredetileg nem is lenne jogköre az ellenőrzésre. Most meg váratlanul le kell váltani az ügyet felgöngyölítő Origo főszerkesztőjét, mert mit merik a sérthetetlenek valódi arcát megmutatni (ehhez hasonló abszurditás, hogy a facebook-ot is megadóztatnák, talán a facebook is kivonul majd, mint a bankok?)?

És a legfenyegetőbb az a híresztelés, hogy 2017-ben Orbán lesz az államfő és jöhet Lázár miniszterelnöknek. A bibliai Lázár egy szegény és alázatos koldus volt, de ez a Lázár egyetlen szegénynek nem hűsítené egy csepp vízzel sem a kínját. Ez a Lázár a tökéletes szindrómája annak a betegségnek, mely a haldokló magyar demokrácia testét marja. Csak ez fiatal demokrata kór sem veszi észre, ha a gazdatestet elpusztítja, ő maga is vele hullik. De ez már részletkérdés, csökken a rezsi, ez a lényeg.

Nos, a tegnap este legfontosabb tanulsága, hogy tenni kell a közvéleménykutatók adataira, mert legalább ennyire fontos, hogy adott pártnak mennyire hűségesek és motiváltak a szavazói. Az is sok eredményen látszik, hogy az országos eredménytől függetlenül előfordul, hogy adott párt szavazói nem fognak elmenni az EP-re választani. Alighanem ez történhetett a Jobbikkal, Tiszaeszlár, Tiszavasvári és Boconád olyan települések, ahol a Fidesz-KDNP-t sikerült települési szinten a radikálisoknak legyőzni, ehhez képet alant láthatóak az eredményeik.

Boconád eredményei

Tiszaeszlár eredményei

Tiszavasvári eredményei

A párt szavazói ezek szerint nem érezték fontosnak, hogy az EP-be képviselőket juttassanak, mivel ők a párttal ellentétben utálják annyira Brüsszelt, hogy bojkottálják az ehhez kötődő választást (vélhetően az önkormányzatin ismét a Jobbik tarol majd ezeken a településeken).

A választások legnagyobb vesztese az MSZP, gyakorta történelmi vereséget szenvedtek, ez főleg Budapesten látszik, ahol sokszor még az LMP is rávert a pártra. Szeged, mint korábbi szocialista fellegvár tartotta magát, Magyarország egyik legszegényebb roma településén pedig elsöprő a győzelmük.

Budapest I. kerület eredményei

Budapest V. kerület eredményei

Budapest VI. kerület eredményei

Szeged eredményei

Csenyéte eredményei

Tarnabod eredményei

A tarnabodi eredmények számomra két okból érdekesek. Egyrészt otthon maradtak az MSZP szavazói (2009-ben ugyanez történt), másrészt az utóbbi időben több ízben segített a település lakóin 1-1 mezei LMP tag, de ez az eredményeken nem látszik meg, továbbra is ugyanaz a két állandó szavazó adta a voksát a pártnak.

A választás két legnagyobb győztese a DK és az Együtt-PM, gyakorlatilag átvették a vezetést a szocialistáktól a baloldalon a fővárosban, az MSZP ott maradt erősebb, ahol a haladó és inkább liberális nézeteket valló pártoknak nincsen esélye az atyáskodó hagyományos baloldallal szemben, vagyis vidéken, illetve ahol komoly beágyazottságuk van (Szeged). Őszintén álmomban nem gondoltam volna, hogy a DK így felzárkózik, a közvéleménykutatások szerint nekik kellett volna pengeélen táncolniuk. 

Budapesti kerületi második helyezések (Origo)

Az LMP komoly vesztese ennek a választásnak. Ugyan bejutottunk (5,01%), de ez nem mehet így tovább, azon izgulni, hogy megugorjuk-e a küszöböt hosszú távon rosszat tesz az idegeknek. A felmérések szerint az Együtt-PM-mel voltunk egy szinten, mégis 2% a különbség (igaz, 1-1 képviselőt küldünk ki), vagyis a mi szavazónk kevésbé elkötelezettek, még mindig jellemző a "többi nem" hozzáállás a leadott voksoknál. Rekordalacsony (négy milliós) kampányköltségvetést alkottunk és tartottunk be, vélhetően nem is ezen múlt a voksok sorsa, még mindig nehezen értelmezhető a többség számára, hogy az LMP mit is akar, illetve nincsen olyan erős kötődés, mint Gyurcsány Ferenc esetében. Továbbra is az a véleményem, hogy mintatelepülések kialakításával tudunk bizonyítani, ha már pénzt szórni nem tudunk, úgyhogy az önkormányzati választásokat különösen várom.

Az utóbbi időben nem sok könyvbemutatót tehettem közé, mivel lényegesen kevesebbet is olvastam (pontosabban pl. KRESZ oktatókönyvet nemigen mutatnék be a blogomon), de akkor íme egy igazi csemege. A könyv eredetileg 1942-ben jelent meg, a Magyarságtudományi Intézet előadássorozata nyomán, a híres (ó)konzervatív politikus csupán megszerkesztette az anyagot és előszavat írt hozzá (amiben szerényen meg is jegyzi, hogy ő ehhez a témához nem is igen ért).

Az előadássorozat résztvevői mind más területről érkeznek, a kezdeti eredetmítoszos néprajzos fejtegetések után a közös irodalmi, nyelvészeti és kulturális elemek felderítése következik, amit a végén egyesével minden néppel a történelmi kapcsolatunk zár, vagyis a könyv teljesen logikusan felépített. A kor sajátossága, hogy a hivatkozások a tanulmányok mögött helyezkednek el és nem túl pontosak, illetve a szókészlet nagyon a fajiság iránti érdeklődésre utal, de ha nem vonjuk le tanulságainkat tévesen a jelenre és adott korban gondolkozunk, rendkívül hasznos olvasmány, mivel azóta sem készült részletesebb mű a szláv-magyar kapcsolatokról.

Érdekesség, hogy a korban a magyar jobboldal mindenáron a germán kultúrkör felé kívánta húzni a magyarságot (közben ázsiai eredetet vízionált), ma viszont egyértelműen keleti-, azon belül is orosz nyitás tapasztalható. Lehetséges, nem kell sokat várni rá, hogy jobb sorsa érdemes gondolkodó valamiféle rokonságot mutassanak ki a magyar és orosz nép-, illetve néplélek között. Ami tagadhatatlan, hogy az évszázados együttélés és a népek között fennálló kereskedelem mindkét oldalon elvetett a másik magvait, ezáltal a magyarság és a nyugati szlávok elválaszthatatlan testvérnépekké értek mind kultúrában, mind mentalitásban, de mint a testvérek, úgy a népek is hajlamosak ezt elfelejti és egymásnak esnek. Pedig közös megmaradásunk záloga a közös jövő, és közös jövőnk feltétele a közös jelen. A közös múlt adott.

A Legfőbb Ügyészség kikérte az Európai Parlamenttől Kovács Béla jobbikos EP-képviselő mentelmi jogát, mert a gyanú szerint a politikus Oroszország javára folytatott kémtevékenységet. Eddig sem volt titok, hogy K(G)B-t komoly kapcsolatok fűzik az országhoz- hosszú évekig ott is élt- de a kémvád túlmutat ezen az életrajzi tényen. Érdekesebb adalék, hogy a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén diplomázott- ahonnan előszeretettel halászott a KGB-, illetve hogy 1986-os hazajövetele után a Terimpexnél- az „impex” cégek az egészségre káros dózisú belügyest tartalmaztak- dolgozott.

Kovács eddig sem rejtette véka alá szimpátiáját, sőt a krími népszavazáson is kint ebeszkedett, s mindent rendben talált a sorsolás alkalmával, holott azért nem volt minden rendben. Emellett olyan aprócska tényeket hallgatott el életrajzából, minthogy felesége orosz-osztrák kettős állampolgár, és azt sem nevezi meg, hol dolgozott, mikor Oroszországban élt (csak „nemzetközi kereskedelmi céget” említ). Saját zsebéből bőkezűen támogatta pártját, Brüsszelben pedig megszervezte az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége nevű széljobbos és oroszbarát elemeket tömörítő képviselőcsoportot (melynek egyébként átvilágításakor is volt némi bazírozás a számlákkal). Egy szó mint száz, minden együtt van egy jó kis kémbotrányhoz.

Én a magam részéről három forgatókönyvet tudok elképzelni:
1. Kiderül, hogy Béla valóban az FSZB zsebében van, ez jobb környéken kimeríti a hazaárulás büntetőjogi tényállását,
2. Nem tudnak elég bizonyítékot összeszedni, így a Jobbik kap egy turbólöketet a bolsevikcionista világösszesküvés hangoztatásához,
3. Bármennyire is sok a ráutaló körülmény (esetleg találnak a múltjában valamit), KB csak russzofil/lobbista, de nem kém. Az egész hajcihő pedig a Jobbik Simon-ügye: kis fideszes attrakció, hogy betartson az erősödő radikálisoknak és elterelje a figyelmet a paksimutyiról. (Az időzítés legalábbis erre utal.) Hiszen a ruszkikkal szerződést kötni mégsem ugyanaz, mint Moszkvába jelenteni... Az se baj, ha nem áll meg teljesen a vád, csak pörögjön a feszkó.

Kovács egyébként így reagált a vádakra.

Addig is, szerintem:

Hosszú ideje érzem azt, hogy az eurovíziós dalfesztivál nem több, mint politikai giccsparádé, de tegnap véleményem szerint szintet léptünk át. Az egyik oldalról mindig varázslatos, amikor eljátszunk, ha az elit nagyon toleráns lett, akkor a világ maga is olyan toleráns lett, mint a huzat, de amikor ezt egy önámító hazugsággal tesszük, az végképp megbocsáthatatlan.

Aki transznemű és be van zárva az ellentétes nem testébe, akkor mindent meg fog tenni, hogy a külsejét a másik nemhez igazítsa, sokszor eléggé megtévesztően. Ha a hormonkezelést nem kezdik meg a serdülőkor hajnalán, akkor egy férfi esetében csak a széles váll, keskeny csípő fog első ránézésre utalni arra, hogy az illető nem nőnek született. Vagyis nagyonis meg fog borotválkozni. A szakállas nő pedig egy cirkuszi produkció, egy toposz, a szórakoztatóipar mellékterméke, melyet a megbotránkoztatás által adnak el (az egyik oldal megbotránkozik a produkción, a többi meg megbotránkozik a megbotránkozókon) ráadásul egy dalfesztiválon, ahol már lassan sokkal fontosabb maga a színpadi produkció, mint a "dal". Az LMBTQ csoportot ismét kiemeltük a maga természetességéből és az extravagáns elemeket emeltük ki, ezzel nem a toleranciát segítettük elő, hanem mélyítettük a szakadékot a szitkozódók és az elfogadók között. Gratulálok.